Török Zsolt, az MSZP szóvivője felszólította Papcsák Ferenc zuglói polgármestert és Zsiga Marcell miskolci alpolgármestert, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról.
A szóvivő szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: Zsiga Marcell több százezer forintot vett fel jogtalanul költségtérítésként, amit ő is beismert, ezért le kellene mondania, mert „nincs már hitele”. A legfrissebb hírek szerint azonban „nem csak a saját zsebét tömte”, hanem rokonainak is „zsíros” állást szerzett az önkormányzat cégeinél. Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos, zuglói polgármester Török Zsolt elmondása szerint az önkormányzattól is felvette 175 ezer forintos költségtérítését, és az Országgyűléstől is kapott 278 ezer forintos választókerületi pótlékot.