Korábban Pécsről is indultak chartergépek Korfura, így sokan ismerik ezt a csodás, bohém görög szigetet. Kerkyrát, ahogy a helyiek hívják, azonban nem lehet egy vagy két hét alatt megismerni, mindig tartogat újdonságot – mutatjuk!
Megérkezni mindig élmény
Korfura, sziget lévén, repülővel vagy komppal lehet eljutni. Ha repülünk, azonnal szembesülhetünk az igazi korfui káosszal, nem véletlenül: Kerkyra reptere nagyon kicsi, egyetlen kifutópályával (ennek a végén ráadásul rögtön a tenger van, így a pilóta nem hibázhat), viszont nyaranta ontja a turistákat, körülbelül 10 percenként jönnek-mennek a gépek. A repülőtér egy vásári komédiára emlékeztet, mindenki kiabál, mutogat, tolong, siet vagy épp békésen hörpöli a jegeskávét, persze az út közepén. Itt azonnal szembesülhetünk az igazi korfui mediterrán, szeretnivaló nemtörődömséggel és bohémsággal. A repteret Ioannis Kapodistriasról nevezték el, aki Korfun született, és az első görög államfő volt, így egy szép szobrot is kapott. De a táblákat már nem sikerült vízszintesen kirakni – ez önmagában remekül jellemzi Korfut.
Ha autózás után komppal megyünk, érdemes oda-vissza megvenni a jegyet, így sokat spórolhatunk. Ne lepődjünk meg, ha már úgy látjuk, tele van a komp, de még betolnak rá egy teherautót vagy buszt – a jobb helykihasználásért a görög komposok akár a csodára is képesek. Az utazás nagyjából másfél óra, és igazán kellemes, hiszen önmagában kaland, ahogy egyre közelebb kerülünk Korfuhoz, végül pedig elhajózunk Kerkyra, a sziget azonos nevű „fővárosának” ősi városmagja előtt.
A „kötelező” látnivalókon túli csodák
Ha valaki Korfura megy, turistalátványosságként mindenképp meg kell néznie Ferenc József császár feleségének, Sissynek kastélyát, meg az Egér-szigetet, esetleg Sidariban a szerelmesek lagúnáját, majd, ha akarja, akár ki sem kell mozdulnia a tenger-medence-szálloda háromszögből.
Korfu azonban ennél sokkal többet tartogat – bár nem túl nagy a sziget, akkora, mintha a Balaton földterület lenne, de vannak búvárkodásra csábító sziklás, valamint kavicsos és homokos öblei is tömegével. Ha nem akarunk a benitsesi, moriatikai napernyős-nyugágyas tömegstrandon heverni, számos lehetőség vár ránk. Itt van például Porto Timoni, ahol egy félsziget néhány tízméternyire szűkül, és úgy öleli körbe a tenger. Az egyik oldalon ottjártunkkor tombolt a szél, hatalmas hullámokat verve, míg a szélvédett oldalon tükörsima volt a víz.
Érdemes elmenni Gardenosba vagy Halikounasra, ahol homokos tengerpart és nyugalom vár ránk – tömeg nélkül. Utóbbi helyen a keskeny betonútról nem érdemes letérni, különben a kocsi „szügyig” merül a homokba. Mi pont így jártunk, de hirtelen több görög jelent meg, kihúzták a kocsit, és nemhogy pénzt nem fogadtak el, de elrebegett „efharisztó” (köszönöm) szavainkat is csak mosolyogva nyugtázták, miközben indultak tovább dolgukra.
Gyerekkel? Paradicsom!
A korfuiak ugyanis nagyon szívélyesek, barátságosak, ha pedig egy turista görögül köszön rájuk, őszinte örömmel fogadják – és nemcsak a szállodákban, üzletekben. Máig élő emlékem, ahogy állok Pirgi kisvárosban az utcán, és egyszer csak egy idős néni mosolyogva rámköszönt: kalimera! Mosolyán látszott, tényleg örül.
Ha kisgyerekes családként érkezünk, nem lesz gond gyerekbarát szállodát találni, és egy étteremben sem szólnak rá a gyerekre, ha az asztal alatt játszik, kisautózik. A görög társadalomban a gyerek ugyanis kincs, érték (alaposan el is kényeztetik sajátjaikat), és ezt bármely kisgyerekkel éreztetik: egy-egy idős néni akár az utcán is megsimogatja egy idegen kisgyerek fejét, a boltban cukrot-csokit dugnak a zsebébe, a piacról sem távozhat a gyerek egy ajándék barack vagy körte nélkül. Ha Korfura mennénk gyerekkel, az északi részen levő homokos, sekély tengerpartú Roda vagy Acharavi települések ajánlhatóak főként.
