Világhírű sejtkutató, mélyen vallásos keresztény, nem akármilyen magasröptű filozófiával. Kellermayer Miklós legendás pécsi orvos, saját elmondása szerint korát megelőző tudományos eredményekkel. A város Pro Civitate-díjjal ismerte el a munkásságát. Életéről, nézeteiről beszélgettünk vele.
– Mikor döntötte el, hogy az orvosi pályát választja?
– Gyermekkoromban, a háború idején tuberkulózist kaptam, élet-halál között lebegtem Révfülöpön. Édesanyám gondoskodásának köszönhetően maradtam életben. Ezután belém oltódott az orvoslás fontossága, akkor döntöttem el, hogy orvos leszek.
– A sport is sokáig szerepet játszott az életében.
– Igen. Mikor a betegségemből kigyógyulva megerősödtem, sokat dolgoztam szőlőnkben, gimnazista koromra az egyik legerősebb fiúvá nőttem ki magam. Gerelyhajításban országos ifjúsági bajnok is voltam. Mivel szerencsére jól tanultam, belefért a sport is. Család- vagy sportorvos szerettem volna alapvetően lenni, könnyebb életet szántam volna magamnak. Végül nem így alakult, és amikor kutatóorvossá váltam, az egy meredek váltást eredményezett a karrieremben, ami mellé már nem fért be a sport.
– Pályája során inkább a kutatást, vagy az oktatást érezte jobban magáénak?
– Én inkább azt mondanám, a szakma inkább három lábon áll. Kutatás, oktatás és a betegellátás! Ha ez a három nincs együtt, összekapcsolva, torzulhat az egész rendszer. Az orvosi egyetem ötvözi ezt a hármat, egyébként ezért kardoskodtam mindig az önállósodása mellett.
Az orvoslásban ma a tudomány legmagasabb szintjét visszük a bajbajutottakhoz. Ez azonban mit sem ér anélkül a szeretetkapcsolat nélkül, amit a beteggel kell kialakítanunk. Ezek a kapcsolatok kisugárzanak a társadalomba is, így az orvostudománynak döntő szerepe van abban, merre is haladunk.
Ennek a szakmának roppant nagy szerepe van: megsebeztük egymást, az élővilágunkat, a természetet. Az elmúlt évszázadok kizsákmányolására – kőszén, kőolaj – csak a gyógyítás ad választ, ami a már említett tudás ötvözése a szeretettel.
– A közéletben is megfordult, például Ön az Összefogás Pécsért Egyesület alapítója. Mi sarkallta erre a döntésre?
– A társadalmi szerepvállalásaimban minden esetben a gyógyítási mentalitásom jelenik meg. A rendszerváltáskor vettem észre, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem csak velünk, magyarokkal, az egész emberiséggel. Találkoztam a magzatgyilkosságot, az abortuszt hirdetőkkel és ekkor kezdtem el foglalkozni társadalmunk betegségeivel. Például félelmetes az adat, hogy ötven év alatt tízmillió ember közel hétmillió magzatot gyilkolt le. Ezekre hívom fel a figyelmet a közéletben.
Ma egy olyan létformát élünk, ami teljességgel elképzelhetetlen lenne. Nem tiszteljük a környezetet, letagadjuk, hogy tarvágást csinálunk a Mecseken, elégetjük az erőműben, majd azt hazudjuk, hogy az erdőfelület nem csökkent. Igen, csakhogy a letarolt felület is ugyanolyan erdőfelületnek számít továbbra is, erről nem beszélünk.
Mintha az emberiség nem tudná mit cselekszik: megöljük a meg sem született gyermekeinket, a megszületetteket pedig megfosztjuk a boldog élettől, mert egy olyan természetet adunk át nekik, olyan világba csöppennek, ami csak szenvedést okoz nekik. Egy klasszikus értelemben vett „néptanításra” van szükség, de egy olyan szinten, ahol a tudás mellé hit is társul. Hiszen jónak lenni csak az abszolút jó, a Teremtő mintájára lehet.
– Ezek az erkölcsi alapvető „mélységek” párhuzamba állíthatóak azzal, hogy szakterülete is tulajdonképpen a legapróbb létező alkotóelemünk, a sejt?
– Abszolút! Darwin mondta ki elsőként, hogy egyetlen élőből származik minden, és ez van a saját megnyilvánulásaim középpontjában is. Ez a „minden ami van, az lett”-dogma szembe megy a felvilágosodás által hirdetett „minden ami van, az volt-tal”. Az egyetlen élőnek a titka, annak ami „egyszer lett”, soha nem lesz megismerhető. És ez így van jól.
– A világgal, erkölccsel kapcsolatos nézeteit az orvostanhallgatók között is hirdeti?
– A kutatásaimról tartok kurzusokat, amikhez természetesen kapcsolódnak a nézeteim. Remélem a hallgatók közül jópárat sikerül megfertőznöm velük. Három lényegi felfedezést tettem az élő sejtről, elsőként a világon. Már az elsővel szembe kerültem a szakmával, de kiderült, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. A három új felfedezést három könyvben örökítem meg, közülük kettő már elkészült: az Élet és az Igazság. Krisztus szavai alapján a harmadik az Út lesz, ez éppen készülőben. Fontos úgy leírni dokumentáltan a munkámat, hogy mindenki értse. Talán állíthatom: mindhárom felfedezés Nobel-díjas lehetne!
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#b77d61″ radius=”2″]Prof. Dr. Kellermayer Miklós 1939-ben született Budapesten. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1965-ben. A Kórbonctani Intézetben, majd a Kémiai Intézetben kezdett dolgozni. 1988-ban doktorált, 1993-ban lett egyetemi tanár. Számos hazai és külföldi tudományos társaság és szövetség tagja, összesen 128 tudományos közleménye jelent meg.
Munkásságát többek között Szentgyörgyi Albert-díjjal, Akadémiai Díjjal, Kiváló Orvos-díjjal, Pro Cultura Christiana-díjjal jutalmazták.
Amellett, hogy világhírű sejtkutató, mélyen vallásos is, a kettő ötvözetéből születtek könyvei.
Feleségével három gyermekük van. A legidősebb, Miklós a Semmelweis egyetem dékánja Budapesten, a biofizikai intézet igazgatója, neki öt gyermeke van. Középső gyermeke négy unokával ajándékozta meg, míg a legfiatalabb fiú Houstonban él feleségével és három fiával. Jelenleg a hatodik dédunoka van útban.[/su_box]
