Beleznay Endre neve legtöbbünknek a Csíííz című műsorból és a Friderikusz-féle álriporteri interjúkból lehet ismert. Azt már kevesebben tudják, hogy a színész írni is szokott, forgatókönyveken dolgozik, s akár rendezne is.
– Mindig a véredben volt a szereplési vágy, vagy csak a véletlen hozta úgy, hogy színész lettél?
– Pontosan kétéves korom óta tudtam, hogy színész akarok lenni. Ezt fényképpel is tudom bizonyítani: a nagymamám Pacsirta utcai házának kertjében fotóztak le, miközben a kerti locsolócsapnak támaszkodva, másik kezemet a magasba emelve szavalok. De komolyra fordítva: már az általános iskolában színjátszó köri tag voltam, a Leőweyben pedig már szinte csak a félévi, év végi szégyen elkerülése miatt tanultam mást is a színművészeten kívül. Akkor már írtam darabokat, szerkesztettem kabarét is.
– Kik voltak a mestereid?
– Első komolyabb szerepeimet Pozsgai Zsolt, az Ifjúsági Ház diákszínjátszó körében osztotta rám, de Szegvári Menyhért rendezése alatt is sokat tanultam. Gyakorlatilag egy kis színművészeti főiskolát végeztem el ezek alatt a pécsi évek alatt.
– Miért hagytad el a várost?
– Elsősorban praktikus okok miatt: Zalaegerszegen ajánlottak állást, s ez kiegészült azzal, hogy önálló életet akartam kezdeni. Nem mintha bajom lett volna a családommal (édesapja Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet elnöke – a szerk.), hiszen imádtam Pécsen élni, s teljes volt az életem. Az egerszegi felkéréssel kezdődhetett el viszont a profi pályafutásom.
– Egyébként hogyan fogadták, hogy nem választottál „normális” pályát?
– Édesapám próbált győzködni, hogy Besenczi Árpád is a jogi kar elvégzése után lett csak színész, de a kísérlet esetemben nem volt eredményes. Végülis, elfogadták a választásomat a szüleim, szabad utat adtak nekem; s írásaimat is nagy érdeklődéssel követték.
– Színművészi, írói karrieredet nem tudják annyira követni, mint a képernyős szerepléseket. Melyik az erősebb?
– Jelenleg természetesen a színészi. Nem számoltam, de folyamatosan legalább tíz darabban vagyok benne, s utazószínházi tag is vagyok. Gyakorlatilag kitölti a mindennapjaimat a színművészet, így a televízióra, az írásra is kevesebb időm jut. Ennek ellenére, ami eszembe jut, azt lefirkantom, de vannak forgatókönyv terveim is. Mivel a filmipar most nem túl magasan jegyzett anyagilag, így azok egyelőre megvalósításra várnak.
– Ha jut idő, mikor tudsz hazatérni?
– Pár havonta biztosan megjelenek Pécsen: a családi események, ünnepek miatt rendszeresen járunk haza. Legutóbb édesapám születésnapjára érkeztem haza márciusban, legközelebb pedig pár héten belül jövök.
– Külső szemmel is tudod nézni a várost. Mit látsz a városból „idegenként”?
– Az látszik, hogy hatalmas fejlődésen ment keresztül a helyi kulturális világ, elsőrangú a Zsolnay-negyed, a Kodály Központ, elszaporodtak a fesztiválok, színes, pezsgő élet zajlik a városban. Újabban már kezdek megbarátkozni a felújított Széchenyi térrel is, már csak egy-két torzó zavar – például a Búza téren. Szóval jók a benyomásaim minden tekintetben.
– Karriereddel is ennyire elégedett vagy, netán vannak még álmok?
– Jó lenne egyszer megrendezni egy egészestés nagyjátékfilmet, abból is drámát. Annak is örülnék, ha filmforgatókönyv-terveim közül egyik másik meg tudna valósulni. Meglátjuk.
