A Kelet-Mecsek egyik festői vidékén, a Zengő lábánál találjuk Pécsváradot, e természeti és történelmi értékekben gazdag baranyai települést, amely sokféle módon igyekszik méltó lenni évezredes múltjához. Egy új kezdeményezés most a képzőművészet révén járulhat hozzá e törekvéshez.
Néhány rangos festészeti kiállítással és egy baráti beszélgetéssel kezdődött. A pécsváradi vár művészetpártoló üzemeltetője, a Mons Ferreus Kft. tavaly óta több tárlatnak is helyet adott az évezredes falak között, lehetőséget nyújtva kortárs alkotóknak a bemutatkozásra. E kiállítások egyikén fogalmazódott meg az ötlet: művésztelepet kellene létrehozni. Az elgondolást tett követte, így idén első ízben fogadhat hazai és külföldi festőművészeket, szobrászokat, keramikusokat a Pécsváradi Várszálló Galéria Művésztelepe május 5-14. között.
– Varázslatos táj, csend, nyugalom és évezredes múltú történelmi környezet nyújt itt ideális körülményeket az ihletett munkához – véli Óváriné Kirizs Éva, a művésztelep vezetője. – Az a célunk, hogy a ma emberéhez közelebb hozzuk a kortárs képzőművészetet. Korbely István festőművészt kértük fel művészeti vezetőnek, ő hívott meg olyan egyedi stílusú hazai és külföldi alkotókat, akiknek a neve, munkássága garantálja a minőséget. Jelszavunk a nyitottság, s ennek jegyében megannyi izgalmas, újszerű kísérőprogrammal is szolgálunk naponta délelőtt tíztől este tízig. Nemcsak beszélgetni lehet majd az alkotókkal, s ,,műhelytitkokat” megtudni tőlük, de a pécsváradi gimnazisták egy rendhagyó testfestési akció keretében a művésztelep alkotóinak keze alatt élő műalkotásokká válnak, sőt, a helybéliek focimeccsen is megküzdenek a vendégekkel. Esténként meglepetésvendégek, zenekarok és táncosok adnak műsort, szóval igazi összművészeti rendezvényre várjuk az érdeklődőket egész Baranyából, s persze az ország más vidékeiről is. Minden év májusában szeretnénk megrendezni a művésztelepet, amikor a természet újjászületésével a művészi ihlet is új lendületet vesz. Lehetőséget biztosítunk képzőművészeti tanulmányaikat folytató ifjaknak arra, hogy itt legyenek tapasztalt pályatársaik körében: a Pécsi Tudományegyetem három ígéretes tehetsége is meghívást kap a művésztelepre. A résztvevők munkásságát reprezentáló tárlatot május 6-án Aknai Tamás művészettörténész nyitja meg, bevezetőt Korbely István mond, exkluzív művészvendégünk Vermes Tímea operaénekes lesz. Még szinte meg sem szárad a festék az új alkotásokon, amikor 14-én, a művésztelep ünnepélyes zárásaként ezeket is bemutatjuk. Aznap 18 órától St. Martin szaxofonjátéka bűvöli el a közönséget. Koncertjére ezer forint lesz a belépő, a többi rendezvényünk ingyenes. A napi aktualitásokról honlapunk, a www.varszallo.com mellett a Rádió 1 és népszerű közösségi portálok is folyamatosan hírt adnak. Iskolai osztályokat, családokat, mindenkit szeretettel várunk Pécsváradra, ahol a képzőművészek hamarosan birtokba veszik a vár egész területét, de igazán élővé csak a látogatók varázsolhatják ezt az egyedülálló környezetet.
A művésztelep: mecenatúra és szellemi pezsgés
Erdős János képzőművész már a 70-es években rendszeresen járt külföldi művésztelepekre is. Lengyelország és az egykori Jugoszlávia városaiban éppoly szívesen dolgozott együtt kollégáival, mint Norvégiában, Dániában, Finnországban, Svájcban, vagy Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Szlovákiában, s az utóbbi időben Olaszországban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban, ahová nyaranta rendszeresen visszatér.
