Megjöttek Afrikából az első kanalas gémek a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Területre, és a több ezer kilométeres légi út fáradalmait kipihenve elfoglalták a nádasban kialakított fészküket, hogy hamarosan 2-3 fiókát kelthessenek ki a frissen rakott tojásokból.
Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó, a Velencei-tóhoz simuló, hozzávetően 530 hektáros védett terület környezeti nevelője a madárvonulás tavaszi menetrendjéről elmondta, hogy hazatérve a kanalas gémek ilyenkor bőségesen belakmározhatnak a nádassal körülvett 120 hektárnyi, alig néhány fokos vízben már szaporodó vízibolhával, planktonokkal, hogy a tojásrakáshoz, utódneveléshez felerősödjenek.
Örvendetes módon a néhány éve a kihalás szélére került, nagy testű kanalas gémek jól érzik itt magukat. Tavaszonként már ismét több mint 100 pár tér vissza a számukra paradicsomi állapotot jelentő vidékre, ahol évszázadok óta háborítatlanul élhetnek, mit sem törődve az időközben lezajlott ipari forradalommal, a mai felgyorsult világgal.
A szakember tájékoztatása szerint a kanalas gém távoli rokona, a hosszúnyakú, fehér tollazatú gázlómadár, a kócsag is megjelent, hogy az évmilliók alatt génjeibe kódolt ösztöntől vezérelve visszarepüljön költőhelyére. Itt van már a szép énekű fülemülesipke és a domború csőréről felismerhető, apró termetű nádi sármány is. Ugyanakkor más madarak, mint a nálunk vendégeskedő lilik, pajzsoscankó még erőt gyűjt ezekben a napokban, hogy visszaköltözzön az északi országokban fellelhető költőhelyére.
Terülj, terülj asztalkám
– A fák magas ágai között gallyakból tavaly fészket épített réti sas is hazatért délről, ismét elfoglalta a helyét. Ez a kiterjesztett szárnyaival a két méteres fesztávot is elérő ragadozó a különösen veszélyeztetett fajok közé tartozik, ám a természetvédők munkája eredményeként ma növekszik a számuk, több mint 100 párt tartanak számon nemcsak a Dinnyési Fertőn, hanem szerte az országban – húzta alá Fenyvesi László. – Mivel a réti, a békázó és parlagi sas is fokozott védelemre szorul, fészkeiket ilyenkor a vadőrök állandóan szemmel tartják. Főként a Bakonyban és a Vértesben titokban tarják pontos helyüket, hogy megóvják őket a netán rosszban sántikáló idegenektől. Van, ahol a fák törzse köré fémgallért rögzítenek, hogy a tojásra vadászó nyestek ne férhessenek a fészek közelébe.
Elmondta, hogy a Dinnyési Fertőn hétvégeken szervezett madárles-kirándulások résztvevői nem maradnak látvány nélkül, mert az ország területén fészkelő hozzávetően 180 madárfajból 110 a védett körzetben is otthon érzi magát. Európai összehasonlításban ez a fajgazdagság nagyon jónak számít: jelzi, hogy a Kárpát-medence természeti élővilágának biológiai sokféleségét a modern kor még nem tette tönkre, mint például Angliában vagy Hollandiában, ahol a meggyérült madárvilágot is csak mesterséges etetéssel, magok kiszórásával tudják szinten tartani.
– Nálunk az erdők, mezők rovarai, a fák, a bokrok friss hajtásai, rügyei bőséges „terülj, terülj asztalkámat” kínálnak a madaraknak. Amikor a hőmérséklet 10 Celsius-fok fölé emelkedik, a rovarok előmerészkednek, áprilisban már a giliszta, sáska, a hernyó, a csiga is kiegészíti madarak napi menüjét – magyarázta.
Az evolúció diadalaként városlakó lett belőle
– Azért mifelénk is lenne mit javítani a madarak helyzetén – tette hozzá. – A falusi portákon az állattartás visszaszorulása következtében például egyre kevesebb az áprilisban hazatérő fecske. A baromfiudvar, az istállóban kérőző jószág, a trágya illata, a mezőkön legelésző gulya a legyek hadát vonzza, amelyek nélkül pedig a fecskék éhkoppon maradnak. Olykor a természet is mostohán bánik ezzel a mindenki által kedvelt kis madárral.
Két évvel ezelőtt például az erős tavaszi lehűlés nyomán a rovarok elbújtak, így aztán a hosszú útról hazatért, legyengült fecskék szó szerint tömegesen éhen haltak. A kevés túlélő által kikelt fiókák pedig egy újabb hideghullám áldozataivá váltak. Ezért is fontos, hogy a megmaradt szerény számú fecskék fészeképítését, ahol lehet sár kupacok készítésével segítsék az emberek, az aszfaltrengetegben, a sok lebetonozott talajon ugyanis alig találnak a madarak maguknak építőanyagot.
Fenyvesi László beszélt arról is, hogy más madárfajok, mint például a rigó vagy a mátyásmadár, viszont jól alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez.
Alig fél évszázad alatt az addig az erdők szélén lakó fekete rigó a könnyebb táplálékszerzést kitapasztalva az ember közelébe költözött, az evolúció diadalaként városlakó lett belőle. A parkokban, a terek fáin, a házak ereszcsatornái közé rakja fészkét, és télre is itt marad, nem költözik melegebb tájakra. Évente háromszor is költ. Sok rigó azonban ragaszkodik évezredes élőhelyéhez, és megmaradt költöző madárnak.
Ezekben a napokban a madárcsicsergéstől zengő Dinnyési Fertőn is a többiekétől jól megkülönböztethető a rigó éneke, amint a párját hívja, vagy trillájával jelez a többi madárnak, hogy az az ő kis élőhelye, ahol nem szívesen lát betolakodót.
