2018-ban a fideszes Csizi Pétert győzte le magabiztos fölénnyel a pécsi 1-es számú választókerületben Mellár Tamás. A 66 éves pécsi közgazdász professzor az első Orbán-kormány idején a KSH elnöke volt, 2006-ban a Fidesz színeiben jutott be a pécsi közgyűlésbe, hogy aztán egy évvel később lemondjon mandátumáról és szakítson a párttal. A négyéves parlamenti ciklus fele letelt, az Orbán-rezsimről, az ellenzék esélyeiről, a járványhelyzet lehetséges következményeiről és Pécs helyzetéről beszélgettünk a független, de az MSZP-vel frakciószövetségben lévő Párbeszéd frakciójában ülő politikussal, a Mindenki Pécsért Egyesület elnökével.
Hosszú interjú, úgyhogy “gyorsfogyasztásra” kiemelünk belőle néhány gondolatot. Mellár Tamás szerint
- nem ő árulta el a Fideszt, hanem Orbán Viktor a korábban általa is vallott értékeket;
- a pécsi példa mutatta meg, hogyan győzhető le a Fidesz;
- elhúzódó válság lesz, ami maradandó nyomokat fog hagyni a magyar gazdaságban és politikában is;
- Magyarországnak a skandináv modellt kellene követnie, fejleszteni az oktatást, az egészségügyet, és az összeszerelő üzemek helyett a high-tech iparágak felé fordulni;
- a válságkezelésre szánt pénzek jelentős részét Orbánék célzottan az őket támogató oligarcháknak adják;
- a kormány tudatosan nem tol több pénzt a gazdaságba, mert nem akarnak nagy keresletnövekedést generálni;
- ha elhúzódik a válság, 2022-ben nem sok tétel fog szerepelni Orbánék sikerlistáján;
- azért nem tud kialakulni egy nemzetközileg versenyképes vállalkozói réteg, mert nem a piac dönti el, ki nőhet és ki nem a gazdaságban, hanem Orbán Viktor;
- a 2008-as válságra a populizmus volt a politikai válasz, az új válságra viszont már nem az lesz;
- a NER-ben képződő vagyon nem polgári, hanem feudális vagyon, a király a fő hűbérúr, ő adja a hűbérbirtokokat, amiért viszont szolgálni kell;
- abból az uniós pénzből, ami bejött az elmúlt években, nem innováció lett, hanem “piramisok”;
- Orbánék azért mentek neki a tőlük független ellenzéki önkormányzatoknak, mert azok elkezdhetik lebontani a piramisaikat;
- ami most van, az igazából az Orbán-rezsim végjátéka már, csak nagyon elhúzódik;
- nincsenek olyan jelentős nézetkülönbségek a pécsi városvezető koalíción belül, amelyek mentén az széteshetne;
- ha Orbánék látványosan elkezdik büntetni a várost, az visszaüthet.
Kicsit toporgunk egymástól biztonságos távolságra, mielőtt leülnénk az interjúra. Kérdezem, fogjunk-e kezet vagy sem. “Tudja, én olyan veszélyes helyeken járok, mint a Parlament, inkább ne kockáztassunk” – mondja. Ebben maradunk.
– Önt időnként, burkoltan vagy kevésbé burkoltan árulóként, sértett emberként emlegetik a Fidesz környékén és azt is a szemére vetik, hogy ugyan függetlenként indult, de beült az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd frakciójába. Hogy éli ezt meg?