Közlekedés? Ámokfutás!
A korfuiak csak akkor változnak meg, ha volán mögé ülnek – ekkor kifordulnak magukból, és dühös fúriává alakulnak át. Mindenki meg van róla győződve, hogy a világon a legjobban ő vezet, ráadásul a többiek csak azért vannak az úton, hogy őt akadályozzák a haladásban. A duda legalább olyan fontos, ha nem fontosabb eszköze a közlekedésnek, mint a fék. A forgalom a „fővárosban”, Kerkyrában hatalmas és kaotikus: mindenki megy mindenfelé autóval, rengeteg motorral, kisbusszal, a hegyi falvakból érkezett ezeréves furgonokkal, a helyi „zöld” és „kék” busztársaságok járműveivel, amelyeket nemcsak a megállókban, hanem akár az út szélén is el lehet csípni, ha leintjük őket (cserébe készüljünk, hogy a busz akkor is megáll, ha a sofőr akar venni egy jegeskávét egy út menti bárban).
De ez ne rettentsen el minket attól, hogy bemenjünk Kerkyra óvárosába, órákig lehet sétálni a velencei stílusú ódon házak között, végül megpihenni a Liston árkádjai alatt egy kávét hörpölve. Térképet ne vigyünk, az óvárosban biztosan el fogunk így is veszni, de valamelyik sikátor biztosan egy térre vagy a tenger felé vezet – ez mindig jó támpont. Kihagyhatatlan a korfui piac: itt a kofák egymásra licitálva kínálják portékáikat, legyen az dinnye, füge vagy éppen polip.
A demokrácia
A görögök büszkék rá, hogy ők „találták fel” a demokráciát, élnek is minden eszközével, legyen az tüntetés vagy sztrájk. Ottjártunkkor éppen a szemetesek sztrájkoltak Korfun, amit Kerkyrán a helyi városüzemeltetési cég előtt kifüggesztett kukásmellények, angol és görög nyelvű feliratok is jeleztek – és természetesen nem vitték el a szemetet. A hotelek persze nem hagyhatták, hogy a vendégek hulladék mellett lakjanak, ezért egyszerűen kihordták a szemetet a városok szélére.
Ezt az „átlagos” turista így aligha vette észre, viszont a hozzánk hasonló kalandorok, akik bejártak mindent az érintetlen, olívaolaj-termelésből élő hegyi falvaktól kezdve a néptelen öblökig, túráik közepette itt-ott hatalmas szeméthegyekbe botlottak. De akkorákba, hogy amikor véget ért a sztrájk, nem egyet markolóval (!) tüntettek el az újra dolgozó köztisztasági dolgozók. Azután a helyzet végül rendeződött.
A boldogság receptje
S hogy miért lehet mégis véglegesen és szívet szaggatóan beleszeretni ebbe a görög szigetbe, hiába van mediterrán nemtörődömség, szemét, olykor káosz? Nem csak a csodás és változatos táj, a szikrázó tenger, a görög zászló kékségében ragyogó ég, a napfény és a nyugalom, hanem az emberek miatt is.
Mondjuk a néni miatt, aki hegyi falujából busszal érkezve csak pár darab gyümölcsöt, zöldséget tud hozni a korfui piacra, csupán ennyit árul, mégis nekünk ajándékoz egy cserepes bazsalikomot, hiába tiltakozunk.
Vagy Salvanos úr miatt, aki egész nap dohányozva árul Acharavi kisvárosában a boltjában, és harmadik vásárlásunkkor már a családunkról kérdez őszinte érdeklődéssel, majd mikor megtudja, indulunk haza, korfui csemegékkel lep meg minket az útra.
Vagy Spiro, az egyik ipsosi taverna tulajdonosa miatt, aki már a második kávézáskor ismerősként köszönt, és elmondja a boldogság receptjét: „Nem szabad nagy dolgokra vágyakozni, mert akkor egész életedben csalódott leszel, hiszen sohasem érheted el őket. Annak kell örülni, ami körülvesz: az egészségnek, a barátoknak, a családnak, a közös nevetésnek és akkor már boldog vagy.”
Hát ilyen egyszerű ez.
