18.8 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapAjánljukMozi: Isteni műszak

Mozi: Isteni műszak

A félig horvát, félig magyar srác Milán, a a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kistamás, a mentőautó sofőrje és Fék doktor, a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hideg zuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri. A filmet szombaton 17:45-kor, 19:45-kor és este tíz órakor vetítik a Cinema Cityben.

 

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő