Új sorozatunkban Pécsett élő, tanuló, Pécsett alkotó művészeket mutatunk be. Lengyel Péter szobrász után Vas Bencével, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán belül működő Zeneművészeti Intézet igazgatójával beszélgettünk többek között a művész és a gitár kapcsolatáról, a gitár szerepéről a könnyű- és komolyzenében és arról, hogy miként hallgat zenét valaki, aki kutatja a zenét, a hangokat, és akinek a zene az élete.
– Mikor és hogyan került először kapcsolatba a gitárral?
– Elsőként a zeneiskolában hegedűt tanultam négy évig, de nem igazán szerettem, mert rettenetes kihívás a hegedűn pontosan intonálni a húrokon, a tiszta hangokat kihozni a hangszerből. Ezért gondoltam, hogy olyan hangszerre váltok, amin ugyan két húrral több van, de legalább vannak bundok, magyarul érintők, tehát az intonációval legalább nem kell foglalkozni. Kiskunfélegyházán, ahol születtem, hatodikos koromban kezdtem el gitározni.
– A könnyűzenének van szerepe abban, hogy gitárra váltott?
– Nem a könnyűzenéből indult ez, nem emlékszem olyan együttesre vagy zenészre, akiért én rajongtam volna, pusztán a hangszer melegsége, szépsége, intimitása tetszett meg. Ez nem egy ezer férőhelyes koncertterembe való hangszer, hanem kistermekbe, olyan bensőséges hangja van, ami igazán csak közelről érvényesül.
– Az embereknek a gitárról a könnyűzene ugrik be elsőként, nem a komolyzene.
– Igen, ez egy érdekes helyzet, hogy miért kopott ki a gitár a komolyzenéből. Mindig is volt olyan repertoárja a reneszánszban és a barokkban is a gitárnak, ami a szórakoztatásról szólt. A nagy krízist a klasszikában szenvedte el a hangszer, amikor a hangerő növekedésével a többi hangszer elhúzott tőle, a gitár nem tudott versenyezni ezzel. Azok a zeneszerzők, akik gitárra írtak zeneműveket, a másodvonalbeli művészek közé tartoztak, tehát nem születtek nagy művek. Az utolsó tőrdöfést a gitár akkor szenvedte el, mikor a szimfonikus zenekarokban nem jutott létjogosultsághoz. Szóval kimaradtunk a nagy sodrásból.
– Nincs kapcsolat a könnyűzenei és a komolyzenei gitár között?
– Mondhatnánk, hogy bizonyos értelemben előny, hiszen hidat is tud képezni a könnyű- és a komolyzene között például ismertsége révén, de közben hátrány is, mert a könnyűzenészek azt mondják erre a gitárzenére, hogy ez komolyzene, a komolyzenészek meg azt, hogy könnyűzene. Nem egyszerű helyzet ez, ugyanakkor az a mi feladatunk, hogy ebből valamilyen kiutat találjunk. De nem mondhatom, hogy ez egy könnyen megoldható probléma.
– Népszerű a gitár a Zeneművészeti Intézet hallgatói körében?
– Az országban szinte mindenütt van mesterszintű gitártanárképzés, ennek ellenére sok a jelentkező, közülük sokan a könnyűzenéből indulnak. Én azt szoktam mondani, hogy emiatt ne aggódjanak, hiszen ha a gitár zenei tárházát megismerik, és ha szeretik a hangszerüket, akkor úgyis érdekelni fogja őket, hogy hogyan lehet a hangszerrel sokféleképpen, árnyaltan kifejezni egy-egy érzést és gondolatot, hogyan lehet az idővel és a hangszínekkel játszani.
– A könnyűzenei gitárjáték erre nem képes?
– A könnyűzene ennek csak a töredékét nyújtja. Sietünk valahova és bekapunk egy szendvicset, körülbelül erről szól a könnyűzene. De hát ezzel vesszük magunkat körbe. A komolyzene nem arról szól, hogy mi jól lakjunk, hanem arról, hogy együnk valami finomat, valamit, amit ritkán eszünk. Azért, hogy a lelkünk töltődjön fel.
– Mik a kutatási területei az egyetemen?
– Többek között nem gitárra írott zeneművek gitárra történő átírásával foglalkozom. Elég sok ilyen átiratom van. Foglalkozom továbbá a zenetanárképzés problémáival is, azon belül azzal, hogy miért lehet az, hogy a zeneiskolát végzett diákok a zeneiskolai tanulmányaik befejeztével leteszik a hangszert és később már nem veszik elő, nem használják azt, valamint, hogy Kodály országában hol tartunk a kottaolvasás terén. Sok probléma van ezeken a területeken, de könnyű ezt mondani, mivel én sem tudom a megoldást, nem tudom azt, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Ezért komoly ez a feladat.
– Szakértő füllel hallgat minden zenét?
– Egy műértőnek zenét hallgatni, mindig más világ. Én hangmérnöki iskolában is tanultam, én vezetem az intézetben a hangstúdiót, tehát a zenei kifejezésen túl az akusztikai-fizikai jelenségeket is hallgatom, ha zenét hallgatok. Ebből kifolyólag a műélvezet nálam máshol kezdődik, mint az átlagembernél. Olyasmit is felfogok és figyelek, amik az átlagos hallgatónak nem olyan érdekesek vagy feltűnőek. Nyilvánvalóan ez az igényesség sok zenét kiszór az érdeklődési körömből. Nem érdekel, ami túlságosan egyszerű, amiben a zenei eszköztár töredékét sem használják, ami nem gondolkodtat el, ami primitív.
