Tizenegy éves volt, amikor legidősebb bátyja nagybőgőt adott a kezébe. Ez volt Suha Antal számára a pályaválasztás pillanata. Az öt testvér legkisebbikének, az alacsony, vézna fiúcskának sámlira kellett állnia, hogy felérje hangszerét, de nem volt mit tenni. Járnia kellett a számára kijelölt utat.
Apai ágon muzsikus családból származik Suha Antal, a Pannon Filharmonikusok nagybőgőseinek szólamvezető-helyettese. Felmenői között találjuk a világhírű zongoravirtuóz Cziffra Györgyöt, üknagyapja, Suha Balogh József tervezte és készítette azt a híres facimbalmot, amely a Zenetörténeti Múzeumban látható, s nagyapja szorgalmazta a 100 tagú Cigányzenekar létrejöttét. A 2009-ben pécsivé lett muzsikus nem menekülhetett a sorsa elől, bár az indulása nem volt zökkenőmentes.
– Kilenc éves voltam, amikor a szüleim elváltak, s édesanyám Angliában, édesapám Amerikában lelt új otthonra, mi gyerekek pedig a legidősebb, akkor 21 éves bátyám gondozása alá kerültünk. Mindannyian tanultunk hangszeren játszani, hegedűn, zongorán, csellón, dobon, én meg bőgőn. Bár hatévesen a gitárhoz nagyobb kedvem lett volna, s a zongora ellen lázadtam, mégis, elég hamar jöttek a kedvező visszajelzések, és a sikerélmény mindig előre vitt. Tanultam Grazban, majd a londoni Royal Academy-n, ingáztam a kontinensek között. Számos helyen jártam Európában muzsikusként. Tizenkilenc éves koromban lettem a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar tagja, ami óriási mérföldkő volt az életemben. Rengeteget tanultam tőle, akárcsak Kocsis Zoltántól a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál töltött hét esztendő alatt.
– Az aktív zenélés mellett hangszerjavítással és -készítéssel is foglalkozik.
– Gyerekkoromban az elektronika érdekelt különösképpen, imádtam szerelni, forrasztani, szétszedni, javítani. Egy kis rádiót például riasztóvá alakítottam át. A hangszerjavítás úgy indult, hogy muzsikusként elegem lett abból, hogy a hangszerészek nem teljesen tudtak megfelelni az igényeimnek, és olykor némi esztétikai hibával is „tarkították” a hangszerem vagy annak tartozékát. Megpróbáltam hát magam. Annyira jól sikerült, hogy rövidesen a kollégáim is megbíztak kisebb-nagyobb javításokkal. Hobbinak indult, de komolyabban is elkezdtem vele foglalkozni. Óriási tapasztalatra tettem szert, milliós értékű, több száz éves hangszerek fordultak meg a kezeim között. Mára a szenvedélyemmé vált.
– Saját készítésű bőgője is van?
– Mindig is volt, csak rendre ,,elszerették” tőlem, sorra megvették mindegyiket.
– Mennyi idő alatt születik meg egy hangszer?
– Egy bőgő egy év alatt, de miként Mozart is tudott gyorsan komponálni, ha pénzszűkében volt, úgy én is meg tudnám csinálni két hónap alatt is. Igazából a hangszerépítés folyamata izgat, ez élvezetesebb számomra, mint a legvégső pillanat, amikor megszólal, s kiderül, hogyan sikerült. Ez lutri, bár igyekszem a tudásom legjavát beleadni. Bevallom, időnként szeretek elrugaszkodni a szokásoktól. Amikor egy feles hangszer testébe építettem bele egy egészes hangzásvilágát, majd’ „szétrobbant”, hangerőben úgy tombolt…
– A nagybőgőt rendre a nőkhöz hasonlítják.
– Igaz, hisz hosszú, kecses a nyaka, karcsú a dereka, szép formás, kerek az alja.
– Van kedvenc komponistája és zenei stílusa?
– Ha sorrendet kellene fölállítanom, akkor: Bach, Bach és Bach. Meg Richard Strauss, Bartók Béla és a nagy romantikusok. Elsőre furcsának tűnhet, de én Bachban és Bartókban is föllelem a romantikát. Igazán nem panaszkodhatok, hisz a Pannon Filharmonikusokkal évente úgy félszáz koncertet adunk, emellett ha van időm, boldogan játszom népzenét a Mecsek Táncegyüttes Tenkes zenekarával, egy pécsi dzsesszformációban is előfordulok, barokk muzsikára pedig az Aura Musicale kamarazenekarral van lehetőségem, amellyel rendszeres járunk Innsbruckba és Fertődre, barokk zenei fesztiválokra.
– Nem tétlenkedik.
– Mondják, két végén égetem a gyertyát. Így van. Magam is végletek közt működöm, hisz az érzelmeimben szenvedélyes vagyok, a hangszerkészítés viszont roppant türelmet követel. De inkább ezt választom, mint a tétlenség unalmát. A műhelyemben javításra váró hegedű, cselló, brácsa, cimbalom mellett lant, gitár, két zongora, s még egy régi orosz balalajka is sorakozik tucatnyi vonó között. Ha nem vállalnék mást, ez akkor is kitartana úgy három évig, míg elkészülnék a javításukkal. De sosem mondok nemet a munkára. Kihívások nélkül nem is tudnék élni. Ha nincs más, hát saját magamat inspirálom, ezért is vagyok tele tervekkel, vágyakkal, elképzelésekkel. Imádom Pécset, örülök, hogy ide hozott a munkám.
