A kirekesztés, az erősödő antiszemitizmus veszélyeire és az emlékezés, a múltból való tanulás fontosságára figyelmeztettek az Élet menete szónokai vasárnap Budapesten.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: idén egy időben van húsvétvasárnap, a zsidó pészah 6. napja és a holokauszt magyarországi emléknapja.
Elmondta, a mai nap a keresztényeknek a feltámadás, a megváltás ünnepe, a zsidó vallásúaknak a fogságból való szabadulást jelenti, de keresztényeket, zsidókat ateistákat egyaránt arra figyelmeztet, hogy milyen veszélyekkel jár a kirekesztés, milyen apró, hétköznapi, szemmel alig látható lépések alkotnak olyan folyamatot, melynek végén jóvátehetetlen tragédia állhat.
Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete azt mondta, azokat képviselik, akik nem vehettek részt az Élet menetén, akik soha többé nem sétálhatnak, akik életüket vesztették, akik meg sem születtek. Az emlékezés fontosságát kiemelő diplomata arról beszélt, hogy mindez az 1938-as törvény előtt kezdődött a félelemmel, a gyűlölettel, az előítéletekkel.
Ma is harcolni kell azokért, akik bármilyen okból, a félelem vagy a gyűlölet miatt számkivetetté válnak – jelentette ki. El kell gondolkodni arról, hogy válhattak célponttá emberek vallásuk, származásuk miatt – mondta. Azért váltak azzá, mert senki nem állt ki mellettük – tette hozzá. Emlékezni kell azokra is, akik a saját életükkel foglalkoztak és behunyták a szemüket. A történetet minden generációnak el kell mesélni, minden nemzedéket emlékeztetni kell, tovább kell adni a fáklyát és az üzenetet – szögezte le.
Konrád György, Kossuth-díjas író videoüzenetében azt mondta, szavakból lesznek a tettek, és a holokauszt „szupergonosz tett” volt. Szerinte mindenkinek, zsidónak, kereszténynek időnként erkölcsi kötelessége végiggondolni azokat a dolgokat, amik embertársaikkal történtek. Nehéz elfogadni, hogy a „mi közösségünk” felelős, tehet valamiről, ami nagy gonoszság volt. A bűn azonban „nem az égből pottyan le”, fokozatosan alakul ki – tette hozzá.
Szántó T. Gábor író, az 1945 című film alapjául szolgáló elbeszélés szerzője arról beszélt, hogy az elmúlt években a politikusok sokszor önigazoló eszközként használták a történelmet, és sokszor szembefordították egymással a szenvedéstörténeteket és azok hordozóit. „Itt az ideje – mondta -, hogy a művészetek és az oktatás révén is együttérzésre, közös gondolkodásra képes nemzedékeket neveljünk.”
Pataki Ágnes, Balázs Béla-díjas filmproducer azt mondta, az országnak akkor voltak a legjobb pillanatai, amikor „nem bezárkóztunk és kirekesztettünk mindent és mindenkit, aki valamiért más volt”, hanem amikor „beengedtük a fejlődést, az újat, a mást, és gazdagodtunk tőle”. Kitért arra, sokszor felvetik, miért kell a holokausztra ennyit emlékezni, de a válasz egyszerű, azért, mert bár az esemény régi, következményeit a mai napig viseljük, és tanulságait a mai napig „nem szívleltük meg”.
Szinetár Miklós, Kossuth-díjas színházi és filmrendező arra figyelmeztetett, hogy „mai világunkban számos olyan hang és jelenség van, amely burkoltan, sunyin”, a médiában, a parlamentben vagy nyíltan az utcán korszerűsítené, sőt „glorifikálná a nácizmust”. Köztük sok a fiatal, aki nem is tudja, hogy miről van szó. Ők is vétkesek, de náluk vétkesebbek azok, akik a „véleményszabadság szent védelmezőiként utat nyitnak az újnyilasoknak” – tette hozzá.
Felidézte: a második világháború végén a budai Várba „befészkelték magukat a nyilasok”, akik „úgymond védték Budapestet”. Ezek a „hősök” Hitler parancsára valamennyi hidat a Dunába robbantották, és védték a nyilas uralmat, amely alatt tovább ölték a zsidókat és azokat, akik nem akartak ebben részt venni. Hozzátette: neki nem kell olyan jogállam, amely engedi, hogy egy „újnyilas felvonulás” minden februárban megünnepelje ezeket a „hősöket” a gyülekezési jogra hivatkozva.
Piotr Cywinski, az auschwitz-birkenaui náci haláltábor helyén létesített múzeum igazgatója üzenetében azt emelte ki: ha az emberek békésebb és biztonságosabb világot szeretnének építeni, elengedhetetlen, hogy ne csupán emlékezzenek Auschwitzra és összes áldozatára, de a jövő érdekében igyekezzenek általános érvényű tanulságot találni a múlt tragédiájában.
Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója üzenetében arra figyelmeztetett, „állandó kötelességünk”, „szent küldetésünk” menetelni az életért, hordozni a megemlékezés zászlaját arról, ami ártatlan emberekkel történt minden ok nélkül. „Védjük az emberi jogokat, tiszteljük és támogassuk a túlélőket, és köszönjük meg újra, meg újra a világ igazainak, akik saját életüket veszélyeztetve sok embert mentettek meg a sötét időkben” – szólított fel.
Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora videoüzenetében úgy fogalmazott: a szent emlékezés és az isteni ígéretek beteljesülése, a nyugodt, végső, teljes boldogság között ott feszül a világtörténelem. Az egyes népek, az emberiség és a mi magunk története – tette hozzá. Ezért a történetért pedig felelősek vagyunk. „Éberen és áldozatkészen kell építenünk a békesség, az őszintén vállalt történelmi igazság és a kölcsönös szeretet kultúráját” – fogalmazott. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy a gyűlölet és az embertelenség borzalma soha többé vissza ne térjen népünk és az emberiség életébe – kérte.
A megemlékezésen a résztvevők útnak indították Hajdú Péter amatőr hosszútávfutót, aki nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élet menetéhez.
A rendezvényen a szervezők tájékoztatása szerint több mint 10 ezer ember vett részt, és 18 ezren követték az esemény Facebook-oldalán az élő közvetítést.
