4 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapHírzónaMeghalt Tompos Kátya színművész

Meghalt Tompos Kátya színművész

A hírt péntek reggel a család és a színésznő menedzsmentje tudatta.

Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes.

Tompos Kátya 1983-ban született Budapesten, gimnáziumi évei alatt Földessy Margit stúdiójában tanult, majd 2001-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2005-ben diplomázott. Előbb a József Attila Színház szerződtette, majd játszott a Bárka Színházban, 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. 

Több magyar filmben is játszott, szerepelt többek között a Coming Outban, a Valami Amerika 3. részében is. 2010-ben Junior Prima-díjat, 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Május elején derült ki, hogy a színésznő évek óta egy olyan ritka daganatos betegséggel küzd, amit itthon nem tudnak kezelni. „Mivel a külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisait az állam nem finanszírozza, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget” – idézte a Telex akkor a Fábián Juli Emlékalapítvány, amely a jótékonysági gálát szervezte.

Csütörtökön közölték, hogy a jótékonysági gálán összegyűlt Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozásához szükséges összeg, sőt még egy drágább kezelésre is lehetőség nyílt volna az adományoknak köszönhetően – írta a Telex.

Tompos Kátya családja azt írta a fenti Facebook-posztban, hogy a színésznő a halála előtt rendelkezett azokról a lehetőségekről is, ha az összegyűlt összeg meghaladja a kezelése költségeit vagy ha nem lesz lehetősége befejezni. „Mivel mindannyiunkat váratlanul érte, hogy Kátya bár keményen és kitartóan küzdött a betegséggel, mégis alulmaradt ebben az igazságtalan küzdelemben, nem volt lehetőségünk egyeztetni jogi és pénzügyi szempontból akarata kivitelezhetőségéről. Várhatóan egy hét múlva tájékoztatunk mindenkit az összegyűlt pénz sorsáról, illetve a megmaradt támogatás visszatérítésének lehetőségéről” – írta a család.

Kiemelt fotó: Facebook

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő