Egyik olvasónkat a parkolóautomaták szivatták meg, majd a diszpécser. Olvassa el a történetét.
„Július eleje óta járok kezelésre a Szabadság utcai rendelőintézetbe. Szalagszakadásom volt, melyet június közepén műtöttek. Három hétig mankóval, alig-alig használható lábbal közlekedtem – ezért autóval próbálkoztam elsősorban. Általában egy héten három-négy alkalommal, kevesebb mint egy órát parkoltam a rendelő melletti Heim Pál és – leginkább – a Szabadság utcában. A parkolással azonban folyamatosan gondok voltak – ismert ez persze mindenkinek.
Nem egyszer jártam úgy, hogy a közeli automata nem működött, így vagy elmankóztam a következő, szintén nem működő automatáig – had röhögjön a nép a mankós marhán -, vagy vártam a csekket a kedves kollégáktól. Mit is mondhattam volna és mikor, és hol, miközben kezelésen vagyok? Vagy utána bent az ügyfélszolgálaton, mondjam: kérem, nem jó az automata, de egyik sem. Ki is hiszi el mindezt utólag, vagy telefonon? Máskor viszont szimplán elnyelte a pénzt. Több száz forintomat vették el jogosulatlanul – ennyit csak tőlem.
Rendszeres volt a telefonálgatás a központtal. Általában két válasz érkezett: várja meg a karbantartót – na, jópofák, mikor időre megyek -,vagy menjek be a központba pénzemért. A drága mamid, az jól van? Utazzak azért, amit elvettek tőlem. Ha szabad a véleménynyilvánítás – amit kétlek -, akkor ezt én úgy mondom: ellopták a pénzem. S bizony, mikor a bolti szarkát elkapják, ő hiába mondja, hogy ó én visszaadom a szalámit, csak ne büntessenek meg csúnya bácsik, feljelentik simán, meg is kapja azt pár hónapot. A parkolásnál viszont örülhet is a meglopott balga autós, hogy bemehet a céghez, vagy pazarolhatja a saját idejét, hogy megvárja az illető szakit (szerintem nem is jönne).
Csak halkan kérdem, hány embertől vehetett el csak ez az egy-két automata azokon az órákon, napokon, amikor én is pórul jártam, és vajon hányan vették a fáradságot a telefonlásra, vajon hány embert büntettek meg? Azt hiszem nem kell erre válaszolni.
Legutóbb simán megbüntettek egy másik helyen, mert túlléptem a parkolási időnél megadott türelmi időt (vajon ezt hogyan mérik, milyen óra alapján). Rendben, ez jogos volt. Fizettem is, jó sokat, mert elcsúsztam a határidővel, ezért 12 ezer forintot kellett adnom nekik. De ha én most bejelenteném jogos igényemet az „elvett” 100-200 forintosaimra, akkor ők mennyit adnának vissza? Nyilván röhögnének. Mamid? Rendben van?
Aztán a legutóbbi két alkalommal külön kértem a parkolási cég illetékes munkatársát, hogy az én 12 ezres bírságomból csak lenne már pénz arra, hogy azt a néhány automatát, amik engem szívattak, legalább 1-2 hétig rendbe tegyék. Kérdem is központostól: akkor miért nem teszik? Erre valami ilyesmi a válasz: ők csinálják, csak régiek a gépek. Mondom: valamit nagyon nem jó, ha még mindig rossz. És ha rosszak a gépek, akkor miért is kérnek pénzt? Na ekkor jött a hallgatás.
A kezelésem így telik hónapok óta. Mikor kilépek a kezelés után – aranykezük van ottani dokiknak, ápolóknak – az utcára, vagy még mindig bosszankodom a szokásos reggeli automatás balhé miatt, vagy pedig szorongom, hogy kaptam-e csekket. Mindez vajon nem szándékos? Végül is mindegy.
Ha körbenézek, a rendelőtől nincs messze az igazi balkáni, mocskos vasútállomás, egy volt parlamenti elnök által lebontott diszkó (atyaisten, itt tartunk), egy lerohadó felhajtó (ők is szakik voltak, ugye), egy szintén mocskos, szemtelen és pofátlan illegális árusokkal teli piac (vagy mi a túró az ott a vásárcsarnok mellett?), meg egy felújított, de szétvert Köztársaság tér. És így tovább, mert, öreg, ez mind-mind pécsi szivattyú.”
Név a szerkesztőségben
