Apokalipszis Hitler címmel mutatta be a francia televízió Isabelle Clarke és Daniel Costelle új, kétrészes dokumentumfilmjét, amely a diktátor „megállítható felemelkedését” követi a kezdetektől egészen a totalitárius rendszer teljes kiépítéséig, az 1930-as évek közepéig.
A korabeli filmdokumentumokból – híradókból, propagandafilmekből, magánarchívumokban őrzött celluloidszalagokból – összeállított anyag mintegy 30 százalékát ezúttal először láthatta a nagyközönség, méghozzá eddig példátlan módon színes változatban, digitális restaurálás alapján.
A tévépremier a rendező-történész páros két évvel ezelőtt már nagy sikert arató, a France 2 francia közszolgálati csatornán több estén összesen 17 millió ember által megtekintett Apokalipszis II. Világháború című vállalkozását követi, amely hasonló módszerrel és technikával a legutóbbi világégés dokumentumait rendezte történelmi filmmé. Az akkori, többestés, összesen hatórás alkotást a világ számos más országában is műsorra tűzték az adók.
A két, egyenként 54 perces részből álló dokumentumfilmet követő beszélgetés során az alkotók elmondták, az Apokalipszis sorozat időben csaknem száz év legdrámaibb szakaszaira koncentrál, 1899-től (Hitler születésétől) a hidegháború végéig, 1989-ig terjedő ívet fog át. A következő rész az első világháborút fogja ábrázolni és 2014-re, a négy évig tartó vérfürdő kitörésének századik évfordulójára készül el, az utolsó pedig a hidegháború korszakát kívánja feldolgozni.
Akárcsak két éve a II. világháborúról szóló összeállítás, az új dokumentumfilm is óriási érdeklődést váltott ki, a France 2 adása a kereskedelmi adókat is verve több mint hatmillió embert, a nézőtábor több mint 22 százalékát ültette a képernyő elé (a TF1 amerikai krimisorozatának 4,4 millió nézője volt) – vagyis a franciákat mindmáig erősen foglalkoztatja a közelmúlt történelme.
A nagy nézettséghez feltehetően hozzájárult a színes technika és a narrátor Mathieu Kassovitz, aki az egyik legismertebb – részben magyar származású – francia filmszínész és rendező. Szövegmondása Mihail Romm klasszikusnak számító Hétköznapi fasizmus című, ugyancsak korabeli filmfelvételekből összeállított filmjének stílusára emlékeztet, a nézőt éppen a megdöbbentő képeket ellenpontozó hűvös tárgyilagosságával készteti állásfoglalásra. A film szerzői elmondták, hogy a digitális technika révén ma már lehetséges a fekete-fehér felvételek eredeti színeinek tudományos pontosságú rekonstruálása, ez növelte a filmdokumentumok valószerűségét, a diktátor felemelkedéséről rajzolt pszichológiai pályakép hitelességét.
Az Apokalipszis Hitler anyagának összegyűjtésén tizenkét kutatóból álló nemzetközi – francia, német, amerikai és angol, cseh és olasz – csoport dolgozott, mintegy száz filmarchívumban és gyűjteményben kerestek hozzá mozgóképeket, fotókat, dokumentumokat. A dokumentumfilm részletesen elemzi Hitler pályájának állomásait, bemutatja, hogy miként vált fanatikus nacionalista és antiszemita megszállottá az I. világháború lövészárkaiban a későbbi diktátor, hogyan egyengette útját a hatalomba szónoki képessége, szervezőereje mellett megannyi egyéni és történelmi véletlen és politikai tragédia, többek között Németország első világháborús veresége, a gazdasági válság, a német uralkodó osztály vaksága, a kommunisták Sztálin utasítására folytatott, a szociáldemokratákkal való antifasiszta összefogást elutasító politikája.
És még így is, alig néhány héttel Hitler kancellárrá való kinevezése előtt pártja olyan választási kudarcot szenvedett, hogy a külvilág azt hitte, fellélegezhet, sőt Léon Blum francia szocialista politikus „Hitlernek vége” címmel írt cikket. Ismeretes, mi következett valójában. A vetítést követő vitán az Apokalipszis-sorozat alkotói hangsúlyozták: ahhoz, hogy a hitleri birodalom borzalmai ne ismétlődhessenek meg, nem szabad felejteni – új filmjük ezt szolgálja.
