A bányászok élete és egészsége folyamatos veszélynek volt kitéve a föld alatt töltött órák folyamán. Számos baleset történt a mecseki bányászat évtizedei alatt is, az egyik legsúlyosabb 1947-ben. Öten vesztek oda. Emléktáblát avattak a munkabalesetben elhunytak emléke előtt a Király utcában, ennek kapcsán idéztük fel a tragédiát.
1947 őszén, egy szombat este kezdődött a mecseki bányászat történetének egyik legnagyobb tragédiája a pécsbányai András-aknán. Az egyszerű tűzesetnek induló katasztrófa akkor követelt több emberéletet, amikor légbefúvásoknak köszönhetően magasra csaptak a lángok és omlás következtében négy ember szorult be. Másfél napig bíztak a mentőcsapatok a csodában, ám az elmaradt.
Szombaton 22 óra körül az ügyeletes jelentést kapott, hogy tűz tört ki az aknában. A sziréna megszólalásával többen a helyszínre siettek. Sztanek Gyula főaknász volt az első, aki a tűz helyszínére sietett és megállapította, hogy nem kell befalazni a bányarészt az oltáshoz, nélküle is megszüntethető a tűz. Két vájárt és egy csillést vitt magával, akik megkezdték az oltást. Az oltókészülékekkel nekiestek a tűznek, viszont egy légkifúvás következményeként egyre magasabbra hágtak a lángok, egyre fojtogatóbb lett a levegő. A kiérkező bányamérnök utasítást adott, hogy hagyják el a helyszínt, a bányászok viszont a főaknászra hallgattak és maradtak. Ezután intézkedett és a bányamentőket a tűz helyszínére küldte.
Egy újabb kifúvás tovább nehezítette az oltás folyamatát, a sújtólég ráadásul beomlást is okozott. A beomláskor a bent rekedtekhez igyekvő Trapp Ferenc mentő vájár elcsúszott az aknában, leesett a mentőkészülék a szájáról, a fojtogató levegő, a belélegzett gáz rögtön megölte.
[su_note note_color=”#72787d”]A sújtólég a kőzetek között megtelepedő metángáz felszabadulását jelenti, ami az oxigénnel elegyet alkotva fokozottan robbanásveszélyes. Ha négy százalék felett van jelen a levegőben, életveszélyes, hiszen ez az a határérték, ami felett a metán ég.[/su_note]
Éjszaka teljes erővel megindult az oltás és a mentés, a környező telepek összes bányamentője az András-aknához sietett. Öt-tízpercenként váltották egymást az alászálló csapatok, a levegő több mint 60 fokon izzott, szén-monoxiddal telt meg. Óránként alig egy-két métert tudtak haladni. A hűtőberendezések alig bírták lent a nagy terhelést. Így telt el a vasárnap, már egyre kevesebben hittek abban, hogy a beszorult társak életben lehetnek még.
Hétfőn a hozzátartozók közül már sokan fekete gyászruhában jöttek az aknához. Délutánra már csökkent a hőség, szétoszlott a füst, sikerült olyan 10-15 méterre megközelíteni a beszorult bányászok vélt pozícióját. Időközben találtak egy cipőt, amiből szintén erre következtethettek.
[su_note note_color=”#72787d”]Az öngyulladásos bányatüzek egyre csak szaporodtak az évek múlásával, a legveszélyesebb terület pont az András-akna környéke volt. Csak 1945 előtt mintegy száz bányatüzet regisztráltak. Ezek keletkezésében a szénporrobbanások és a sújtólégkifúvások játszottak a leginkább közre. A mecseki szénbányák közül szinte az összeset „sújtólég veszélyes bánya” és „gázkitörés veszélyes bánya” besorolással látták el. Emiatt töméntelen biztonsági intézkedést kellett betartani. [/su_note]
A bányásztársaság ekkorra már közleményt adott ki, ebben azzal indokolták a bányamérnök parancsának megtagadását a visszavonulásra, hogy a bányászok hittek a tűz befalazása nélküli tűzoltásban és nem akarták feladni, a tűz pusztításának otthagyni a mélyben kialakított kitermelőhelyet.
Hétfőn fél hatkor a bányamentők felismerhetetlenségig összeégett, elszenesedett holttesteket hoztak fel az aknából.
A későbbi vizsgálatok alapján valószínűleg metánmérgezés okozta a bányászok halálát. Összesen öten vesztették életüket, Trapp Ferenc mentőn kívül a bent rekedt csapat: Sztanek Gyula főaknász, Hegyi Ferenc és Csapó József vájárok, Csankó István csillés.
[su_note note_color=”#72787d”]Sztanek Gyula fia, János tizenöt éves volt, amikor édesapja a bányatűzben életét vesztette. Mégis követte hivatását és bányamentő vájár lett. Azt viszont kevesen gondolták volna, hogy hasonló sorsra jut. 1962-ben, Pécsbányán egy kezdődő gázkitörést igyekezett megakadályozni sikertelenül. Több társának sikerült megmenekülnie, ám ő odaveszett a balesetben.[/su_note]
A pécsi közgyűlés nemrég döntött arról, hogy az életüket vesztett bányászokról emléktáblát állítsanak az Ágoston téren. Ötük közül hármójuk neve, Sztanek Gyuláé, Trapp Ferencé, Csapó Józsefé szerepel a táblán, és egy negyediké, az 1982-es sújtólégrobbanásban elhunyt Csáki Lászlóé.
