Országosan is egyedülállónak számító, kétszer egyhetes tábort szervezett Pécsett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely célját tekintve hídként szolgál a szegényebb sorsú, és jobb módban élő gyerekek között. A második heti tábor utolsó napján látogattunk el a Menő Jövő Házba, ahol a tábor vezetője számolt be a tapasztalatokról.
Gyerekzsivaj és futkározás. Legalábbis meglepődtünk egy pillanatra, amikor ez a kép fogadott minket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat inkluzív, kézműves táborában. Aztán persze gyorsan kiderült, hogy nem a káosz uralkodott el, hanem a szemléletformáló foglalkozások szerves részét képezik a kinti, „játszós” programok is.
– Az első hét a drámapedagógia jegyében telt, most, a második héten pedig kézműves foglalkozások jelentik a tábor gerincét. Ugyanakkor ezek mellett a játékpedagógia és a kooperációs módszertan is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ennek a két hétnek az inkluzív jellegét erősítsék – adott magyarázatot érdeklődésünkre Kiss Barbara táborvezető, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fejlesztő koordinátora. – Ennek a tábornak két fő célja van. Az egyik természetesen az, hogy élményt adjunk a gyerekeknek, a másik pedig, hogy biztosítsuk az inkluzív szemléletet.
De, hogy mi is az az inklúzió? Egy olyan dinamikus szemlélet, amely nem csupán elfogadja a különbözőségeket, hanem értékként tekint azokra. Éppen ezért két iskola, a Szent Mór Iskolaközpont és a meszesi Néri Szent Fülöp Iskola diákjai tölthettek el közösen egy-egy hetet a táborban. Bár a város azonos, a két iskola diákjainak társadalmi helyzete között a különbség mégis óriási.
– Az nem működne, hogy hogy csak összeteszünk egy kupac nehezebb, meg egy másik kupac jobb sorsú gyereket – magyarázta Kiss Barbara. – Nem. A négy pillér, a drámapedagógia, a művészet, a játékpedagógia és a kooperációs módszertan teszi ezt lehetővé. Az által, hogy a szülők idehozzák a gyerekeiket, és látják, hogy milyen szépen együttműködnek, mi bizony a szülők szemléletét is formáljuk egy kicsit. Ennek a tábornak kiemelkedő erénye, hogy gimnazista önkénteseink vannak, e mellett van egy egyetemista projektünk is. Van egy egyetemista ösztöndíjas csapatunk húsz fővel, akiket én mentorálok, közülük is vannak, akiket bevontunk a táborba. Ennek köszönhetően el tudjuk mondani, hogy hat éves kortól egészen a felnőttekig képesek vagyunk megszólítani minden korosztályt.
Kiss Barbara arról is beszélt, hogy a Máltai Szeretetszolgálatnak nem csak abban van felelőssége és dolga, hogy iskolaszerekkel, ruhákkal segítse a nehezebb sorsú gyerekeket. Szerinte meg kell mutatniuk nekik, hogy igenis hozzátartozhatnak ahhoz a világhoz, amitől jelenleg talán még messze vannak.
Videoriportunkat itt nézhetik meg:
https://www.facebook.com/pecsma.hu/videos/839106363663387
– A drámatábor során az egész csapat közösen dolgozott, mindent együtt csináltak – mondta. – A végén készítettünk egy öröm-, és egy bánattérképet, fonalakra felírta mindenki, hogy mi a legnagyobb vágya, ezekből a fonalakból pedig egy szőnyeget szőttünk, így valóban mindenki összefonódhatott. A kézműves tevékenység teljesen más módon hozza létre az inklúziót. Itt kis csoportokban dolgozunk a gyerekekkel. Ott beszélgetések születnek, vízipisztoly csaták, történnek konfliktusok, néha még verekedések is. Azonban az által, hogy adunk egy másfajta mintát, mint amit esetleg otthon lát, ez beleivódik a gyerekbe. Ez az a pont, ahol megvalósul az inklúzió.
Hogy lesz-e folytatása a Máltai Szeretetszolgálat táborának? Nos, ha a táborvezetőn múlik, egészen biztosan.
– Nekem nagyon nagy álmom, hogy legyen folytatás – jelentette kis Kiss Barbara. – Ez a két inkluzív tábor picit kuriózum, de ez nem jó. Ennek alapnak kellene lennie. A szemléletformálás egy társadalmin felelősségvállalás. Mert persze vannak akkut helyzetek, amikor össze kell készíteni egy cipősdobozt, vagy pénzt, élelmiszert kell adni annak, aki rászorul. A másik típusú odafordulás azonba az, hogy játszunk a gyerekekkel. Hogy időt, energiát, jelenlétet biztosítunk nekik. Ennek a két szálnak kell összefonódnia, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezt igyekszik megvalósítani. A gimnáziumokban természetesen év közben tartunk érzékenyítő előadásokat, de persze tudjuk jól, hogy egy délelőtt, vagy pár óra nem fogja megváltást hozni. Az ott „elültetett magok” azonban igenis ki fognak csírázni. Az mindenképp bíztató, hogy az ott lévő gyerekek szülei is egytől egyig nagyon nyitottak. Ennek fényében én nagyon bízom abban, hogy ez a kétszer egy hét csak a kezdet volt.
