Hivatalosan is bejelentette a Baranyai Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a pécsi közbiztonsági programot. A pécsiek véleményére is kíváncsiak.
A Pécs Plazában taláálható CBA üzlet előterében alakította ki a rendőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Police Coffeet, ahol az emberek el tudják mondani a véleményüket, tapasztalataikat a város közbiztonságáról. A programot június 2-án a Zsolnay-negyedben, június 3-án a Gandhi Gimnáziumban, június 4-én az Apáczai Nevelési Központban, június 5-én pedig a Bánki Donát iskolában is megismétlik majd.
A program keretében elhangzottakat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács fel is dolgozza, később pedig azok fényében akár jogszabályi megoldásokra is javaslatokat tesznek. Hatala József, a tanács elnöke elmondta, az országban eddig a CBA-val történő együttműködésben 15 helyszínen rendezték meg ezeket az eseményeket, 1500 ember mondta el véleményét, amelyek mind hasznosnak bizonyultak.
A pécsi tájékoztatón az elnök azt is bejelentette, a tanács három és fél milliós támogatásával elindul az “Együtt Pécsért” közbiztonsági program, amely idén novemberig tart. Dakos József, megyei rendőrkapitány a részletekről szólva közölte, a Pécs biztonságosabbá tételét célzó projektnek négy fő eleme van.
Az Új-Leonárdó programban nyáron a belvárosi őrjárat megerősítését tervezik a polgárőrség és közterület-felügyelet bevonásával, valamint kerékpáros rendőrök is kiegészítik munkájukat. Visszaállítják a “tourist police” intézményét, a főtéren felállított pavilonban a külföldieknek, turistáknak nyújtatnának segítséget. E mellett húsz, önként jelentkező fiatalt készítenének fel úgynevezett kortárs segítőknek, akik saját korosztályuknak beszélhetnének, adhatnának tanácsot a bűnmegelőzésről. A program harmadik eleme a nők elleni erőszak megelőzését, kivédését célozza – ennek egy nagyszabású rendezvényt is áldoznak. A hatóság végezetül közösségi rendőröket is kiképez, hogy közvetlenebb kapcsolatot tartsanak fenn a lakossággal.
Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere a közbiztonság javítását célzó intézkedések között megemlítette, a tavaly még csak 38 kamerát számláló térfigyelő rendszert idén tovább bővítik. Jelenleg 9 kamera felszerelése folyamatban van, további két pályázaton 15, illetve 10 készülékre szeretnének forrást találni. Hozzátette: ötmillió forintot biztosítanak a polgárőr egyesületeknek, valamint felállították a mezőőri szolgálatot is.