A Mártírok Napján, június 16-án emlékeztek meg Nagy Imre és társainak kivégzéséről, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. A megemlékezés kapcsán az alábbiakban felidézzük Nagy Imre kivégzésének és újratemetésének rövid, pécsi szálakkal is átszőtt történetét.
Június 16-án szombaton, a mártírok emléknapján az emlékezésé volt a főszerep a 48-as téren, az 1956-os emlékműnél. Nagy Imre gazdaságpolitikus egyetemi tanárt, az 1956-os forradalom alatti Minisztertanács elnökét és társait 1958-ban, 60 éve ezen a napon végezték ki, miután a forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során halálra ítélték.
Az 1956-os események egyik legnagyobb alakját 31 évvel később, 1989-ben szintén ezen a napon temették újra. A pécsi rendezvényen nem csak rá és társaira, hanem minden 56-os mártírra, szabadságharcos hősre is emlékeztek.
Nem kért kegyelmet, semmit sem bánt meg
A hősök és mártírok tettei előtt fejet hajtó megemlékezésen Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, Nagy Imre a mai Magyarország szabadságának talán legfontosabb személye. Egy olyan referenciapont az életünkben, akit sosem szabad figyelmen kívül hagyni.
– Ha Nagy Imre életútját végigkövetjük, mondhatnánk, hogy egy átlagos kommunista káder karrierjéről van szó – egészen az utolsó évekig. Lehet, hogy csak a közvélemény nyomására vállalta el a miniszterelnökséget, lehet, hogy kicsit tétován hagyta kifolyni az eseményeket a kezei közül, de amikor az ítélethirdetéskor nem kért kegyelmet, egy egészen más fényben tűnik fel a személye.
– Azzal, hogy kimondta: „Nem kérek kegyelmet”, az egész forradalmat és szabadságharcot hitelesítette. Lehet, hogy életben marad, ha elismeri bűneit, elismeri, hogy hibázott és méltányosságot kér, de akkor ma biztosan nem így emlékezünk rá. Így azonban szavai mögött kimondta azt is, hogy amit tett, az helyes volt, nincs mit megbánnia. Talán ez a leglényegesebb pont Nagy Imre életében.
A kivégzés története
A három halálraítélt – Nagy Imre mellett Maléter Pál forradalmi honvédelmi miniszter és Gimes Miklós újságíró-politikus – kivégzésének időpontját 1958. június 16-ra tűzték ki. Előző nap Kőbányára, a Kozma utca 13. szám alatti Gyűjtőfogházba szállították őket, ahol Nagy Imre utolsó óráit levélírással töltötte.
Ezek a levelek szeretteihez sohasem jutottak el. Az őrök hajnalban jöttek a foglyokért. A kőbányai – mára emlékhellyé vált – Kisfogház udvarát jelölték ki a kivégzés helyszínének. Az elítélteket egyesével kísérték az udvarra, ahol az ítélet-végrehajtó (bizonyos Bogár János) 5 óra 9 perckor elsőnek Nagy Imre nyakába akasztotta a kötelet. A politikus utolsó szavaival a független, szocialista Magyarországot éltette. Utána következett Maléter Pál és Gimes Miklós.
Az összedrótozott, kátránypapírba tekert holttesteket arccal lefelé koporsóba tették, és jeltelenül elföldelték a börtön sétálóudvarában. Csak 3 évvel később, 1961. február 24-én szállították át a koporsókat az Új köztemető 301-es parcellájába, ahol hamis nevek alatt – Nagy Imrét „Borbíró Piroska” néven – ismét jeltelen sírba tették őket. A sírokat csak 1989 tavaszán azonosította az exhumálást végző bizottság.
Nagy Imre újratemetése, pécsiekkel
A mártírhalált halt miniszterelnöknek és társainak haláluk után 31 évvel, 1989. június 16-án adták meg a nekik kijáró, méltó végtisztességet.
Több mint negyedmillió ember előtt tartották meg újratemetésüket. Kevesen tudják azonban, hogy a ravatal díszletét a pécsi születésű, Balázs Béla-díjas magyar dekonstruktivista építész-tervező Bachman Gábor és Ifj. Rajk László tervezte: a ravatal látványelemei között szerepelt a rozsdás vastól elkezdve a lyukas zászlón át, az örök lángig számos szimbólum, a szószék Kháron ladikját idézte, és akkor még nem említettük a sokkoló akasztófa alakú motívumokat. A látvány ugyan sokakat megosztott, de a cél is ez volt.
Nagy Imre és Pécs
Sokan nem tudják, hogy az 1958-ban felakasztott Nagy Imre több szállal is kötődött Pécshez. A Kaposváron 1896. június 7-én született kommunista politikus ugyanis gyermekkorának egy jelentős időszakát Pécsett töltötte, 1904-től – miután a városba költöztek szüleivel – a Belvárosi Általános Iskolába járt. A Kálvária utcában, majd a Petrezselyem utcában laktak, közel 2 évig, azután visszaköltöztek Kaposvárra.
Nagy Imrét 10 évvel később, 1914-ben hívták be katonának, 1915-ben pedig Pécsre rendelték egy önálló géppuskás zászlóaljhoz. Szállása a Siklósi út mellett volt, zászlóaljával – melynek őrvezetőjévé léptették elő – gyakran jártak gyakorlatozni a Mecsekoldalba. Nagy Imre pécsi katonaévei során kérvényezte, hogy engedjék haza a nyári munkára, azonban nem engedélyezték ezt neki, így majdhogynem nem láthatta édesanyját, mielőtt elindult a háborúba. De anyja a frontra indulás előtt meglátogatta Pécsett a fiatal katonát, akit ezután 5 éven keresztül nem láthatott. Az orosz frontra 1916. június 10-én indult meg a pécsi géppuskás zászlóalj, zárt marhavagonokban szállították őket a világháborúba.