– Soha nem léptem be a Fideszbe, nem tettem hűségesküt. Volt olyan időszak, amikor a párt alapértékeivel egyetértettem. 1998 és 2002 között a Fidesz vezetése, beleértve Orbán Viktort is, elfogadta azt a három alapelvet, hogy piacgazdaságot kell építeni, demokráciának kell lennie, és az országnak a Nyugathoz kell tartoznia. Én ma is ezt vallom. Orbán ezzel szemben mit mond, tesz és képvisel? Illiberális állam, oligarchikus gazdaság, a példaképei pedig Putyin, Erdogan és Kína. Akkor tulajdonképpen ki árult el és mit? A másik “vádra” pedig annyit mondanék, hogy igaz, függetlenként indultam a választáson, és később csatlakoztam a Párbeszéd frakcióhoz – a pártba nem léptem be -, de a kampány során elég egyértelművé tettem, hol állok. Az amúgy párbeszédes Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt árnyékkormányában pénzügyminiszterként vett számításba, nyilván azért, mert az értékrendje közel áll az enyémhez, ez nem titok. Egyébként úgy vagyok benne a frakcióban, hogy nem köt a frakciófegyelem, saját lelkiismeretem szerint szavazhatok, én dönthetem el, mihez szólok hozzá és mihez nem, ilyen értelemben független vagyok.
– Kíván indulni 2022-ben is? Ha igen, milyen feltételekkel vágna bele újra a kampányba?
– Igen, szándékomban áll. Hasonlóan gondolkodom, mint 2018-ban. Akkor is azt mondtam, mint most, hogy legyen egy esélyes jelölt. Szükség lesz egy előválasztásra, az ellenzéki pártok megegyezésére, arra, hogy túlnyomó többségük beálljon az egyéni jelölt mögé. Az a minimum, hogy a választókerületekben közös jelöltek legyenek, a következő szükséges lépés pedig a közös lista.
– Hogy látja, lesz közös lista és lesz közös miniszterelnök-jelölt az ellenzéki oldalon?
– Közös miniszterelnök-jelölt nagy valószínűséggel lesz. Még a vírushelyzet előtt számos megbeszélésen részt vettem, ezeken az derült ki, hogy az ellenzéki pártok egy része azt szeretné, ha két lista lenne, ilyen volt például a Jobbik, az LMP és a Momentum is. Ezek a pártok nyilván attól tartanak, hogy a közös lista az ő szavazótáboruk számára megosztó lehet. Csakhogy a jelenlegi választási rendszer miatt hiába lesz 106 egyéni körzetben koordinált indulás, ha két listával vágunk neki a választásnak, akkor a szavazatok közel felével a Fidesz simán nyer és kétharmada is lehet. Egyetlen listára van szükség a győzelemhez. Ez ráadásul egy olyan jelzés lenne a választópolgárok felé, aminek mozgósító hatása lehet, hiszen azt éreznék, hogy van tétje a választásnak. Ezt a tavalyi pécsi sikerünk is bizonyítja: a közös lista kétharmados győzelmet eredményezett, míg 2014-ben mind a 19 egyéni választókerületet megnyerte a Fidesz. Az emberek nem szeretik oda tenni a voksukat, ahol az elveszik, de az egység megadja a győzelem reményét a szavazóknak is. Optimista vagyok. Remélem, az ellenzék nem arra készül, hogy 2022-től újabb négy évig mellékszereplő lesz. Kétharmados többség mellett ellenzéki politikusnak lenni nem egy boldogító érzés.
– Az előttünk álló gazdasági válságnak milyen lesz a természete Ön szerint, és milyen politikai következményei lehetnek?
