Idegenben győzte le a Szentlőrincet, vetélytársai pontokat vesztettek, ezért első helyen telel a labdarúgó NB II-ben a baranyai kisváros csapata.
Elképesztő őszi szezont zárt ma a HR-RENT Kozármisleny. A kiscsapat jóval nevesebb és sokkal több pénzből gazdálkodó klubokat utasított maga mögé, és zárt első, azaz feljutó helyen az NB II-ben.
Utolsó őszi meccsükön a Szentlőrincet verték 1200 néző előtt, Debreceni és a 19 éves paksi kölcsönjátékos, Pesti Zoltán góljával.
Pinezits Máté, a csapat edzője a klub honlapja szerint ezt nyilatkozta a meccs után: „Nem is a mérkőzésről szeretnék beszélni, mert ez olyan volt, mint az őszünk: amikor kellett, komoly futballt mutattunk be, amikor kellett pedig csúsztak-másztak egymásért a srácok, de végig szenvedélyesen, mégis kontrollban és egyensúlyban tartottuk magunkat. Gratulálok az egész kozármislenyi futballközösségnek és köszönöm a stábomnak, a vezetőinknek és a játékosoknak azt a szívet és melót, amit beletettek a mindennapokba! Köszönjük szurkolóinknak azt, hogy hazai pályát varázsoltak nekünk Szentlőrincen is, óriási hangulatot teremtettek és erőt adtak.