Kétgyermekes családanya, heti hatszor edz „könnyebb” hetén, minden hétvégén versenyre megy, emellett pedig gyógyíthatatlan autoimmun betegségben szenved. Ennek következtében olyan ízületi fájdalmai vannak, hogy vannak napok, amikor az ágyból is nehezére esik felkelni. Mindez nem látszik a pécsi nőn, boldog, életvidám, és egy panaszos mondat sem hagyja el a száját. Szabó-Kopjár Ildikóval, a Mecsek Maraton Team futójával beszélgettünk.
– Még a betegség jelentkezése előtt, gyermekkorodban sportoltál valamit?
– Zeneszerető családból származom, gyermekkoromban a sport helyett a cselló, szolfézs és az énekórák voltak hangsúlyosabbak, a Cooper-tesztnél többet sosem futottam. Később megnőtt a mozgás iránti vágyam, sokáig aerobikoztam, kipróbáltam a step aerobikot és a kick-box aerobikot is. A főiskola alatt kezdtem el kocogni, de csakis az alakformálás miatt.
– Mikor jelentkeztek a betegséged első tünetei?
– Fél évvel a kislányom születése után. A vállam egyik percről a másikra annyira begyulladt, hogy rohanni kellett az ügyeletre, fél évvel később ugyanez a térdemmel történt meg. Az immunológusom már ekkor elkezdett gyanakodni a reumatoid arthritis nevű autoimmun betegségre. Később a fájdalmak egyre sűrűbben jelentkeztek, mígnem minden nap, minden egyes ízületem egyre jobban sajgott.
– Ez két gyermek mellett borzasztóan nehéz lehetett. Hogyan kezelted?
– Rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem, és azzal töltöttem a mindennapjaimat, hogy módszerek után kutattam. Eltelt egy egész nyár a megoldás keresésével, hamis ígéretekkel és befuccsolt alternatív gyógymódokkal. Végül az immunológus ajánlásával elkezdtem szedni egy non-steroid gyulladáscsökkentő gyógyszert, ami néhány évre megoldotta a problémáim, az összes fájdalom megszűnt.
[su_quote]
Valaki ilyen térdfájdalommal táppénzre megy. Nekem ez hozzátartozik az életemhez.
[/su_quote]
– Ekkor kezdtél el aktívabban futni?
– Igen. A fájdalmak után olyannyira tudtam értékelni a mozgás örömét, hogy teljes erőből belevetettem magam a futásba, crossfittbe, TRX-be és köredzésekbe. Mondhatni, kicsit túlságosan is sokat edzettem, mert újra jelentkeztek a fájdalmak. A gyulladáscsökkentő gyógyszerem kezdte elveszíteni a hatékonyságát, és az edzésből is éreztem: túl sok. Kétségbeestem, hogy ha már a gyógyszer sem hat, mégis mitévő legyek. Tovább kutattam megoldások után, végül elkezdtem egy gyógyfürdő kúrát, és barátnőm ajánlásával egy szigorú diétát – ez utóbbi hozta meg a nagy változásokat.
– Milyen diétát?
– Az úgynevezett AIP-ot, azaz autoimmune protocolnak emlegetett étrendet. A diéta röviden: glutén-, tej-, cukormentes, nem tartalmaz hüvelyeseket, kukoricát, szóját, burgonyát, gyorsan felszívódó szénhidrátokat, és semmilyen ipari feldolgozású, tartósított ételt. A szénhidrát pörgeti az immunrendszert, ez a diéta pont ezt küszöböli ki. Durván hangzik, de meghozta a hatását. Néhány hét után már sokkal könnyebben mozogtam.
– Hogyan rázódtál vissza az edzésbe?
– Elkezdtem úszni, ami az elején nagyon nehezen ment a hideg víz és a merev ízületeim miatt is. Emellett lassan elkezdtem újra futni is, szintén borzasztóan nehezen. Teljesen le voltam gyengülve és a fájdalmaim sem múltak teljesen el, de minden egyes futásnál arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy újra itt vagyok! Ez adott erőt.
[su_quote]
Amikor az ember felkel reggel, nem arra gondol, hogy milyen jó, hogy nem fáj semmiije. Én így kelek fel: megkönnyebbülök, hogy nem fáj semmim.
[/su_quote]
– A visszatérés óta milyen versenyeken indultál és mik a terveid?
– Már a Mecsek Maraton Team tagjaként a Szálka Triatlonon váltóban 3. helyet értünk el, a Ballószögi Nyakvágó Félmaratonon 3. helyet, a Paksi Atomfutáson hármas váltóban 1. helyet, a Misina Csúcstámadáson 27. helyet, a DÖKE Félmaratonon váltóban 3. helyet, a Mecsek Trail S távján 2. helyet értem el, végül szezon-zárásként a K&H mozdulj! Balaton félmaratont is lefutottam 1 óra 56 perces idővel. Idén márciustól novemberig szinte minden hétvégén verseny lesz, jó néhányan el is indulok .
– Mennyit edzel mindehhez?
– Megfogadtam, hogy heti hat óránál többet nem edzek, ez heti hat edzést jelent körülbelül – de mindig magamra kell parancsolni, hogy álljak le!
