A ciprusi válság miatt az off-shore cégek alapításában jártas szakemberek szerint már kevésbé érdemes a szigetországban vállalatot alapítani. A pécsi kötődésű, de ciprusi hátterű vállalkozások is ráfizethetnek.
A ciprusi válság rendezése kapcsán az euróövezet pénzügyminiszterei arról állapodtak meg a földközi-tengeri állammal, hogy felszámolják a Laiki Bankot, az ottani 100 ezer eurónál kisebb betéteket áthelyezik a Bank of Cyprusba. A 100 ezer eurónál – nagyságrendileg 30 millió forintnál – nagyobb és nem biztosított betéteket befagyasztják, s ezekből fizetik majd ki az adósságokat.
Mindez pedig a hazai, off-shore hátterű vállalkozásokra is komoly terhet róhat. A pécsi kötődésű vállalatoknál – érthetően – nem is szívesen beszélnek minderről.
A PMFC tulajdonosa, az Alexandra Kiadó vezetője az egyik leggazdagabb magyar, a pécsi Matyi Dezső. A nevéhez köthető egyik cégében, a Pécsi Hordó Kft.-ben szerzett többségi befolyást a ciprusi Veruno Enterprises Ltd. 2011-ben. A villányi székhellyel rendelkező cég fő tevékenysége ital nagykereskedelem, a legfrissebb elérhető adatok szerint 2011-ben 113 millió forintos bevétele volt, 890 ezer forintos adózás utáni eredményt ért el. Kerestük Matyi Dezsőt, aki annyit közölt csak, hogy semmilyen szempontból nem érinti őt a ciprusi válság, de többet nem akart mondani.
A budapesti székhelyű FR Várfok Kft.-nek három fióktelepe is van Pécsett: a Ferencesek utcájában egy bankfiók címén, az Ybl Miklós utcai Mecsek Áruház címén, valamint a Rókus utcai Szliven Áruház címén. A 2010-ben 221 milliós bevétel mellett 38 milliós nyereséget produkáló cég tulajdonosa a ciprusi Grammerston Ltd. A társaság ügyvezetője, Pirbus Petra Nóra szintén nem akart nyilatkozni.
A Pécsi Áruházak Kft. – amelynek elődje egy budapesti székhelyű gyermekáruház cég volt – kisebbik részesedését a ciprusi Aurisse Holdings Ltd. birtokolja. Az Ignác utca 17. Kft. birtokosa a Target Engineering Limited. A pécsi cég előtörténetének az érdekessége, hogy 2010-ben a Vass Consultingból vált ki, s ez utóbbi társaság korábban, a szocialista városvezetés idején közbeszerzési eljárások lefolytatásában vett részt a pécsi önkormányzat megbízásából.
A pécsi Porticon Kft.-t a ciprusi Porticon International Limited tulajdonolja. A pécsi székhelyű vállalat multinacionális cégekkel áll kapcsolatban, nagyáruházak kivitelezését végzi, végezte idehaza és külföldön. A társaság hazai vezetése nem akart nyilatkozni. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy számukra sem jelent komolyabb pénzügyi problémát a válság, annak ellenére, hogy a bezárásra ítélt Laiki banknál vezetik a számlájukat.
A Pécsi Tudományegyetem közgazdász professzora, Mellár Tamás szerint sokan a kedvezőbb adózás mellett azért is választották Ciprust, mert az Európai Unió része az ország, és az euró hivatalos a pénze, ami egyfajta védettséget is jelent. Így elkerülhetőek az olyan árfolyam-problémák, mint egy kevésbé stabil pénzügyi háttérrel rendelkező szigetország esetében.
– Ciprus ebből élt, odavonzotta a tőkét, és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott, ez most megváltozhat – szögezte le a professzor.
[frame]
Miért (volt) jó a külföldi cég?
Nem kell nyereségadót fizetni az árfolyamnyereségből és osztalékból származó jövedelem után, csupán 5 százalék nyereségadó terheli a kamatbevételeket, 10 százalékos az egyéb jövedelmek utáni nyereségadó. Minimálisan megfizetendő adó nincs viszont. A külföldi személynek fizetett osztalék adómentes. A hatósági adatbázisban pedig nem is kell szerepeltetni a tényleges tulajdonost, és mindössze egy euróval is lehet céget alapítani.
[/frame]
Az általunk megkérdezett, ciprusi cégalapítással foglalkozó ügyvédi iroda szerint kevésbé érdemes most a szigetországban gondolkodni a bizonytalan helyzet miatt. Ám világszerte bőven akadnak olyan országok, ahol meg lehet úszni az adózást, el lehet rejteni a jövedelmet a kíváncsi szemek elől: ilyen például Mauritius, Bermuda, a Kajmán-szigetek, a Marshall-szigetek, a Dominikai Köztársaság vagy éppen Belize.
Az ügyvédi irodák az alapításért 300-750 ezer forintot kérnek, évente pedig néhány százezer forintot kell fizetni a cég fenntartásáért.