– Nehéz előre látni, különösen most, amikor egy olyan válság érkezik, amilyen az előző száz évben nem volt. Nagyon fontos kérdés a jövőt illetően, hogy a járvány következő szakaszai mikor lesznek, lesznek-e. A kormány és az Európai Gazdasági Bizottság is arra számít, hogy ez egy V alakú válság lesz, vagyis nagy visszaesés után gyors visszapattanás következik majd, azaz a “szünet” után ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Én azt gondolom, hogy nem így lesz. Ennek a válságnak maradandó nyomai lesznek. Mégpedig azért, mert olyan maradandó tapasztalatot adott a gazdaság szereplői és az országok számára, ami arra sarkallja őket, hogy gondolják át az elmúlt évtizedekben a költségtakarékosság miatt rendkívül bonyolulttá vált nemzetközi munkamegosztási rendet. Sok száz beszállító dolgozik össze a világ különböző tájain egy-egy termék előállítása érdekében, és ez rendkívül sérülékennyé teszi a rendszert. Az autógyárak azért hagyták abba a termelést, mert nem voltak meg a gyártáshoz szükséges alkatrészek. Ha mondjuk Ázsia helyett az autógyárak közelebbi, európai beszállítókra támaszkodnának, akkor ugyan hosszabb időt fog igényelni az átállás, de mi hosszabb távon akár jól is kijöhetünk ebből a helyzetből. Nagy kérdés, hogy mi fog számítani a nagy konszerneknek: hogy maradjon olcsó az előállítás, de a nagy távolságok miatt bizonytalanná váljon, vagy valamivel drágább, de biztonságosabb legyen. Közben azonban felgyülemlett sok technikai és technológiai újítás, zajlik a negyedik ipari forradalom, az internet közvetlen termelőerővé vált. Ha a válság összekapcsolódik egy technológiai átalakulással, az időigényes folyamat, 2-3 év is eltelhet, mire a gazdaság visszatér arra a szintre, ahol volt a járványhelyzet előtt. Mivel a magyar export közel 80 százalékát a külföldi tulajdonú vállalkozások állítják elő, és az import is 80 százalékban az Európai Unióhoz kötődik, nem tudjuk függetleníteni magunkat ezektől a tendenciáktól. Ha mondjuk a járműgyártásban az általam vázolt nagy átalakulás beindul, akkor a debreceni BMW-gyár létesítését nem néhány hónappal fogják elhalasztani, hanem ennél jóval hosszabb időre, vagy módosítják a beruházást az új technológiának megfelelően. Ebben a válságban Kína vélhetően tovább erősödik. Ezzel azt tudnánk szembeállítani, amit a skandináv országok már elkezdtek, hogy a high-tech iparágakban erősítünk. Ha ez egy elhúzódó válság lesz, akkor 2022-re a Fidesz gazdasági sikerlistáján nem szerepel majd túl sok tétel. Már most tíz százalék körüli munkanélküliség van, csak még nem vallják be. Ebből persze le lehet faragni közmunkával vagy hasonló állami beavatkozásokkal, de ez nem a high-tech ipar, és a magas hozzáadott értékű szektoroknak az előretörését jelenti. Ha egy gazdasági szerkezetátalakítással járó, elhúzódó gazdasági válság következik, akkor az Orbán-kormány a mainál alacsonyabb népszerűséggel fog nekivágni a 2022-es választásoknak, ami nyilván az ellenzék előtt nyit teret.
– Ezért vetették fel többen az előrehozott választás lehetőségét, mint ami bármikor előkapható a kalapból.
– Az elhúzódó válság miatti politikai kockázatokkal ebben az esetben nyilván nem kellene számolniuk Orbánéknak. Ha pedig ezt hirtelen-váratlan jelentik be, akkor az ellenzéknek sem lenne elég ideje a koordináció megszervezésére, mondjuk az előválasztások lebonyolítására.
– Ön az egyik kezdeményezője volt március végén annak a nyílt levélnek, amiben magyar közgazdászok bírálják a kormány válságkezelő intézkedéseit. Azóta történtek egyéb kormányzati lépések is. Változott a véleménye?
– Úgy látom, hogy jelentős hatása volt a kiállásnak. Kormányoldalon, ugyan nem megnevezve a forrást, de próbáltak vele vitatkozni, és történtek módosítások, az eredetileg nagyon szerény válságkezelő programba egyre több és több elemet emeltek be. Talán elgondolkodtak rajta, hogy ennyire sok sértett ember nem lehet. Hiába ragasztották rá azt a címkét, hogy ez minden idők legnagyobb válságkezelő programja, mert hogy a GDP 18-19 százalékát öleli fel, ennek a fele sem igaz. Hiszen egyrészt három évre jelentették be, másrészt belevették az MNB hitelprogramjait. A gazdaságvédelmi alapot úgy rakták össze, hogy a költségvetésben meglévő forrásokat csoportosítottak át, beleszámították a bankokra és a kereskedelmi multikra kivetett új adót, az önkormányzatoktól elvett pénzeket.
