Ha valaki férfiként szívesen bújik női ruhákba, az szokatlan. Ha ez az illető ráadásul a helyi irodalmi élet egyik meghatározó szereplője, akkor még jobban felfigyelünk rá. Az ezek mellé társuló futball iránti szenvedélyről már nem is beszélve. A pécsi Kiss Tibor Noéval beszélgettünk transzszexualitásról, toleranciáról, fociról és irodalomról.
Kiss Tibor Noé 1976-ban született Budapesten, 2009 óta él Pécsett. Az FTC futballistája volt, szociológiát hallgatott a PTE-n. A Jelenkor tördelőszerkesztője, újságíró, szépíró. Első könyve 2010-ben jelent meg Inkognitó címmel, az önéletrajzi ihletésű regény témája saját transzneműsége volt. Az Irodalmi Diszkó elnevezésű rendezvénysorozat egyik szervezője, jelenleg második könyvén dolgozik.
Női vagy a férfi mosdóba mész?
Összevissza. Ez tényleg problémát jelent számomra, mert úgy érzem, mindenhol zavarok. Attól is függ, milyen a hely, milyen a hangulatom. Ez van. Transzneműként az élet örökös alkalmazkodást és éberséget igényel.
Amikor interjúra hívtalak, kicsit vonakodtál. Miért?
Sokakat már az is irritál, hogy írtam egy könyvet saját transzneműségemről, ráadásul időnként még interjúra is hívnak. Vannak, akik szerint ez a perverzitás reklámozása, holott messze áll tőlem, hogy ezen életforma mellett kampányoljak. A könyvem inkább ellenreklám. Nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy a transzneműség jó, hiszen elég nehéz együtt élni ezzel a helyzettel, ezzel a tehetetlenséggel, ezzel a köztes állapottal. Mégis, ez az életem, és csak akkor lehetek az, aki vagyok, ha vállalom magamat. Nadrágban is, szoknyában is.
Szerinted mennyire toleránsak a magyarok a szexuális devianciákkal szemben?
Nem hiszem, hogy a magyar emberek születésüktől fogva intoleránsabbak, mint például a skandinávok. Az azonban tény, hogy Nyugat-Európában sokkal jobban elfogadják a különböző kisebbségeket. A melegek felvonulása Londonban népünnepély, amelyen a konzervatív polgármester is részt vesz – Belgrádban és Moszkvában viszont megverik a felvonulókat. De nemcsak arról van szó, hogy Kelet-Európában a többség elutasítja vagy gyanakodva figyeli az etnikai, vallási, szexuális és egyéb kisebbségi csoportokat. Mindenkinek baja van valakivel. Életem egyik legabszurdabb jelenetét egy transzszexuális klub által szervezett beszélgetés során éltem át, ahol a jelenlévők teljes egyetértésben cigányoztak. Magyarországon valahogy nem magától értetődő a másik iránti tisztelet. Ahhoz, hogy ez kialakuljon, sokkal több párbeszédre és megértésre volna szükség.
A környezeted hogyan viszonyul hozzád?
Szerencsés vagyok, mert Pécsett szinte soha nem találkozom negatív visszajelzéssel, nyílt elutasítással. Legalábbis abban a szűk térben, amelyben mozgok. Sokszor úgy érzem, hogy a pécsi ismerőseim, barátaim toleránsabbak, mint én, amiért köszönettel tartozom nekik. Szoknyában járva egyébként legalább annyi kedvességet kapok ismeretlenektől is, mintha átlagos férfi lennék. Szemtől szemben az emberek sokkal megengedőbbek, mint amilyennek maga ez a társadalom tűnik. Igaz, sokan ezt naivságnak tartják a részemről.
A családod hogyan fogadta annak idején a másságodat?
Anyám kamaszkoromban szembesült vele. Sokkolta a dolog. A könyvemet nem is olvasta el. Szerintem fél tőle, épp eleget tapasztalt mellettem a transzneműséggel járó kilátástalanságból. Apámmal nem volt túl jó viszonyom. Az Inkognitó megjelenése előtt néhány héttel meglátogattam. Furcsa coming out volt. Egy tanyán, elhagyott istállók között, gumicsizmában. Egy nap alatt elolvasta a kéziratot. Megnyugodott, hogy nem vagyok meleg.
[frame]
Ki a transzszexuális?
A transzszexualizmus olyan állapot, amelyben az illető testi neme és pszichoszexuális neme egymásnak ellentmond, tehát más nemű a teste, mint amilyen neműnek belül érzi magát. A transzneműség identitás, azaz arra utal, hogy az illető nemileg hová tartozónak tartja magát, nem pedig arra, hogy kihez vonzódik A transzvesztitizmus esetén az egyénnek nincs problémája a testi nemével, de (olykor) az ellenkező nem ruháit viseli. A transzneműek közt vannak heteroszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok és aszexuálisok egyaránt.
