Országosan elismert érsebész és egyetemi tanár, a vitorlázás és az oldtimer autók szerelmese. Számtalan díjat és kitüntetést tudhat magáénak, mégis, saját elmondása szerint szerencsés véletlenek alakították az életét. Kollár Lajos professzort rengetegen ismerik, nem csak doktori pályafutásából adódóan.
– Hogyan indult az orvosi pálya? Miért pont az érsebészet mellett tette le a voksát?
– Édesapám is orvos volt: sebész, szájsebész-fogorvos, úgy tűnt először, hogy belőlem is az lesz. Érettségi után a pécsi egyetemre jelentkeztem, de nem vettek fel. Egy évvel később kezdtem meg orvosi tanulmányaimat itt, de hamar kiderült, hogy nem igazán érdekel a fogorvoslás. Harmadéves gyakorlatom alatt kezdtem el vonzódni a sebészethez. Mikor végeztem tanulmányaimmal, egyik ismerősöm révén tudtam meg, hogy a szekszárdi kórházban van sebészállás. Elkezdtem ott dolgozni altatóorvosként, de sebészkedtem is.
Egy évre rá Pécsett voltam éppen beteglátogatóban a 2. számú sebészeti klinikán, ahol összefutottam egy hajdani professzorommal, Kiss Tiborral, aki tulajdonképpen meghívott engem Pécsre. Kijárta nekem, hogy alkalmazzanak, így kerültem az érsebészeti munkacsoportba. Szakvizsgát tettem, majd miután két idősebb kollégám elhunyt, nagyon fiatalon megörököltem az érsebészeti osztály vezetését.
– Mi a sikeres munka, pályafutás kulcsa?
– Romhányi György professzor mondta egyszer, hogy az élethez szerencse kell – ez nagyon megragadt bennem. Jókor kell lenni jó helyen, és nekem ez mindig sikerült valahogyan. Ha belegondolok, szekszárdi állásomat egy véletlen találkozásnak köszönhetem, majd a pécsi munkát is úgy kaptam meg, hogy egyik ismerősömet látogattam meg éppen a klinikán.
Ezzel együtt persze nem lehet azt állítani, hogy a tehetség, a szorgalom, a szellemi kapacitás, a helyes kommunikáció ne játszana közre. Mindenesetre az biztos, hogy önmagában ezek nem elegendőek – kell az a kis plusz, a szerencse.
– És a sebészi hivatás melyik részét kedvelte a legjobban?
– Nagyon szerettem operálni! Nyilván ezt nem nekem kell megmondanom, de szerintem nem voltam rossz kezű sebész. Sosem pánikoltam, uraltam a helyzetet – ehhez egy külön készség kell. Vannak olyan kollégák, akik roppant jó kezűek, ám sokszor hezitálnak, nem biztosak abban, mit kellene tenni egy kérdéses szituációban. Vannak olyanok is, akik agyban zseniálisak, operálni viszont nem tudnak.
Kell a jó felkészültség, kell hozzá a kézügyesség és még valami, amit tulajdonképpen nem is lehet definiálni: egyfajta ráérzés, jó döntéshozatali képesség. Voltak olyan esetek, mikor a beteg nem produkálta a vakbélgyulladás típustüneteit, hajlottunk volna rá a kollégákkal, hogy hazaengedjük. Mégis úgy döntöttünk valamiért, hogy inkább megműtjük és jól tettük – másképp biztosan meghalt volna, olyan állapotban volt.
Ami azonban a legnagyobb örömet okozza az az, hogy az orvosnak megadathat a betegek szeretete. Nagyon hálásak és ragaszkodók tudnak lenni. Ha mi is szeretettel fordulunk feléjük, ők még több évtized múltán is megállítanak az utcán.
– Egész életében a vitorlázás szerelmese volt. Honnan ered ez, hol érték az első impulzusok?