– Ön tehát egyetért azzal az ellenzéki oldalon rendre elhangzó kritikával, hogy a kormány nem kezeli megfelelően a kezdődő gazdasági válságot, nem fordít elegendő forrást annak kezelésére. Ha ez így van, akkor ennek mi lehet az oka? Nem mérik fel megfelelően a helyzet súlyosságát vagy nem tudnak több pénzt erre a célra fordítani?
– Egy harmadik okot mondanék. Felmérik, mekkora a baj, tudják, mennyi pénzre lenne szükség, de nem akarnak ennyit kifizetni. Amit ők válságkezelésre szánnak, annak jelentős részét célzottan az ő politikai rendszerüket támogató, most sok veszteséget elszenvedő oligarcha körnek akarják adni. A turizmusban, vendéglátásban vannak komoly hídfőállásaik, nem a high-tech iparban, nem exportra termelő szektorokban. Általános keresletélénkítést nem akarnak végrehajtani, főleg nem nagymértékűt. Miért nem? Mert attól tartanak, hogy ha a költségvetés elkezd többet költeni annak érdekében, hogy a gazdaságot élénkítse, annak ugyan pozitív hatása lenne, de a költségvetési hiányt finanszírozni kellene. Azt is tudják, hogy egy bizonyos szint felett, már nem tudják ezt belső forrásból finanszírozni, mert a megnövekedett kereslet nagy része elmegy importra, azaz a jobb módú háztartások olyan javakra fognak költeni, amelyeket nem a magyar vállalkozások állítanak elő. Az emberek lecserélik a hűtőt, a mosógépet, a laptopot, az okostelefont, azaz olyan dolgokat, amiket be kell hoznunk külföldről. Ezekért nekünk devizával kell fizetni, a külkereskedelmi mérlegünk és a folyó fizetési mérlegünk is romlik, és ennek a finanszírozására devizakötvényeket kell kibocsátani. Már most megemelték duplájára a devizakötvény-kibocsátásnak a felső korlátját. Orbánék borzasztóan félnek attól, hogy ne legyen nagy mennyiségű devizahitele az országnak, mert akkor kitettek leszünk a nemzetközi tőkének, az ő szavukkal élve a spekulánsoknak. Emlékezhetünk rá, hogy az IMF-hitelt is milyen gyorsan lerúgták magukról. Tehát ez az oka a viszonylag kicsi gazdasági mentőcsomagnak, annak, hogy inkább a Budapest-Belgrád vasútra meg szállodaberuházásora költenek, mintsem mondjuk független kisvállalkozásoknak adnának pénzt, amelyek például fejlett technológiát vásárolnának külföldről, devizáért. Az számukra nem jó, hiszen az import, át kell váltani a forintot euróra, és az árfolyam még tovább romlik. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha kellő mennyiségű devizánk van, ahhoz viszont hitelt kell felvenni. A másik probléma, hogy nincs annyi hazautalás sem, mint korábban, hiszen a külföldön dolgozók jelentős része a járványhelyzet miatt hazajött. Ha a magyar gazdaság valóban olyan versenyképes lenne, mint amilyennek ők beállítják, akkor ennek a többlet keresletnek a nagy része belül realizálódhatna. Mert akkor olyan javakat tudnánk termelni, amiket a magyar emberek meg akarnak venni. Vagy ha nem is mi termelnénk, de olyan javakat tudnánk adni érte cserébe. De nem tudunk, mert az exportunk 80 százalékát a külföldi tulajdonú vállalkozások állítják elő, és csak a 20 százalékát a magyarok, de utóbbiak is inkább élelmiszeripari termékeket, nyerstermékeket, búzát, kukoricát. Ez az alapvető probléma. Azért nem merik nagyon élénkíteni a gazdaságot, hogy ne növekedjen a kitettség.
– Akkor vajon miben bízhatnak?