[/frame]
Mit gondolsz a nemváltoztató műtétről?
Sokkal jobban érezném magam, ha női testem lenne. De attól nem biztos, hogy teljesebb lennék, ha ezt egy beavatkozás útján érném el. A transzszexuálisok számára nyilvánvaló, hogy a másik nemhez tartoznak, ezért is operáltatják át a testüket. Velem is előfordul, hogy rámtör ez az egészen elementáris érzés, a test átváltoztatásának igénye. Rémisztő vele szembesülni. Legalábbis én még nem tartok ott, hogy szembenézzek vele. Egyelőre ezt a nemi köztességet érzem otthonosnak, ezt próbálom elfogadni.
Régebben azt nyilatkoztad, nem tartod magad írónak. Akkor miért írtál könyvet?
Az Inkognitót terápiás célzattal kezdtem el írni. Aztán az irodalmár barátaim elolvasták az első részleteket, biztattak. Megjelentek belőle részletek a Jelenkorban és a Kalligramban, szerződést ajánlott az Alexandra Kiadó. Ekkor már nem csak látleletként tekintettem a szövegre. Aztán a könyv pozitív kritikai visszhangra talált, ami miatt úgy éreztem, érdemes folytatni. A második regényemen lassan két éve dolgozom, és annyira élvezem a vele való munkát, hogy ha muszáj lenne címkét választani, akkor az írót választanám. De leginkább annak örülnék, ha meg tudnék élni a szépírásból.
Tudni lehet rólad, hogy erősen kötődsz a focihoz.
Gyerekkoromban az FTC-ben fociztam, ez a hét év akár egy könyv témája is lehetne. Lassan tíz éve működtetünk egy futball témájú honlapot, Budapesten pedig edzettem egy lányokból álló csapatot. Most is alakul egy hasonló projekt, egy barátnőm megkért, hogy a Fogd a Kezem Alapítványnál lévő gyerekek számára tartsak futballedzéseket. Még csak egyszer voltam velük, de nagyon élveztem. Régen éppen ezt jelentette számomra a futball. Fűszag, sporttelep, romos lelátó meg egy focilabda – ez a lényeg.
Egy éve működik az Irodalmi Diszkó. Milyen céllal hoztátok létre?
Klasszikus klubsorozatnak indult, írók, irodalmárok a vendégeink. Az eseményeket Csordás Katával közösen szervezzük, a Diszkónak pedig a Tititá ad otthont, Kovách Kata és Strausz Lajos kocsmája. A városban a hagyományos irodalmi élet intézményrendszere jól működik, éppen ezért szerettük volna kicsit más közegbe is elvinni az irodalmat. Fontos célunk volt, hogy kialakuljon egy közösség, az embereknek legyen alkalmuk egymással találkozni. Mára ez valamennyire megvalósult, viszonylag sokan eljönnek a rendezvényeinkre.
Jobban kedveled Pécset, mint a fővárost?
Igen. Úgy gondolom, ez a város organikusan él. Pécsen természetesen működnek a dolgok. Pesten mindent alaposan meg kell szervezni, előre ki kell találni. Számomra az a város túl gyors, túl nagy, túl agresszív lett, nem tudtam követni.
Az Inkognitó nem csak a transzneműségről, hanem általában véve az önmagunkkal való vívódásról is szól. Létezik olyan stratégia szerinted, ami segíthet elfogadni az embernek saját magát?
Csak magamról tudok beszélni. Nekem az segített, ha a lehető legkíméletlenebb voltam önmagammal szemben. A többi csak maszatolás. Ha az ember mélypontra kerül, akkor többnyire másokat, az életet, a sorsot hibáztatja a helyzetéért. Számomra megkönnyebbülést jelentett, amikor először rájöttem, hogy én mit csinálok rosszul. Aztán ezt mindig elfelejtem, és az egész vívódás kezdődik elölről. Legfeljebb nem ugyanonnan.
[frame]
Az új könyv is készülőben…
Az Aludnod kellene munkacímet viseli Kiss Tibor Noé új könyve.
„A Magvető Kiadónak megtetszettek a Jelenkorban megjelent részletek, a kézirat nagy részét nemrég adtam le nekik. A szöveg magányos, többnyire kilátástalan körülmények között élő férfiak életéről szól – a középpontban viszont egy lány áll. Egy isten háta mögötti telepen játszódik. Szinte teljesen fiktív a történet, nagyon élvezem, hogy én találom ki a konfliktusokat és a cselekményt. De ez sem lesz vidám szöveg. Ez biztos a beállítottságomból, a melankóliára való hajlamomból fakad.”[/frame]
