Pozsony nem feltétlenül a leginkább turistacsalogató hely, nem nevezhető jó szívvel szép városnak, ugyanakkor épp eleget tud nyújtani egy párnapos kiruccanásra: remek éttermek, sok-sok múzeum található a félmilliós városban, ami láthatóan nagyon fejlődne tovább.
Azok, akik gyakrabban járnak külföldre, tudják, hogy jó előre lecsekkolni a célállomásuk megannyi látnivalóját, jó előretervezni az idővel. Ilyenkor az ember rákeres az adott városra, az internet pedig kiad egy pár turisztikai oldalt és blogot, különböző listákkal, melyek jól jöhetnek a turistáknak. Na, most Pozsony kapcsán több ilyen listán is az első pont az – a város „legnagyobb” pozitívumaként” –, hogy közel van Budapest és Bécs. Nem túl kecsegtető dolog ez, ha az ember pár napot el szeretne tölteni Szlovákia közel félmilliós lakosságú fővárosában, de annyi baj legyen.
Valahogy Pozsonynak nincs jó híre, ami viszont csak részben jogos. Tény, hogy a közelében lévő Bécs, Prága, Krakkó, sőt még Budapest is szebb, jobb, érdekesebb hely, de azért a szlovák fővárosra is érdemes rászánni egy kis időt, de tényleg csak kicsit: két-három nap alatt le lehet tudni, az viszont legalább tartalmas lesz.
A Kis-Kárpátok lábánál fekvő város úgy fest, mint ami nagyon erőlködik a metropolisszá válás érdekében. Az autópályáról közeledve Pozsony felé, már messziről látszanak a jó ideje épülő „Ikerváros” új felhőkarcoló-kezdeményei, amik közelebbről nézve már most is impozánsnak nevezhetők, ha pedig egyszer végre elkészül ez a modern városrész, az bizonyára még több turistát vonz majd. Addig viszont egy óriási építési terület áll a városközpont közvetlen szomszédságában, ami jó sok zajjal, porral, kellemetlen terelőutakkal jár, és persze látványnak sem épp szép.
Túl sok városfejlesztési koncepciót nem lehet kivenni a belvárosban sétálva, de tény, hogy Pozsony láthatóan törekszik arra, hogy a történelmi múlt és a haladás motívumai kéz a kézben járjanak a város szívében. A középkori emlékek és a letisztult, modern stílusjegyek a kis belvárosi utcácskákban is egymás mellett sorjáznak, ez azonban nem jelenti azt, hogy az utca- és városkép hibátlan, vagy akár ízléses lenne. A szocializmus böszme „épületcsodái” (mint például a fent látható Hotel Kijev), az elhanyagolt, szürke, semmilyen, koszos és következetesen ocsmányul szétfirkált épülethomlokzatok nagyon rontanak az összképen. Ettől eltekintve van mit látni itt, és minden csúnyasága és hevenyészettsége ellenére is él a város és nincs rossz hangulata.
Nyilván az Óváros a legfőbb látnivaló: sok-sok történelmi nevezetesség kis helyen, kanyargós, szűk utcácskákkal körbefonva. Megannyi régi épületben találhatunk múzeumokat, ezernyi jobbnál jobb kávézót, éttermet, tervezői boltot, sörözőt, és persze azokat a fránya szuvenírboltokat. Itt kell megjegyezni, hogy Pozsony nagyon erős vendéglátóhelyekben: változatos, kitűnő az étterem-felhozatal, a kiszolgálás pedig – két nap tapasztalata alapján – példás. A belváros utcái több kisebb-nagyobb térben érnek össze, melyeken egy kevésbé céltudatos sétálgatás során is találni érdekességeket.
Ilyen érdekesség Pozsony legtöbbet fényképezett szobra a Čumil, magyarul Őrző, mely értelemszerűen egy őrt ábrázol, aki egy félrehúzott csatornafedél mögül néz ki a földön a Laurinská és a Panská utcák kereszteződésénél. A vicc az, hogy senki nem tudja, mit őriz, hogy ki ő, a helyiek szerint pedig simán csak a nők szoknyája alá kukucskál.