– Talán a keleti nyitásban, ami természetesen nem megoldás erre a problémára. Vagy abban, hogy kialakul egy olyan magyar vállalkozói réteg, amely majd képes lesz versenyképesen, exportra termelni. Persze ez csak akkor történhetne meg, ha piaci körülmények között történne a szelekció és nem Orbán Viktor irodájában. Nálunk nem a piac mondja meg, ki nőhet és ki nem, hanem Orbán Viktor.
– Egyes vélemények szerint az oligarchák és a saját gazdasági holdudvar változatlan ütemű és intenzitású kistafírozása, a szegényebb rétegek kezének elengedése, az hogy vélhetően sokan fognak rosszabbul élni, mint korábban, a baloldali politikai erők számára teremt lehetőséget. Egyetért ezzel? Egyáltalán: van értelme 2020-ban még bal és jobboldali politikáról beszélni?
– A 2008-as válság előtti nagy konjunktúrában egy nagy társadalmi szétszakadásnak lehettünk tanúi a fejlett országokban. A felső réteg elképesztően meggazdagodott, a középosztály összezsugorodott, egy része lesüllyedt. Ezt a populizmussal védték ki. Azt mondták, nem az a probléma, hogy a tőkéseitek még gazdagabbak lettek, hanem a globalizáció a gond, meg az, hogy a harmadik világból meg Kelet-Európából érkező munkaerő kiszorított benneteket. A Brexitnek ez volt az oka és Amerika is ezért emel falat a mexikói határán. Az a kérdés, hogy az új válságot ezzel a fajta populizmussal is lehet-e majd “kezelni”. Én azt gondolom, hogy nem. A társadalmi szolidaritás el fog kezdeni erősödni. A hetvenes évektől kezdve a baloldali politika háttérbe szorult világszerte, de most érezhetően egyre nagyobb az igény rá, pontosabban egyfajta szociális érzékenységre. De ez a fajta politikai stratégia akkor lehet sikeres, ha felismeri azt, hogy önmagában az nem lesz elég, ha segélyekben, támogatásokban gondolkodik. A fejlett országokban a skandináv modell szerint az oktatást és az egészségügyet magas szintre kell fejleszteni és a high-tech iparágak felé kell fordulni. A magyar baloldal számára is nagyon fontos lenne, hogy ezt a leckét megtanulja. Fontos, hogy legyen arra szándék, hogy ha a Fidesz-kormány bukik, akkor egy alapvető szerkezetváltásnak kell történnie a magyar gazdaságban. Ebből az is következne, hogy meg kell próbálni megváltoztatni azt a gyarmati típusú munkamegosztást, amely azt eredményezi, hogy nálunk összeszerelő üzemek vannak, amelyekbe mi betanított munkásokat adunk. Tehát arra kellene törekedni, hogy a nemzetközi termelési láncokban magasabb szintre kerüljünk. A magyar ellenzék számára az is fontos lenne, hogy elhatárolódjon a 2010 előtti időszak politikájától, amiben volt ugyan szociális érzékenység, de korrupció is, utóbbi nem 2010-ben kezdődött. A választópolgárok nem azt szeretnék, ha egy váltás után a pénzszivattyúk a fideszes zsebek helyett más zsebekbe pumpálnák a közpénzt. Fontos előre tisztázni, hogy egy ellenzéki győzelem esetén az új miniszterelnök és kormánya nem fog lepaktálni azokkal a tőkés körökkel, akik arra várnak, hogy majd átveszik a mostaniak szerepét.
– Fejlesztendő oktatásról beszélt, de mintha sem ezen a téren, sem a gazdaságban nem a modernizáció lenne a fő irány.
– Abszolút nem. Egy feudális rendszert építenek. A lényeg, hogy legyen egy 30 százaléka a társadalomnak, amely szegénységben él, amelynek a szavazatát bármikor meg lehet vásárolni.
– Gondolja, hogy ez tudatos stratégia?
