Több évezreddel ezelőtti korokból erednek egyes ismert mesék, néhány az írásbeliség születése előtti időszakban, a bronzkorban születhetett – állítják durhami és lisszaboni kutatók, akik a biológiában használt módszerekkel térképezték fel a történetek közötti kapcsolatokat az egész világon.
Jamie Tehrani, a Durhami Egyetem antropológusa szerint Az égig érő paszuly, melyet A fiú, aki ellopta az óriás kincsét-mesecsoportba sorolt, arra az időre vezethető vissza, amikor – több mint ötezer évvel ezelőtt – az ősi indoeurópai nyelvek keleti és nyugati ágra szakadtak szét.
Az elemzés alapján A szépség és a szörnyeteg, valamint a gonosz törpéről szóló Rumpelstiltskin (Tűzmanó) című mesék nagyjából négyezer évvel ezelőtt születhettek.
A kovács és az ördög hatezer éves, gyökerei a bronzkorig nyúlnak vissza. A történet arról szól, hogy a kovács üzletet köt egy gonosz természetfeletti lénnyel, az ördöggel, a halállal vagy egy szellemmel: lelkéért cserébe azt a képességet kéri, hogy egymáshoz forraszthassa az anyagokat.
Később ezt a képességét arra használja, hogy a gonoszt egy mozdíthatatlan tárgyhoz, például fához forrassza, és így kimentse magát az alkuból. A történet megtalálható az indoeurópai nyelveket beszélő népek meséi között Indiától Skandináviáig – írták a kutatók.
A Royal Society Open Science tudományos lapban megjelent tanulmány szerint e mese gyökerei az indoeurópai népek őséig vezethetők vissza, amikor már ismerték a fémművességet, és öt-hatezer évvel ezelőtt a Fekete-tenger északi partjainak síkságairól – régészeti és genetikai bizonyítékok alapján – megindult a nomád népek kirajzása.
Tehrani és kutatótársa, Sara Graca Da Silva, a Lisszaboni Egyetem néprajzkutatója elmondta: „Figyelemre méltónak találjuk, hogy ezek a mesék fennmaradtak anélkül, hogy leírták volna őket. Mesélték őket, mielőtt kialakult volna akár az angol, akár a francia vagy az olasz nyelv, valószínűleg ezek elődjén, a kihalt indoeurópai nyelven adták őket tovább”.
A Grimm-testvérek a 19. században úgy vélték, az általuk gyűjtött és kiadott mesék – köztük a Piroska és a farkas, a Hamupipőke, a Jancsi és Juliska – az indoeurópai nyelvcsalád születése idejéből, a nyelvet beszélő nép kulturális közegéből erednek.
Később többen vitatták ezt, szerintük számos történet jóval későbbi: 16-17. századi íróktól származik, szájhagyománnyá később vált. Tehraniék kutatása a Grimm-testvérek elméletét igazolja.
Tanulmányukban az evolúcióbiológia módszerét, a fejlődéstörténeti rendszertant, vagyis a filogenetikát hívták segítségül, hogy megtalálják a kapcsolatokat a népek története és a kulturális jelenségek – a nyelv, a házasodási szokások, a politikai intézmények, a tárgyi kultúra és a zene – között.
Felhasználták az indoeurópai nyelvek származástani „fáját” is, hogy megmutassák, milyen régi időkre vezethetők vissza a közös mesék gyökerei.