– A Nagykanizsa melletti Kendlimajorban működik a Ludvig Nemzetközi Művésztelep, amely rangjánál fogva a külföldiek körében is roppant népszerű: az alkalmanként összegyűlő 35-40 művész kétharmada messzi országokból jön. Találkoztam itt Malajziából, Kínából, Japánból, Indiából, Egyiptomból érkezett képzőművészekkel is, akik rendkívüli szellemi pezsgést hoztak a zalai település életébe. Baranyában az utóbbi időben megszaporodtak a művésztelepek. Igaz, a Sellyén működött Ormánsági Művésztelep közel másfél évtized után, 2007-ben sajnos megszűnt, de sok helyütt próbálkoznak az önkormányzatok azzal, hogy falvaikat, intézményeiket ily módon gazdagítsák kortárs művészeti alkotásokkal. Aranyosgadány, Bicsérd, Pellérd, Abaliget, Orfű és Kozármisleny is vendégül látott egy-két hétre festőket, tűzzománcosokat, ötvösöket vagy épp szobrászokat.
– És mit profitál az alkotó egy művésztelepből?
– Egyrészt: 73 évesen is látok olyan technikákat, amelyeket nem ismerek vagy nem gyakorlok. Másrészt: munka közben óhatatlanul felmerülnek kérdések, s ezekre meg kell fogalmazni a választ. A műterem alkotói magányában nem szükséges, hogy az ember minduntalan mondatokba foglalja önmagának, mit miért tesz. A tanítást is azért szerettem (többek között), mert a gyerekekkel való párbeszédben tudatosítanom kellett sok-sok művészeti, alkotástechnikai kérdést. A művésztelepeken nagyon tanulságos szakmai viták, hogy ne mondjam: szellemi párbajok zajlanak, ezekből rengeteget hasznosít az ember. És nem utolsósorban: ez egy remek találkozási lehetőség. Olyan, amilyen boldogult úrfi koromban még megadatott nekem Pécsett Martyn Ferenc, Bizse János, Simon Béla, Kelle Sándor és mások szellemi bűvkörében, mert bekopoghattunk hozzájuk, kérdezhettük őket, vitatkozhattunk velük, tanácsot kérhettünk tőlük. Ma már ilyen nincsen. De a művésztelepeken együtt vagyunk, így figyelemmel kísérhetjük egymás tevékenységét, tudjuk, ki mivel foglalkozik épp.
– Mennyire kell előre felkészülni az ottani munkára?
– Nagyon. Mert egy hét, tíz nap, de akár két hét sem elég arra, hogy igazán elmélyült, aprólékos munkával megszülessék négy olyan alkotás, amelyből hármat jó szívvel hagy ott az ember. Hisz mégiscsak ott van a nevem a vászon alján. Technikailag mindenképpen tisztáznom kell előre, mit akarok csinálni, hisz vinnem kell az eszközöket hozzá. Aki komolyan veszi önmagát és a munkát, az félig vagy háromnegyed részben előkészített alkotásokkal indul útnak. Én az elmúlt két esztendőben tusgrafikákkal foglalkozom, melyeket vázlatnak, előtanulmánynak tekintve készítek táblaképet, azaz vászonra, nagyobb méretben festem meg őket. A napokban alapoztam le azt a négy darab, 50×50 centis vásznat, amit Pécsváradra viszek.
– Festői környezetben dolgozhat majd ott. Ez is ad némi ihletet?
– Persze, de nem most, hanem pár év múlva. Az ember elraktározza az élményt, a táj keltette benyomásokat, aztán abból egyszer majd előtör egy élménymorzsa. Idő kell hozzá, siettetni nem lehet. A pécsváradi munkát kíváncsian várom, hiszen az egykori sikeres faszobrász alkotótelep után ez most egy új kezdeményezés, ami valójában a mecenatúra egy lehetséges módja is, éppen ezért tiszteletre méltó vállalkozás. Kívánom, hogy hosszú életű legyen!