– Igen. Orbánnak egyetlen célja van, minél tovább hatalomban maradni. Ehhez nem jó a polgári társadalom. A polgár, polgári kifejezések csak jelszavak voltak, ezt be is vallották. A független, vállalkozó szellemű, magasan kvalifikált, nyelveket tudó, polgár módjára gondolkodó emberek nem rájuk szavaznak. Nézze meg a választási eredményeket! A nagyvárosokban már nem szavaznak rájuk. Orbán körülveszi magát a tőle függő oligarchákkal, akiknek ő adja a vagyont, és ha akarja, visszaveszi tőlük. Simicska vagy Spéder kegyvesztettek lettek, le kellett adniuk a vagyonukat. Ez nem polgári vagyon, hanem feudális, a király a fő hűbérúr, ő adja a hűbérbirtokokat, amiért viszont szolgálni kell. Az oligarchák vagy hűbéresek az uniós és állami pénzeket több láncon keresztül elkezdik lefelé elosztani, egészen a vidéki kisvállalkozásokig. Utóbbiak számára világos, hogy az ő megélhetésük attól függ, hogy a felsőbb szintekről kapnak-e valamit. Így épül fel a rendszer. Csak nagyon kevés független és sikeres cég létezik, ezeket azonnal megpróbálják felvásárolni, hiszen nem szabad hagyni, hogy megerősödjenek és működjenek, mert a hatalom, a feudális rend számára veszélyesek.
– Ez viszont az innovációnak határokat szab.
– Abból az uniós pénzből, ami bejött az elmúlt években, nem innováció lett, hanem a fáraók piramisokat építettek belőle. Stadionokat mondjuk. A NER nagy vállalkozói közül hány tevékenykedik a high-tech iparban? Szinte senki. A NER vállalkozásai azokat a szektorokat foglalták el, ahol monopol pozíciókat lehet kialakítani, és ahol az állam tud számukra keresletet generálni. Erzsébet-utalványt osztanak az embereknek, amit aztán az ő szállodáikban használhatnak fel.
– Pont a NER Ön által felvázolt feudális, lojalitásalapú társadalmi-gazdasági berendezkedése miatt van nagyon kevés mozgástere az ősszel létrejött ellenzéki önkormányzatoknak a nagyvárosokban. Lát ebből a helyzetből kiutat számukra?
– Nem véletlen, hogy Orbánék nekimentek ezeknek az önkormányzatoknak. Veszélyesek számukra, mert ezt a piramist bontják le vagy kezdik el megbontani. Egyrészt nyilvánosságra hozhatják a tisztességtelen szerződéseket, és a NER gazdasági hátországától elszakadva helyi vállalkozásokat hozhatnak helyzetbe. Pécsett nem az volt a probléma, hogy a város nem kapott elég fejlesztési pénzt, hanem az, hogy ezeknek a pénzeknek a nagy része az újraelosztás során el is ment, mert a táskás emberek visszavitték Budapestre, a fővállalkozóknak, hiszen a helyiek csak az alvállalkozók alvállalkozói lehettek. Ezért kezdték el most csökkenteni az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét, egyébként már a járványhelyzet előtt felmerültek ilyen tervek. Borzasztóan nehéz kilépni ebből a helyzetből. Nagyon fontos, hogy ezeknek az önkormányzatoknak talpraesett vezetői legyenek, hogy az egyre szűkülő források mellett is megfelelően tudjanak működni. A csontvázak szekrényből való kipakolását folytatni kell, a NER-hez kötődő kifizetéseket meg kell szüntetni, be kell foltozni a csónakot. Ez önmagában persze nem lesz elég ahhoz, hogy felívelő pályára kerüljenek. Egyetlen nagy sansz van: ha az Európai Unió a következő költségvetési ciklusában úgy dönt, hogy nem vagy nem csak a kormányon keresztül finanszíroz projekteket és pályázatokat. Vannak erre utaló jelek. Ha az önkormányzatok forrásokhoz juthatnának így, az nagy előrelépés lenne. Tovább szűkíteni az önkormányzatok mozgásterét most már elég nehéz. Korábban az iskolák és a kórházak államosítása is azért történt, hogy az ottani beszerzéseknél is ők dönthessenek, ráadásul egyetlen központban születhessenek meg ezek a döntések. Most már nincs nagyon mit elvenni. Az uniós források, vagy közvetlen külföldi gazdasági kapcsolatok kiépítése befektetők bevonzására teret nyithatnak a települési önkormányzatok előtt. A kiemelt gazdasági övezetekre vonatkozó törvényjavaslat és a gödi példa bizonyítja, hogy Orbánék ennek kivédésére is gondoltak. Ez ugyan a megyei jogú városokra nem vonatkozik, de hozzá kell tenni, hogy jelenleg.
