Az 1900-as években a pécsi pszichiátriai klinikán állítólag nagyon súlyos dolgok történtek. Nem elég, hogy nagyon lassan épült, és az építésvezető halála után történtek komoly balesetek is, az amit az intézet egyik volt lakója „mesélt”. Ne felejtsük azért el, hogy ma már egészen másként kezelik betegeket, mint akkor. Ez a múltidézés, egy elfelejtett világ arcát tárja fel.
Ha egy pécsi meghallja a Rét utca nevét, mi ugrik be neki? Mondhatnánk, hogy a Neurológiai Klinika, hiszen ma már végképp nem használatos „elmegyógyintézet”, ami egy letűnt kor emlékét idézi. Most ebbe a kútba nézünk bele és, hogy mennyire a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika múltja, döntsék el!
25 ezer beteg
Pilkhoffer Mónika „Az elmegyógyintézet építéstörténete” című Pécsi Szemlében megjelent tanulmányából kiderül, hogy az intézet alapítására vonatkozó legkorábbi levéltári forrás 1899-ből származik, ugyanakkor megépítésének gondolatával már korábban is kacérkodtak, 1895-ben. Akkoriban egy felmérés szerint az országban „legalább 25 ezer elmebeteg volt, melyből mindössze 2700 nyert kórházi elhelyezést”.
Nyomorultak
Magyarországon ugyan volt pár pszichiátria, de azok, és a közkórházak „tébolydái” sem tudták befogadni ezt a betegtömeget. Ezért is jelentett nagy segítséget a pécsi klinika megalapítása. Sokan „felügyelet és gondozás nélkül a városokban és falvakban barangoltak, míg nyomorultan el nem pusztultak”.
Arról, hogy Pécsett „elmekórház” épül, 1898-ban döntött Erreth Lajos kórházigazgató kezdeményezésére a belügyminisztérium. A korabeli sajtó pedig egy idő után úgy kezdte emlegetni, mint a legtovább elnyúló pécsi építkezést. Évről évre újabb tervmódosításokat kellett eszközölni, a bürokrácia és a finanszírozási kérdések rémálmainak folyama egyre távolabb tolta a kórház megnyitását.
Halálos baleset
Schlauch Imre – akiről egyébként nemrég egy programot is elneveztek – építési vezető 1904-ben halt meg, és az intézet még akkor sem állt. Az ezt követő időszakban a területéről egy bérkocsis nagy mennyiségű téglát és terméskövet lopott el, később pedig egy felelőtlen munkás halálos balesetet szenvedett.
Nők és férfiak
De hogy nézett ki a korabeli tervek szerint a hely? A női osztályon összesen 60 beteget ápolhattak. Külön társalgószobájuk volt a nőknek és a férfiaknak. Az első emelet csak a férfibetegeké volt. Két 20 ágyas és két 11 ágyas kórterem mellett, néhány dühöngőszoba és egy orvosi szoba is itt került kialakításra. A második szint elrendezése megegyezett az elsőével, azzal a különbséggel, hogy ott csak női betegek feküdtek.
Munkaképes betegek lent
És, hogy milyen volt az élet az új elmegyógyintézetben? Erreth Lajos igazgató és Sipőcz Géza főorvos mellett itt dolgozott Rosenspitz Berta, az ország egyik első női orvosa. Egyébként 20 ápoló jutott a több mint 300 betegre. A beteglétszám már 1906-ban 380 főre emelkedett, ezért pedig a mélyföldszinti műhelyeket is át kellett alakítani számukra. Az első és a második emeletre került a zárt osztály, a magasföldszint szobáiban az „intelligensebb”, a mélyföldszinten a munkaképes betegek éltek.
Tébolyult elme szüleménye?
A korbeli beszámolók alapján a klinika nem volt épp csúcsintézet. Állítólag gyógyultan alig távoztak és 10 százalékos volt a halálozási arány, és gyakoriak voltak a szökések is. Welsch Jenő, aki megjárta a pécsi „elmekórházat”, rendkívül komoly dolgokat állít a klinikai mindennapokról: „a beteget vizes lepedőbe csavarták vagy bezubbonyozták, majd összeverték” – írta. egy „lipótmezőről átszállított beteget a második emeltről kidobtak az ablakon, egy epilepsziában szenvedőt oly forró vízben fürösztötték, hogy szörnyet halt”. Nincs ám vége: „volt, aki éhen halt, más feltűnést akart kelteni és a második emeleten kiállt a párkányra és míg a tűzoltók levették, teljesen megbutult a nagy ijedségtől”.
Welsch történetei elég durvák, de nem biztos, hogy sok hitelt kell adnunk nekik, hiszen egy zavaros elme szüleményei is lehettek.
