„El tudja képzelni, hogy 2018-ban valaki az ellen tiltakozik hevesen, mert a magyar óvodákban tanítani kell a magyar népdalokat és népmeséket a kicsiknek? Olyan ez, mintha az abszurd humor egy gyöngyszeme lenne, de nem, ez a szomorú valóság” – írja a Mecsek Srácok.
„Már az óvodásokat akarja idomítani a kormány”, „Az agymosást sem lehet elég korán kezdeni”, „Már az óvodásokat is keresztény kultúrára nevelné a kormány” – ilyen címekkel jelentek meg cikkek a balliberális portálokon, blogokon. Ennek alapján azt hihetnénk, valami gigászi szektanevelés kezdődik, az ovisok reggelente szőrcsuhában magolják majd Hunor és Magor mondáját. Pedig mindössze annyi történt, hogy a kormány bejelentette, ősztől életbe lép az óvodai nevelés országos alapprogramja. Ebben valóban szörnyűséges dolgok vannak, többek között hangsúlyosabban jelenik meg a nemzeti identitás, a keresztény kultúrkör ismerete. De hogyan? Ha elolvassuk a programot, kiderül, az ovisok megismerkedhetnek a magyar népdalokkal, népmesékkel, rigmusokkal, mondókákkal. Döbbenet, reméljük, mindenki megtépte már ruháit, és legalább sírva fakadt.
Persze ez nem olyan nagy változás, hiszen a lelkiismeretesebb óvónénik már eddig is dúdoltak a picikkel magyar népdalokat, meséltek nekik népmesét. Akkor mi a baj?
Tulajdonképpen semmi. Nem is kellene foglalkozni vele, mivel csupán arról van szó, hogy bizonyos körök egyszerűen sikítórohamot kapnak a magyar, nemzeti, keresztény szavakat már meghallva is. Persze 2010 óta a magyar választók már háromszor mutatták meg, hogy mit is gondolnak azokról, akik szerint az erdélyi gyerekeket magyarul nevelő Böjte Csaba szerzetes román, a DAC-meccsre magyar sállal érkező szurkoló szlovák, a Szabadkán magyarul beszélő fiatalok meg szerbek. A magyar választók döntöttek, így szépen lassan eltűnt az SZDSZ, már szinte senkit sem érdekelnek a liberális megmondóemberek, kis elefántcsonttornyukban egymás között szörnyülködnek, szórványokban, kis szigetekben próbálják még mindig osztani az észt.
Nem is kellene velük foglalkozni, de mégis muszáj. Azért muszáj, mert sok más országban nem is értenék ezt a hozzáállást. És nem valami sötét afrikai diktatúráról beszélünk, hanem például Horvátországról, ahol lépten-nyomon horvát zászlóval találkozhatunk – joggal, legyenek is rá büszkék, hogy horvátok. Egy átlag amerikai nem is értené, miért ne lenghetne a csillagos-sávos lobogó a háza előtt. Egy görög büszke rá, hogy ő olyan országban született, amely a demokrácia, a filozófiai alapjait adta a világnak. Egy angol gond nélkül felvesz egy olyan pólót, amelyik hazája színeit mintázza. Nálunk meg egyesek szerint szégyen, mucsai, irtandó, ha valaki büszke arra, hogy magyar.
Pedig természetesen nekünk is van sok-sok okunk arra, hogy büszkék legyünk magyarságunkra – például ide tartoznak a népmeséink is. Ezt hamarosan minden magyar ovis tudni is fogja. Szomorú lesz látni, hogy felnőtt, magukat húdeeurópainak, nagyonmodernnek gondoló emberek nem érik majd el egy 3-4 éves gyerek szintjét.