Az Erdély közepén, Marosvásárhelyen született karmester otthona lett Pécs. A sokszor Pannon Filharmonikusok háttérében dolgozó Vass András a vasútmániás, lehet, hogy egyszer mozdonyt is vezet majd. Állandó karmesterként az előkészítésben van oroszlánszerepe, de pulpitusra is egyre többször áll már.
– Marosvásárhelyi születésűként mit gondol: az erdélyi magyarok miben mások, mint az itteniek?
– A kisebbségi létből fakadóan a hagyományok őrzése Erdélyben intenzívebb, de nem gondolnám, hogy nagyon mások lennénk, mint a magyarországi magyarok. Sokszor mesterkéltnek és alaptalannak érzem az itt-ott tapasztalható, erdélyiekért történő rajongást.
– Az általános és a középiskolában is zongorázni tanult. Tizenkét év után miért választotta mégis a karmesteri pályát?
– Marosvásárhelyen a helyi filharmonikusok egy Prokofjev-szimfóniát játszottak, ez volt az első szimfonikus hangversenyi élményem, ezután fogalmazódott meg bennem az ötlet. Mivel azonban karmesteri képzés csak egyetemi szinten érhető el, ezért addig zongorázni tanultam, és a középiskola alatt zeneszerzéssel is foglalkoztam. Aztán a Zeneakadémián felvettek zeneszerzés és karmester szakra is, de határon túli magyarként, az akkori jogszabályok szerint csak egy szakot végezhettem el.
– Van a fejében olyan mű, amelyet szeretne megírni?
– Foglalkoztat a gondolat, de az elfoglaltságaim miatt erre kevés időm van. Ugyanakkor a Pannon Filharmonikusokkal tavasszal fogjuk eljátszani Schubert: A halál és a lányka vonósnégyesének nagyzenekari átiratát, amelynek hangszerelését én készítem el.
– Jelenleg a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere. Munkájának egy részét a zenekari próbák megtartása teszi ki. Betanító karmesterként milyen érzés, hogy miközben ön tanítja meg a darabot a zenekarnak, a koncerten nem áll a pulpituson?
– Hamar Zsolt még vezető karmester volt, amikor Pécsre hívtak; eredetileg évente három hangversenyt kellett a zenekarral dirigálnom, és amellett felkészíteni az együttest a többi, mások által vezényelt hangversenyekre. Ez később megváltozott, most már több koncertem van Pécsett is. Úgy gondolom azonban, hogy a betanítás nem kevésbé értékes: rengeteg haszna van, megismerhetem az embereket és a betanítási műhelymunka is megtérül hosszú távon. Az alulról történő építkezésnek vagyok a híve.
– Kollégái szerint elképesztő zenei memóriája van, és igencsak maximalistának tartják. Ez igaz?
– Nem szeretem magamat minősíteni. Rengeteget foglalkozom partitúrákkal. Igyekszem a magam módján igényesnek, pontosnak lenni. Az, hogy ezt ki miként értékeli, más kérdés.
– Harmincas éveiben járó fiatalemberként magázódik szinte mindenkivel, még a kollégáival is. Ennek mi az oka?
– Erdélyből jövök, gyakorló keresztény családból. A szüleimet sem tegezem. Nálam ez nem annyira a távolságtartás, hanem inkább a tisztelet kifejezése. Annyira megszoktam ezt, hogy összetegeződöm valakivel, aztán mégis magázom. Ilyen vagyok.
– Miért szereti Pécset? 
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert a zenekar által nekem biztosított szolgálati lakás a Király utcában van. Pécs belvárosa pedig gyönyörű. Szerintem az ország legjobb akusztikájú hangversenyterme is itt van Pécsett, a Kodály Központ ajándék.
– Úgy tudom, mániákusan szereti a vasutat. Miből áll ez a szenvedélye?
– Igyekszem kapcsolatokat ápolni a vasutasokkal, mozdonyvezetőkkel, néha-néha felkéredzkedem egy-egy mozdonyra is. Nagyon szurkolok a MÁV-nak, hogy kijöjjön a mostani gödörből, a GYSEV pedig nekem etalonnak számít ebben a térségben a fejlesztéseket, a hozzáállást tekintve, de nagyon szimpatikus a cseh vasúttársaság is.
– Honnan ered ez a vonzalom?
– Gyermekkoromban nagymamát többször kértem arra, üljünk ki a vasútállomásra vonatot nézni. Még mielőtt a zenével foglalkoztam volna, mozdonyvezető akartam lenni.
– És ez még mindig terv?
– Elképzelhető, hogy egyszer elvégzem a mozdonyvezetői iskolát.
(Fotók: Pannon Filharmonikusok – Bublik Róbert)