Összefoglalva: arra számítok, hogy a külső és belső változások miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek Orbánék, olyan lépéseket kell majd megtenniük, amik nem lesznek itthon népszerűek, külföldön pedig még kevésbé, így egyre jobban beszűkül a mozgásterük, míg végül vége lesz a NER-nek. Ami most van, az igazából a végjáték már, csak nagyon elhúzódik.
– Hogyan látja a pécsi önkormányzat helyzetét gazdaságilag és politikailag? Kezdjük utóbbival: lát-e törésvonalakat a városvezető koalícióban, ahol ugye minden közgyűlési frakció neve előtt szerepel a Mindenki Pécsért neve, de azért mégis egymástól sokban különböző pártok alkotják?
– Biztosan vannak, meg lesznek viták, de ez normális. Nem látok olyan jelentős nézetkülönbségeket, amelyek mentén ez a koalíció széteshetne. Sokkal inkább azt látom problémának, hogy a kormány büntetni akarja az ellenzéki városokat. Ami egyébként visszaüthet, mert nem feltétlenül az alattvalói magatartást hozza felszínre, hanem egy még határozottabb ellenállást az emberek részéről. Pécsett az egyik kitörési pont a gazdaságban a turizmus felpörgetése lehetne. Van hova fejlődni, mert adottságaihoz képest sokkal gyengébben teljesített a város ezen a téren az elmúlt években. A koronavírusválság rövid távon viszont nem a turizmusnak fog kedvezni. Péterffy Attila polgármesteri programjának fontos és pozitív eleme volt, hogy leszámolt azzal az illúzióval, hogy majd jön egy nagy befektető és megoldja a város gazdasági problémáit. Ehelyett egy lassú építkezést vázolt fel, amiben a helyi kis- és középvállalkozásoknak fontos szerep jut, az ipari parkok fejlesztése, az innováció segítése és az egyetem bevonása mellett. Csakhogy például az egyetemtől is éppen most vonnak el 1,9 milliárd forintot, ráadásul folyamatosan csökken a hallgatók létszáma. Pedig az egyetemnek fontos szerepe lehetne abban, hogy az innovatív iparágak és szektorok irányába tudjon mozdulni a város. Amiben Pécsnek még versenyelőnye lehet a nyelvismeret miatt, az az osztrák-német kapcsolatok újraépítése, és valódi tartalommal megtöltése, ami szintén komoly üzleti-gazdasági előrelépést hozhatna. Pécsnek egyébként nagyon jó adottságai vannak. Jó a fekvése, jó az éghajlata, jó a humántőke-ellátottsága. És van egy fontos szubjektív tényező még, amit nem szabad alulértékelni, ez pedig a bizalom. Ha én egy külföldi befektető vagyok, és éppen kockáztatni készülök a pénzem, akkor nagyon fontos, hogy az adott városvezetés szakmailag felkészült legyen, megfelelő garanciákat tudjon adni, meg tudjon győzni arról, hogy van értelme itt beruházni. Ha 3-4 külföldi cég idejön, jön a többi is, akkor már el lehet rugaszkodni a földtől.
(Pécs másik országgyűlési képviselőjétől, a fideszes Hoppál Pétertől is kértünk interjút, egyelőre azonban nem érkezett válasz tőle.)
