Az Instagram oldalunk által közvetített képpel ellentétben nem mindig fenékig tejfel egy család élete. Otthon általában nincs rend, sokszor nincs elmosogatva, és akinek több gyermeke van az tudja: a gyengéd pillanatokon és a nevetésen túl, a mindjárt-kitépem-a-hajad pillanatokig mindenből kijár. A pécsi dokumentarista családfotóssal, Kölcsey Sárával beszélgettünk, akinek a héten nyílik kiállítása.
– Mikor került először a kezedbe fényképezőgép?
– Komolyabban akkor kezdtem el fotózni, amikor megszületett az első két fiam. Befektettem egy középkategóriás gépbe, mert érdekesnek találtam megörökíteni a gyerekek pillanatait. Egészen a negyedik fiam születéséig hobbiként tekintettem a fotózásra, majd elkezdtem egyre komolyabban venni. Autodidakta módon tanultam meg a szakmát, majd rátaláltam magára a stílusra, a dokumentarista családfotózásra.
– Négy fiúgyermek? Kemény munka lehet! Máig fotózod őket otthon?
– Igen! Szeretem megörökíteni a nehezebb perceket is, amivel szeretném bátorítani a szülőket, hogy merjenek bátrak lenni, és merjék bemutatni ők is saját családjuk valódi egyéniségét és ritmusát olyan képekkel, melyek nem kifejezetten a közösségi médiának készülnek.
– Mit fed a dokumentarista családfotózás pontosan?
– Ennek a stílusnak az a célja, hogy hiteles képet adjon a családról, megmutassa a nevetést, a megható pillanatokat, de a káoszt is. Mert igenis káosz az élet, annak ellenére, hogy a közösségi médiában próbáljuk a legtökéletesebb arcunkat mutatni. A dokumentarista családfotózás tehát ez az elképzelés ellen megy: a családot a maga dicsőségében próbálja meg tetten érni, akkor is, ha ez nem a meghitt és harmonikus pillanatokat jelenti mindig. Ezt az egyediséget, őszinteséget szeretem a legjobban.
– Valóban a tökéletes család képében próbálunk néha tetszelegni!
[su_quote]
– Igen, pedig az esetek többségében nem magazinba illő rend van otthon, a szennyeskosár tele van, nincs mindig elmosogatva, és a játékok szanaszéjjel hevernek, de ettől még a szülők szülők maradnak.
[/su_quote]
– Továbbmegyek, akkor a leginkább anyák és apák, amikor a reggeli fogmosásnál asszisztálnak, esti mesét olvasnak, vagy hullafáradtan várják a nap végét, míg a gyerekek szétkapják a lakást. Ezeket a pillanatokat szeretem.
– Ez azt jelenti, hogy egész nap jelen vagy, ha egy családot fotózol?
– Néha még tovább is. Általában előző este érkezem, hogy oldódjon a hangulat, a gyerekek megszokják, hogy ott vagyok én is. Másnap még a család előtt kelek, és jelen vagyok a leghétköznapibb mozzanatoknál is. Tulajdonképpen részt veszek a család életében, játszom a gyerekekkel, beszélgetek a szülőkkel, mindeközben ott van a fényképezőgép a kezemben, és lesem a hiteles pillanatokat. Van, hogy egy fotósorozatot pont a leghétköznapibb, unalmasnak tűnő percek teszik izgalmassá, mint például a fogmosás, a reggelizés vagy a délutáni játék.
– Pénteken, augusztus 18-án 16.00-kor nyílik első önálló kiállításod a Zsolnay-negyedben, a Kemence Galériában, „A gyermeklét elviselhetetlen könnyűsége” címmel. Milyen felvételeket láthatunk majd?
– A kiállításra olyan képeket hozok el, melyek azt mutatják meg, ahogy én látom a gyerekkort, a mai gyerekeket. Ők azok, akik magukban hordozzák az őszinteséget, nem feszengenek, hogy megfeleljenek bárkinek. A kiállítás anyaga ugyanúgy megszólítja a családokat, szülőket, mint azokat, akiknek még nincs gyermekük, vagy tervezgetik a családalapítást.
– Van olyan család, akinél kifejezetten különleges élmény volt a fotózás?
– Van egy induló projektem, melynek keretében olyan magyar családok mindennapjait mutatom be, akik bármilyen formában eltérnek a hagyományos családoktól. Legutóbbi fotózásom során a Zala megyei Paulics családnál jártam, akik teljesen önfenntartó életet élnek egy jurtában. A gyerekek otthon tanulnak, az egész család részt vesz a kertészkedésben és az állattartásban. Borzasztóan megérintett a gyerekekkel eltöltött másfél nap, az ő tisztaságuk és vadságuk, a természet által diktált szabályok és azok betartása.