– Édesapámnak volt egy ismerőse, aki még a Monarchiának volt a haditengerésze. Neki volt egy kis vitorlás hajója, amit Fonyódra vitt, és ő maga is a Balatonon töltötte az időt tavasztól őszig. Én szintén sok nyaramat töltöttem ott vele iskoláskoromban. Miután pedig leérettségiztem, választanom kellett két szenvedélyem között – motorozás, vagy a vitorlázás? Végül eladtam a motoromat és megvettem az első saját hajómat.
– Hogyan vélekedik a magyar vitorlássportról?
– Rengeteget fejlődött az elmúlt években. 2013-ban vettem át a Magyar Vitorlás Szövetséget, egy nagyon ingatag szervezet élén találtam magamat. Mára sok számmal alá tudom támasztani a fejlődést: azóta a versenyengedéllyel rendelkező hajók száma negyven százalékkal nőtt, akárcsak a túrázóvitorlásoké. Ami a legfontosabb: az utánpótlássportban részt vevő fiatalok száma két és félszeresére nőtt. Beszédes az is, hogy a riói olimpián három sportolónk is részt vett, a jövő évi világversenyre pedig újra sikerült már három kvótát szerezni, tavasszal talán még egy negyedik is összejöhet.
Persze mindehhez kellettek a folyamatosan növekvő támogatások az államtól és a szponzoroktól is. No meg a különböző médiumok szerepe is fontos: a legutóbbi Kékszalag-versenyt az M4 televízió hosszú órákon keresztül közvetítette. Ilyen korábban nem volt.
Jövő októberben viszont biztosan nem indulok újra az elnöki pozícióért, befejezem. Lassan le kell tenni egyik-másik feladatkört.
– Sokan talán nem tudják, milyen különleges oldtimer autója is van, a nevezetes BMW Isetta. Összességében szereti az oldtimer autókat, vagy kifejezetten ezért a modellért rajong?
– Alapvetően szeretem a régi tárgyakat. Az autókban pedig az a klasszikus precíz mechanika, amivel megalkották őket, még mindig képes elkápráztatni.
Édesapámnak 1958 környékén volt egy BMW Isettája, én azon tanultam meg vezetni, nagyon szerettem. Huszonegy éve lehetett, hogy szerveztem egy oldtimer vitorláskupát és megfogalmazódott bennem, hogy jó volna oldtimer autókkal is fűszerezni a dolgot. Ezen az eseményen említettem meg pár barátomnak gyermekkorom kedves emlékét, az Isettát, kértem őket, ha még találkoznak ilyennel, szóljanak nekem. Nemsokára jött is a hír, és én Kaposváron vettem is egy régi darabot belőle. Hihetetlen élmény volt szétszedni, majd egyik kedves barátommal szépen újra összerakni. Rengeteg bemutatóra jártam vele, közönségdíjat is kaptunk érte.
Időközben ráleltem az országban édesapám volt Isettájára is, ám azt nem sikerült megvásárolnom sajnos.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#86c0e1″ radius=”2″]Kollár Lajos 1948-ban született Pécsett. A Nagy Lajos Gimnáziumban tett érettségit, majd a szekszárdi, később a pécsi Sebészeti Klinikán kezdett dolgozni. Fiatalon, már 50 évesen egyetemi tanári címet szerzett. Az ÁOK Sebészeti Tanszékének vezetője lett és a megyei kórház Általános- és Érsebészeti Osztályának vezetője, volt dékánhelyettes. 2007-től a frissen létrehozott Klinikai Központ első igazgatója. Számos rangos állami és szakmai elismerés birtokosa: többek között megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, idén pedig a legmagasabb orvosi kitüntetést, a Semmelweis-díjat.
2013-tól a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Jelenleg is oktat, kurzusokat és előadásokat tart a pécsi egyetemen. Elmondása szerint viszonylag későn nősült – ez náluk családi hagyomány: édesapja 40, ő 42 évesen. Felesége jelenleg a Zsolnay-negyedben dolgozik, egy fiuk van, Iván. [/su_box]
