A pécsi vásártér legérdekesebb része minden bizonnyal a zsibvásár. Lehet ott kapni mindent, lézernyomtatótól és mosógéptől kezdve babafejekig, használt és olvashatatlan CD-lemezekig, fél pár zoknin keresztül az atomrakétákig, tényleg mindent. A „Mindent el lehet adni” rovat keretén belül ellátogattunk a Dél-Dunántúl legeklektikusabb kincsesbányájába, hogy szemügyre vegyük a legfurcsább portékákat, és hogy megismerjük a mögöttük álló embereket.
Akad néhány hely a vásárban, ahol a gyerekek is kedvükre válogathatnak, mi pedig feltehetően megtaláltuk a legbarátságosabb ilyen sátrat. Egy apa és 11 éves kisfia ugyanis már évek óta jár ki a zsibvásárra, hogy túladjanak a csemeték egykori kedvenc játékain, babáin, plüssein, könyvein, és ruháin.
Mikor 7 éve elkezdték, még csak „az asszonnyal jöttek ki málházva” minden ócskasággal – mondja az apa, majd hozzáteszi, hogy azóta a profiljuk leszűkült a gyerekek valaha imádott kacatjaira. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy gyűltek az egyre kevésbé használt játékok, amiken elmondása szerint itt lehet a legegyszerűbben megszabadulni.
Hajnali 5 órakor jönnek ki minden vasárnap, és közel 4 óra alatt állítják fel a szivárvány minden színében pompázó standjukat, ahol pedáns rendbe szedve, tematikusan elrendezve sorjáznak a különböző rajzfilmekből ismert plüssfigurák, az évek alatt összegyűjtött McDonalds-játékok, a százával összegyűlt Kinder-figurák, a ritkaságszámba menő katonajátékok, a gyerkőcök kinőtt ruhái, mesekönyvei, és a LEGO-játékok – amiket apa és fia rakott össze egy-egy unalmas hétvégi délután.
– Kicsi a lakás, csak az marad meg, amivel még játszanak – mondja, majd kissé keserűen hozzáteszi, hogy úgy vette észre, ma már a szülők nem vesznek mesekönyveket és plüssöket, csak videojátékokat és „egyéb butaságokat”, amivel nem feltétlenül szolgálják a gyerkőcök fejlődését. Párszázas ruhákat sem visznek már tőle annyira, mint régen, viszont a vásári tolvajok megpróbáltak már tőle több pulcsit és kabátot is ellopni, aminek az a vége, hogy „megátkozza” őket.
– Remélem, hogy nem tudnak majd azzal a tudattal élni, hogy 100 forintos lopott ruhákat aggatnak a gyerekükre – mondja nevetve. Vannak viszont olyan dolgok, amikre mindig mennek a vevők, ezek pedig a különböző akciófigurák, legyenek azok Pókember, vagy Star Wars-játékok. Emellett megkeresik még a Kinder-tojás- és McDonalds-játékokat gyűjtő megszállottak is, akik néhány hiányzó darabért komoly összegeket is ki képesek adni.
Ottjártunkkor épp egy visszatérő vendégei – egy apa és pár éves kisfia – kutatott egy kis vásárfia után, amit egy nagy játékbálna képében meg is találtak. A kisfiú tekintetét látva házigazdánk elmondja, hogy pontosan az ilyen pillanatok miatt éri meg a vásározás, hiszen a kisfiú boldogsága saját gyerekei örömét idézik fel benne. A kisfiú a bálna mellé még egy kis pluszt is választhat egy apró játékfigurákat tartalmazó dobozból.
Persze azért vannak komoly hátulütők is, mondja komoran. A vásárvezetés ugyanis évek óta – sok hivatalos bepanaszolás után is – tesz arra, hogy a sátorsor felett tanyázó varjak összepiszkítják a standok portékáit. Az összecsúfított Playstation-t és Barbie-babát pedig nem veszi meg senki. Emellett sokszor áznak el, ami miatt a sátor is összerogyadozik már. Télen pedig kisfiával közösen kénytelen havat lapátolni, ösvényt kialakítani a vevőknek, mert más nem teszi meg helyettük. Mindezek ellenére szereti a helyet, és szeret fiával árulni, aki az interjúnk ideje alatt végig nagyon ügyesen kezelte a kutakodó vevőket.
