A bordaléneklés európai fővárosaként ajánlja Pécset az utazni vágyóknak egy német turisztikai kiadvány. Nem csoda, hisz városunk húsz esztendeje ad otthont a kuriózumnak számító bordalfesztiválnak, amely minden ősszel ide csábítja a legjobb férfikarokat, hogy nemzetük bordalaival örvendeztessenek meg minket. Ráadásul e művészi élvezettel együtt a kulturált borfogyasztást is népszerűsíti a rendezvény. Villányi pincékben, koncertpódiumon és szabadtéri népünnepély keretében egyaránt felcsendül a dal, sőt idén, a jeles jubileum tiszteletére világsztár fellépője is lesz a gálának. Aki megmutatja, hogy az Éj méltóságteljes királynőjétől a jókedv sem idegen.
Harmincéves koráig Lakner Tamás nemigen ivott bort, de kollégiumi szobatársainak rendszeresen hozott otthonról, Kőszegszerdahelyről egy emberes adag „szerdahelyi savankást”, ahogy az ifjak nevezték. Karnagyunk igazán a bordalok tengerében sem merült el sokáig, ám eltöltvén jó tíz évet a Bartók Béla Férfikar élén, megannyi fesztivál-tapasztalattal gazdagon arra vágyott, bárcsak az ő kórusának is lenne egy saját fesztiválja! Persze olyan, amilyen a világon sehol másutt nincs. Aztán ’92 szeptemberében, látva a Széchenyi téri Szőlő és Bor Ünnepére összesereglett temérdek városlakót, akik jó hangulatban kortyolgatták a sátraknál árusított hegy levét, pillanat alatt megszületett az ötlet: ide bordal illenék! Így jött létre egy évvel később az I. Európai Bordalfesztivál. No, nem volt ilyen egyszerű, de Lakner Tamás nem az a megfutamodós fajta, és lebeszélni sem hagyta magát.
– Sokan óva intettek, mondván, hamar kifulladhat a dolog, hisz a bordal pincébe való, nem színpadra – emlékszik a kezdetekre a Liszt-díjas karnagy. – Reméltem, hogy nem lesz igazuk, hisz tudtam: a folklór gazdag forrás, és a zenetörténetben Mozarttól Verdin és Poulenc-en át Bartókig, Kodályig sok nagy zeneszerző komponált bordalt. Belevágtunk hát.
– Kizárólag férfikarok jöhetnek, a hazájuk bordalaival, mégis, voltak olyan országokból is fellépők, akik életükben nem láttak szőlőtőkét.
– Az északi népek, a finnek, svédek, hollandok, angolok tágabb értelemben vett kultúrájából hiányzik ugyan a szőlőtermesztés hagyománya, ám a nedűt ismerik, és bordalaik is vannak. Kétségtelenül másként, kimértebben, távolságtartóbban énekelnek – ez összefügghet azzal is, hogy nekik alkalom kell a borivásra, jobbára csak ünnepekkor kortyolgatják, nem úgy, mint mi, vagy a tüzes olaszok, az ínyenc franciák, a lendületes spanyolok, s a jókedvű szlovénok, akik teljesen más hangsúllyal, élettel telien adják elő bordalaikat. Valószínűleg nemcsak azért, mert a mindennapjaik része, hogy megisznak pár decit, hanem mert tisztelik, becsülik is a bort, mivel tudják, mennyi munka van benne.
– A vendégek szoktak hozni pár palacknyi kóstolót?
