A pécsi Urbán Ernőt sokan ismerhetik, hiszen számos nagy rendezvény szervezésében „benne van a keze” – hang- és világítás-, színpadtechnikai cégével. A Fishing on Orfűn, a PEN-en át a Rockmaratonig számos fesztivál technikai kivitelezését is ők oldották meg. Urbán Ernő most a tévés múltját felhasználva a pécsi filmezést is megreformálná. Interjú a vállalkozóval, akit a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az Év Vállalkozója Díjjal tüntetett ki.
– Hogyan indult a zene, és az ezzel kapcsolatos technikák iránti érdeklődésed?
– A zene egészen kiskoromtól jelen volt az életemben – édesapám zenélt, édesanyám kórusvezető volt. Én magam valamennyire meg tudom szólaltatni a billentyűs hangszereket és a gitárt, de azt nem mondanám, hogy tudok is játszani valamin. Nagyon hamar rájöttem, hogy engem inkább a technikai oldala érdekel a zenének. Hogyan működik, hogyan szólal meg? Előbb a hobbim, majd a hivatásom is ez lett.
– Pontosan mikor kezdődött mindez?
– A gimnazista évek végén kezdődött az első diszkóknál, később pedig a műszaki pálya, műszerész végzettségem révén kézenfekvő volt, hogy ezzel megyek tovább. Akkoriban még sokkal rosszabbak voltak a lehetőségek, mások voltak az elérhető technikai eszközök, ráadásul kevés is volt. Sokkal több mindent kellett saját magunknak megépíteni.
Húsz éve indultunk, pontosabban akkor váltunk hivatalosan is céggé. Előtte tíz év volt, amikor egyetem, tanulmányok mellett csinálgattuk a munkákat.
– Vannak olyan emlékezetes pillanatok, amiket ki tudnál emelni a hosszú évtizedekből?
– Talán három fontosabb pontot említenék az eddigi pályám folyamán: 2000, mikor az egyetem befejezése után a tévéhez kerültem, 2010, amikor megszámlálhatatlan rendezvényen kellett dolgoznunk a kulturális évadban, illetve a tavalyi év, 2018, amikor létrejöhetett egy saját stúdió.
– Vannak olyan munkáid, nagyobb rendezvények, amiket külön kiemelnél?
– Nem tudnám kiemelni külön egyik nagyobb fesztivált sem, mindegyik egy kicsit másképpen, más miatt szép. A legnagyobb feladatok 2010-ben vártak ránk, amikor a Dóm téri óriási koncerteket kellett lebonyolítanunk.
– A vállalkozás sikeres volt, nőtt a cég, nem gondoltál rá sose, hogy itt hagyd a várost?
– Nem vagyok pécsi születésű, Nagyharsányban születtem, és 1991-től élek itt. Otthonomnak tekintem a várost, azóta szinte minden ideköt – egyetem és a barátok, majd a munka, család. Persze maga Pécs is megragadott a maga szépségével.
– Szerinted mi a sikeres munka kulcsa?
– A legfontosabbnak mindig a lehető legpontosabban definiált célokat tartom, amiket kitűzünk magunk elé, és az afelé való határozott haladás. A másik pedig a csapat, akiknek nem győzök elégszer köszönetet mondani. Kell, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik hozzám hasonlóan elhivatottak, hasonló értékrenddel, meglátással rendelkeznek. Ma a csapat létszáma, akivel dolgozom, olyan 20 és 40 fő között mozog munkától függően. Ezen a ponton említeném még meg Oláh Lászlót, akivel a kezdetek óta együtt dolgozunk.
– És mi az, ami a motivációt jelenti?
– Jelenleg a Filming in Pécs az, ami motivál – ez tulajdonképpen nem is egy vállalkozás, inkább egy ügy. Hiszem, hogy a régióban számos olyan érték van, amit vétek lenne veszni hagyni a fényképezés, filmezés, mozgóképgyártás terén. Rengeteg tehetséges fiatal van, akiknek segítséget kell adni. Sokan nem tudnak maguktól továbbmenni, őket kell támogatni. Elhivatott vagyok a fiatalok képzése terén: jelenleg is heten dolgoznak gyakornokként. És persze nagy produkciókat is szeretnék ide csábítani.
Egyfajta kulturális „hubnak” képzelem ezt, ami kicsit összefog minden helyi értéket. Úgyhogy ennek a tető alá hozása az, ami jelenleg mindennél nagyobb motivációt jelent a számomra.
– Hogyan jött képbe a filmezés?
– Kerestük, mi az a kitörési pont, amivel a régióban még nem foglalkoznak. A tévézésnek nagy hagyományai vannak a városban, kiváló szakemberekkel már régen letették a filmezés alapjait is, de nem tudta kiforrni magát. Úgy érzem, a tavaly létrehozott stúdió egy olyasvalami, amivel a képzeletbeli üvegplafont talán át lehet törni. A négy bérelhető stúdiót bárki használhatja, ilyenre eddig még nem volt példa.
– Család, szabadidő?
– Támogató családom van: feleségem, egy tízéves fiam, és egy tizennégy éves lányom van, szabadidőmben pedig az utazásnak hódolok. Szeretek akár egyedül is elutazni, sokszor dolgozom „digitális nomádként”. Emellett szeretem a régi zsigulikat is, saját magam is gyakran utazom oldtimerrel, ami ma már ritkaságszámba megy! Válogatott atléta voltam fiatalkoromban, sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynom a versenyzést, de a mozgás szintén jelen van az életemben.
