„Kevés olyan ünnep, még kevesebb olyan felemelő alkalom van Magyarországon, mint minden esztendő március 15-e. Százhetvenegy évvel ezelőtt arra a kérdésre adott határozott választ a magyar nemzet, meg akar-e felelni valakinek, vagy a saját maga által kijelölt úton halad-e. A válasz ma sem kevésbé aktuális, mint Petőfi Sándorék idején” – írja a Mecseki Srácok.
A magyar történelem, a magyarság szempontjából a legdicsőbb időszakot ölelik fel immár több mint másfél évszázada a forradalmunk és szabadságharcunk hónapjai. A felbecsülhetetlen hatású események egybevágnak a polgári Magyarország, a modern nemzet eszméjével.
Hiszen mi is történt 1848. március 15-én?
A magyarok megelégelve folyamatos, váltogatott népek általi elnyomásukat, az asztalra csaptak, egy emberként álltak a sarkukra, s jelentették ki: szabadságot, önállóságot, tiszteletet érdemelnek.
Azt mondták: elég volt!
Elég volt a külső hatalmak által ránk erőltetett másodrendű szerepből, elég volt a gyalázatos bánásmódból, elég volt abból, hogy külső érdekeknek, idegen nemzeteknek vagy helytartóiknak feleljünk meg a saját földünkön.
A magyarok arra a kérdésre adtak határozott és egyértelmű választ, hogy a saját útjukat kívánják-e járni, vagy továbbra is mások kénye-kedve szerint, másoknak megfelelve akarnak-e élni, vagy végre kiharcolják maguknak a szabadságot.
A helyzet úgy áll, hogy napjainkban ugyanerre a kérdésre kell Magyarországnak időről időre határozott és egyértelmű választ adnia!
Saját utunkról pedig senki és semmilyen hatalom, szervezet, intézmény nem téríthet le bennünket, legyen az a valaki francia, német, holland, legyen annak a szervezetnek, intézménynek a székhelye Brüsszelben, Berlinben vagy éppen New Yorkban! Nem hagyjuk, nem engedjük, hogy szabadságvágyunkat bárki, bármilyen indokkal korlátozza.
Jó alkalom minden év március 15-éje arra, hogy a magyarok emlékeztessék a nem magyarokat, hogy ez a határozott kiállás 170 esztendő alatt csak erősödött bennünk.
Mert tudnia kell mindenkinek széles e világon: saját, közös utunkról tüzes vassal, mai nyelven doktrínákkal, eljárásokkal, ilyen-olyan jelentésekkel sem lehet bennünket eltéríteni.
Ha 170 év – közben egy 1956-os forradalom – nem volt elég, akkor is időről időre, napról napra meg kell nekik mutatnunk: a magyarokat nem abból a fából faragták, akik másoknak behódolnak, akik fejüket leszegve sunnyognak, akiket gúzsba kötve irányítani lehet, akik minden komolyabb hatalom intésére bólintanak egyet.
Mert a magyarok – és erről rendszeresen tanúbizonyságot is tesznek – a történelem során mindig megmutatták, s ha kell, percről percre megmutatják: saját döntéseik, saját akaratuk tiszteletet követel.
Ezt kívánja a magyar nemzet, a magyar önbecsülés, s egész történelmünk a kezdetek óta.