– Igen. Az olaszok különösen finomakat, magam is kedvelem könnyű boraikat. Igazából a bordalfesztiváloknak köszönhetem, hogy megszerettem e nedűt, s a kiváló baranyai borászoknak, hogy egyre többet tudok is róluk. Kis túlzással: ez munkaköri kötelességem is. Egyszer kaptam Bock Józseftől egy palack rozét. Gondoltam, túl értékes ahhoz, hogy csak úgy megigyuk, ezért elraktam. Három évvel később adódott valami alkalom, s említettem neki, hogy ennek örömére fogom fölbontani. Ám ő rendre utasított: most szépen hazamész, és kiöntöd a csapba az egészet, nehogy megszégyeníts engem a barátaid előtt! Akkor magyarázta el, hogy a rozé aromáját frissen kell élvezni, s legfeljebb egy évig szabad tárolni. A Bartók Béla Férfikaron belül is észreveszem, hogy a fiúk egyre igényesebbek, a minőségi borokat keresik, véleményt tudnak mondani róluk, akár itthon, akár Toscanában kóstolnak meg egy új fajtát. A villányiaktól hallottuk, s vettük át, hogy egy borra nem azt mondjuk: jó, hanem azt: szép. Persze, a finom szinonimájaként, de annál mégis többet jelent: benne van a bor látványa, színe, árnyalata, tisztasága is. Hiszem és vallom, hogy aki valamiben igényes, az az élet más területén is azzá válik. Fesztiváljaink koncerttermi gáláján, s a Széchenyi téri népünnepély keretében is összetalálkozik a művészi érték és a kulturált borfogyasztás iránti belső igény. Nem tudatosan, de feltétlenül segítik, erősítik egymást. Egyetértek Victor Hugóval, aki szerint „a bordal a nemes bor élvezetét magasabb régiókba emeli”.
– Jubilál a fesztivál.
– Húsz éve kezdtük, s azért lesz az idei „csak” a tizenhetedik európai, mert időközben rendeztünk három világ-bordalfesztivált is. Ezúttal olasz, svéd, horvát, lengyel, orosz és francia kórus érkezik, a Kodály Központban tartandó születésnapi gálán pedig világsztár vendéget köszönthetünk, a zengő férfihangok mellett egy csodás szopránt, Miklósa Erikát. Megtisztelő, hogy elfogadta meghívásunkat, az ő fellépése éppúgy a csúcsminőséget képviseli, mint a villányi borászok prémium-mustrája, melyre legfinomabb nedűiket, zászlós boraikat hozzák el.
– A BorCanto triót két tanítványával alapította.
– A legjobb tenoristák között emlegetett Horváth Istvánnal és Csajághy Szabolccsal. Repertoárunkon a borral kapcsolatos operaáriáktól az operetten és a musicalen át a népzenéig és a versmegzenésítésig sok műfaj szerepel, így pincekoncertre és fesztiválfellépésre is van stílszerű műsorunk.
– A vezetésével működő Szélkiáltó együttes is boros cd-vel rukkol elő húsvétra.
– Himnusz a borhoz című lemezünkön vadonatúj versmegzenésítések és korábbi, borhoz kötődő dalaink újrahangszerelt változatai szerepelnek. József Attila verse lett a címadónk, mert ennél szebbet a borról kevesen írtak, vagy tán nem is. „Csók az élet ajakán” – szól az egyik sora. Mellette Babits, Petőfi, Heltai Jenő, Fazekas Mihály és Villon megzenésített költeményei szerepelnek, felcsendül népzene, s igazi különlegességként három olyan feldolgozás, amelyet Szabó Ferenc szimfonikus zenekarra hangszerelt át, így a Pannon Filharmonikusok is közreműködnek a lemezen.
– Saját szőleje van-e?
– Volt. Az Alpokalján, ahol felnőttem, volt szőlőnk, pincénk, forrásunk és gesztenyefánk. Pécs határában lévő telkünket azért vettem meg egykoron, mert mindezzel rendelkezett. Százöt négyszögölnyi szőlő volt rajta, oportó. Három évig tudtam művelni, aztán nem győztem. Ez a munka egész embert kíván, miként a kórusvezetés is. Mindkettőt csak teljes odaadással lehet csinálni. Pontosabban: csak így érdemes.
