A napokban újabb két kozmikus test száguldott el a Föld mellett. A becsapódást, mint az esetek többségében, ezúttal is megúsztuk. A veszély nagyságát viszont érdemes mérlegelni, de más új fejlemények is vannak „kisbolygóügyben”, írja az Origo.hu.
A tavalyi év mozgalmas volt az úgynevezett földközeli kisbolygók kutatásának területén, az egyik el is találta a Földet. Úgy tűnik, mintha a veszélyes testek egyre szaporodnának, hiszen tavaly már a tízezredik földközeli kisbolygó felfedezéséről adtunk hírt. Valójában csak egyre többet sikerül felfedezni a közelünkben elszáguldó égitestek közül, ami az ilyen potenciálisan veszélyes égitestek szervezett és célzott keresésének tudható be.
A közelmúlt esetei bizonyítják, hogy ennek ellenére még az apróbb testek jó része ismeretlen, így érkezésük váratlan. Jó hír viszont, hogy az egy kilométernél nagyobb testek több mint 90%-ának már ismerjük a pályáját, olvasható a cikkben.