„Újabb szégyen a falura, a kulákok újabb gaztette” – egy évvel a mecsekrákosi paraszt meglincselése után majdnem újra gyilkolt a már bebörtönzött Karácsony József bandája a kies kis településen. Ezúttal is fontos felhívni a figyelmet arra, nem biztos, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy azt leírták 1950-ben, a kommunizmus legsötétebb korszakában. De ez a bűntény is remek képet ad a korszak társadalmáról.
Hiába gyönyörű kis hely Mecsekrákos, bizony, elvetemült emberek ott is élnek.
Kulákok, akik nem tudnak belenyugodni, hogy lejárt a kizsákmányolás ideje, lejárt az ő embernyúzó hatalmuk és ezért támadást indítanak a Párt, a dolgozó nép hatalma ellen.
– írta a megyei lap az esetről.
Mikor 1949-ben egy hat-hét főből álló banda agyonvert egy „mezőgazdasági munkást”, a mini szervezet „fejét” hűvösre tették. Ám a csapat többi partizán tagja a rá következő évben megpróbált végezni a helyi párttitkárral – sikertelenül. Legalábbis ezt akarták elhitetni mindenképpen.
Újra lecsapnak a kulákok
A korabeli – tehát egyáltalán nem biztos, hogy megbízható – írás szerint Karácsony nem csupán tanácsadójuk és irányítójuk, munkaadójuk is volt többeknek a szervezkedők közül. Házában rendszeresen megjelentek az állampárt ellen szövetkezők, a krónikák szerint többször éjjel lopakodtak a kertek alatt a tanácskozásokra.
Mikor 1949-ben pár társával agyonvert egy parasztot, elítélték, elkerült a faluból, hűvösre tették. Ekkor, vezető híján alábbhagytak a partizánok találkái, de nem értek véget.
A helyébe lépő utódok – Schneider János és társai – 1950. május elsején, „lefüggönyözött házuk ablakán gyűlöletes szemekkel nézték a dolgozó parasztok felvonulását”. Velük volt a Schneider család egy másik tagja, „a húszéves suhanc kulákcsemete Schneider Mátyás”. Édesapja a háború alatt a Volksbund szervezője és a magyarok elleni uszítás egyik irányítója volt – legalábbis ahogyan ezt állították róla. A fiú és a rokonok tervezgették, hogy lehetne belerondítani az ünnepbe.
A „vérszomjas kulákivadék” büntetett
Az aligha valóságos történet alapján kiötlött terv szerint, a kis kulák feladata volt a helyi párttitkár Sütő János szőlőhegyre csalása és leitatása – „rajta keresztül akartak lesújtani a Pártra”. A párttitkár sógora, a helyi bíró társaságában a fiúval tartott, és italozgatni kezdtek. Telt-múlt az idő, közben megérkezett a többi szervezkedő is, Sütő pedig gyanút fogott, ahogy szüntelenül kínálgatták. A terv bukása miatt Schneider János dühbe gurult, üvöltözni kezdett a párttitkárral, aki erre társaival elhagyta a helyszínt.
A kis Schneider Mátyás viszont követte. A párttitkár hazaért, etetni kezdte jószágait, mikor rárontott a húszéves legény, boxerével fejbe ütötte, Sütő pedig azonnal elterült. Olyan szerencsétlenül esett, hogy egy kőbe vágta a lábát, ami azonnal eltörött. Amikor már az elvtárs a földön feküdt véresen, a „vérszomjas kulákivadék” még ötször-hatszor megrúgta. Ekkor többen Sütő segítségére siettek, elrángatták onnan a fiatalt, akinek sikerült elmenekülnie a felbőszült parasztok haragja elől.
Sütő Jánost súlyos sérülésekkel vitték be a pécsi sebészeti klinikára, hónapokig feküdt kórházban. Schneider Mátyást az Államvédelmi Hatóság nyomozói vették őrizetbe. Később, az államügyészségen a fiú elismerte tettét és elmondta,
előre készült Sütő bántalmazására, mert gyűlöli a rendszert, amely elvette apjától a földet, magyarellenes tevékenysége miatt.
A vallomás hangvétele és stílusa alapján előre megkreált szöveg lehetett.
Az ítélet
1950 augusztusának végén tárgyalta a bíróság az ügyet. Schneider Mátyás mindent beismert, mindössze azzal védekezett, hogy bűnét ittas állapotban követte el. Több tanú kihallgatása után végül a „vérszomjas kulákivadékot” két és félévi börtönbüntetésre ítélték.
Forrás: Dunántúli Napló Archívum
