Életünk során mindenkit érnek különböző, úgynevezett normatív krízisek, amelyekkel meg kell küzdenünk, s amelyekből kikerülve erősebbnek, sikeresebbnek érezhetjük magunkat. A trauma azonban egészen más tészta, s komoly odafigyelést igényel!
A gyógyulás nem lehetetlen!
De sajnos nem is könnyű. Szakértő, klinikai szakpszichológusi segítséggel azonban reális esélyünk lehet meggyógyulni. Annak ellenére, hogy minden trauma teljesen egyedi, s a feldolgozás sem lehet egyforma, van három olyan aspektus, amelyek megjelennek a gyógyulás folyamatában.
Az első, hogy szembe kell nézni a valós történésekkel, s el kell engednünk a hazugságokat, amelyekkel meg akarnánk védeni magunkat. A másik, hogy el kell fogadnunk, hogy ez az életünk része marad, s ha magunkba zárjuk, ami nagyon gyakran megesik, hiszen beszélni is nagyon nehéz róla, akkor az hatással lesz minden egyes új kapcsolódásunkra. A harmadik pedig az, hogy el kell engednünk a szégyent, amelyet a trauma kapcsán érzünk, s össze kell szednünk minden bátorságunkat ahhoz, hogy szembenézzünk személyes tragédiánkkal.
A trauma nemcsak a lélekre van hatással
Alapvetően nyomot hagynak fizikai szempontból is. Kutatások bizonyítják, hogy még genetikai szinten is változások történnek ezek hatására, sőt, a velünk együtt élők sem tudják kivonni magukat a trauma következményei alól. Olyannyira, hogy például a poszttraumás stresszel élő férfiak társai körében gyakoribb a depresszió, a depresszióval küzdő anyák gyerekei pedig hajlamosabbak a szorongásra.
Mivel ilyen széles körű hatásokkal kell számolni, ezért beláthatjuk, hogy nemcsak a traumát elszenvedett személy, hanem minden vele együtt élő számára is fontos, hogy foglalkozzunk a problémával.
Van, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni
A struccpolitika nem lehet megoldás, mivel a trauma nem tűnik el. Hiába próbáljuk elfelejteni, az idő ezeket a sebeket nem gyógyítja be. Cserébe rengeteg energiát emészt fel az, hogy folyamatosan feldolgozatlanul része a mindennapjainknak. Az állandó stressz pedig még az agyra is hatással van, aminek következményeképpen a test érzékelése is módosul.
A hatások többféle módszerrel is enyhíthetők, a feldolgozás mellett a saját testtel való újrakapcsolódás, valamint a tehetetlenség érzetének a feloldása is hatékony lehet. Gyógyszeres támogatás is segíthet, de a végső cél mindenképpen a feldolgozás.
A feldolgozásban, s így a gyógyulásban is szükségszerű, hogy támaszt keresünk. Nélkülözhetetlen a biztonságos környezet, valamint egy olyan közösség, olyan személyek, akik képesek teljes mértékben elfogadni bennünket. A dolgok kimondása által közelebb kerülünk ahhoz, hogy megváltoztassuk önmagunkat, s feloldjuk a bennünk tomboló feszültségeket.
A terápia során lehetővé válik, hogy újra tudjunk kapcsolódni saját magunkhoz, s ahhoz a belső valósághoz, amely meghatároz bennünket. Ne féljünk segítséget kérni!
(X)
