Péterffy Attilát nagy többséggel választották újra Pécs polgármesterének. Szerinte a pécsiek akarata egyértelmű, az irányt jónak tartják, így nem is kérdés: folytatja a munkát. A képviselői körzeteket illetően rámutatott, hogy még nincs végeredmény, de kiegyenlítettek lesznek a közgyűlési erőviszonyok, így jól jön majd a demokratikus városvezetési gyakorlat. Egy nyitott választási körzet bizonyosan maradt, itt kulcskérdés, hogy a mostani városvezető erők szerezzenek mandátumot. Péterffy Attilával, Pécs polgármesterével a választások eredményéről és a következő lépésekről beszélgettünk.
Ezúton is köszönöm minden egyes pécsinek, aki részt vett a választásokon, hogy érvényesítette az akaratát, és természetesen nagyon köszönöm mindazok szavazatát, akik engem és a Pécs Jövőjéért Egyesület jelöltjeit tiszteltek meg voksaikkal – kezdte Péterffy Attila.
A város jelenlegi polgármesterére többen szavaztak most, mint 2019-ben, több voksot kapott, mint a polgármesteri székért versenyzők közül a második és a harmadik helyen végzett jelöltek együtt.
Ezek a számok azt a véleményt tükrözik, amellyel az urnákon kívül is találkozom: a pécsiek jónak tartják azt az irányt, amerre 2019-ben indultunk – mondta a polgármester. – Jól látszik, hogy a határozott, bátor, de megfontolt döntéseket, a rendkívül takarékos gazdálkodást és a partnerséget a pécsiekkel rendkívül vonzónak találták a szavazók. Ha városunkat, illetve ezen belül az önkormányzati intézményrendszert mondjuk egy hajóként képzeljük el, akkor mindez azt jelenti, hogy a pécsieknek tetszik az irány, és egy pillanatig sem hagytak kétséget a kapitány személye felől. Így aztán a kapitány marad, az irány marad, mert mindez 28 ezer pécsi akaratát tükrözi.
A választókörzetek eredményéről a polgármester elmondta: végeredmény még nincs, részben a folyamatban lévő jogorvoslati eljárások, részben pedig az egyik körzetben várhatóan ősszel tartandó időközi választás miatt. (Mint ismert, az egyik kertvárosi körzetben szavazategyenlőség miatt új választást kell kiírni.) Hozzátette: mindezektől függetlenül jól látszik az is, hogy a választók akaratából egy rendkívül kiegyensúlyozott összetételre lehet számítani a közgyűlésben, ahol önállóan egyetlen politikai erőnek sem lesz többsége. Annak ellenére sem, hogy a Pécs Jövőjéért Egyesület képviselőjelöltjeire összességében több szavazatot adtak le a pécsiek, mint bármely más politikai erőre.
A választókörzeti eredmények okai között a pécsi polgármester szerint jól látszik például az, hogy a Tisza Párt teljesen átrajzolta a hazai politikai térképet, és az új szereplő gyakorlatilag leváltotta a NER eddigi ellenzékét. Hatott a polgármester szerint a Fidesz háborús pszichózisa is, sikerült sokakban rettegést kelteni. Hozzátette: azt azért érdemes észrevenni, hogy a választások után ez a mesterséges háborús fenyegetettség úgy szűnt meg egyik pillanatról a másikra, hogy a geopolitikai helyzet semmit sem változott.
A pécsieknek nemcsak a háború miatt nem kell aggódnia – folytatta Péterffy Attila. – A hajó halad tovább, a kapitány a helyén van és ott is marad. A tisztikar soraiban azonban bőven lesz változás, a kormánypárt több képviselőt delegálhat, és új, független szereplők is színesítik a palettát. Ez egy demokráciában nem példa nélküli. Most igazán jól fog jönni az elmúlt öt év rutinja, a demokratikus városvezetői szemlélet, az, hogy politikai szövetségünk már eddig is kompromisszumok mentén hajózott előre. Eddig is a kezünket nyújtottuk mindenkinek, aki részese kívánt lenni egy jobb, élhetőbb Pécs építésének. Ez most is így lesz. Változás legfeljebb abban lesz, hogy többeknek lesz a korábbinál nagyobb felelőssége abban, hogy ez a hajó ugyanolyan jó szelekkel haladjon tovább, mint az elmúlt öt évben.
Az új közgyűlés októberi felállásáig tartó időszakot illetően is mindenkit megnyugtatott Pécs polgármestere: a város és szolgáltatásai működnek, a megkezdett fejlesztések folytatódnak, mindenki teszi a dolgát.
A polgármester szólt a még nyitott választási körzetről is, ahol a szavazategyenlőség miatt időközi választást kell kiírni.A tét messze túlmutat egyetlen körzet eredményén, mondjuk úgy, hogy az egész hajóra hatással van – mondta Péterffy Attila. – Ahhoz, hogy 28 ezer pécsi akarata érvényesüljön, elengedhetetlen, hogy a még nyitott kertvárosi körzetben szövetségünk képviselője, Fürj Csaba szerezzen mandátumot. Képviselőtársam tapasztalt, rutinos politikus, aki már bizonyított. Keményen dolgozik a körzetében, és mindenek felett képviseli az ott élők érdekeit.Egy ilyen tapasztalt tisztre mindig szükség van a fedélzeten.