A Főtér – akárcsak a pécsi Széchenyi tér – egyértelműen a városiak egyik kedvelt találkozópontja, ami érthető is, hiszen patinás polgárházaival, hangulatos kávézóival, reneszánsz szökőkútjával igen vonzó hely, noha semmi különösen kiemelkedő nincs benne. Szokásos négyzet alakú piactér, 14. századi városházával, de él és lélegzik, jó itt ücsörögni kicsit.
Továbbállva érdemes megnézni a Mihály-kaput – más néven Mihály-tornyot – is, ha már minden „turista-vezető” irányjelző-tábla ezt szorgalmazza. Pozsony egyik szimbóluma ez, ami sokat elmond a városról. A középkori pozsonyi várba eredetileg négy kapun keresztül lehetett bemenni, ezek közül mára csak a Mihály-torony kapuja maradt meg (kupoláján Szent Mihály Pozsonyt őrző pallosával). Nem nagy szám, egy torony, kis íves aluljáróval, Prágában van nagyjából tízszer ennyi, szebbek is. Amúgy a Pozsonyi Városi Múzeum fegyvereket és erődöket bemutató tárlatát nézheti meg az épületben az, aki nem pilled el ennek a gondolatától is. A torony tetejéről akad némi kilátás is a belvárosra, de a panoráma sokkal erősebb magából a várból.
A város felett emelkedő, az évszázadok során sokszor átépített vár egyértelműen impozáns látvány, tornyaiból tiszta időben Ausztriába is ellátni, de persze a szedett-vedett képet mutató városra – a mellette található hatalmas gyárteleppel és az önmagában is városméretű Petrska nevű paneltelepével együtt – és az azt ismerősen kettészelő Dunára sem rossz ilyen magasból letekinteni. A várdombot is beleszámítva, 85 méteres magasságról van szó. Szép a vár, ugyanakkor újfent semmi extra: tipikus közép-kelet európai vár, tipikus vármúzeummal, a várdombon viszont kellemes dolog sétálni, sok a szépen kialakított kilátótér, sok a pad, a zöldterületek pedig rendben vannak tartva. Jó itt pihenni kicsit, de azért a budapesti várnegyedben jóval több a látnivaló és nagyobb az élet.
Akinek nem elég kilátásból, annak tud még ennél többet is nyújtani Pozsony: a helyi Mecsek tetején, 45 percre a várostól ott van a tengelye körül forgó étteremmel turistabutító tv-torony, vagy a nem véletlenül UFO-ként emlegetett 95 méteres kilátó az óvárost Pozsonyligetfaluval összekötő – nagyon nem szép – Szlovák Nemzeti Felkelés Hídján. A híd a szocialista építészet egyik helyi „csúcsa”, amit sok pozsonyi utál a mai napig, nem véletlenül: ahhoz, hogy felépülhessen, le kellett bontani a történelmi zsidónegyedet és a mellette található várdomb egy részét, a szintén a hídfőnél található koronázási templomot pedig lenyesték a vártól.
Valamivel érdekesebb a folyamatosan pörgő, központi Hviezdoslavovo tér, vagy épp a Pozsonyi Nemzeti Színház előtt húzódó újabb, mediterrán jellegű hosszúkás tér, kirakodókkal és naná, hogy túlárazott éttermekkel. Utóbbihoz nagyon közel van a Duna-part, ami Pozsonyban igencsak jó hely, érdemes végigjárni a folyó melletti sétányokat, nézni a menetrendszerűen közlekedő sétahajókat, melyekre felpattanva akár Dévény várához is elhajókázhatunk, esetleg a Dunacsúnynál található Danubianához (Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeum), ami egy mesterséges félszigeten álló, kortárs alkotásokat bemutató igencsak pazar múzeum.
Ha már a múzeumoknál járunk: Pozsony igazi múzeum- és galériaközpont, a város szó szerint tele van velük, a kultúrafogyasztó turistáknak komoly kihívást jelenthet válogatni közülük: a Szlovák Nemzeti Galériát és a Szlovák Nemzeti Múzeumot kár kihagyni, ugyanakkor a különböző nyilvános magántárlatok, a kortárs és modern galériák közül is érdemes csemegézni. A Nedbalka Galériát nem szabad kihagyni, hiszen még a pécsváradi Nemes Endre képeiből is akad itt jó pár.
