Kik a kulturális kreatívok? Bár rejtélyes a hangzása, ez nem egy szekta, de nem is egy egyesület. Tagjai csupán másként gondolkodó emberek. Korábban is hallottam már róluk, de nem pontosan tudtam, hogy mi a céljuk és mit is csinálnak. Dr. Kiss Tibor, a PTE Közgazdaságtudományi Karának docense segített nekem ennek megértésében…
– Miként alakult ki a mozgalom?
– Mindig is voltak ilyen jelenségek. A mostani elnevezést onnan eredeztetik, hogy egyszer az Egyesült Államokban megpróbálták felmérni a népesség körében, hogy melyik párttal szimpatizálnak. Meglepő módon az emberek egyharmada olyan értelemben válaszolt, hogy neki a teljes akkori politikai berendezkedésből elege van, és valami mást szeretne.
– Mi jellemezte ezeket az embereket?
– Legfőképpen az, hogy mind egyedül és egyedinek érezték magukat, ugyanakkor igen sokan voltak. De nem lehetett őket egy masszába gyúrni, hiszen mindenki külön-külön mást szeretett volna, egyéni céljaik voltak.
– Honnan ered a név?
– Sokszor próbáltam megfejteni, de nem tudom biztosan. Magamban úgy raktam össze, hogy olyan emberek összessége, akik a kultúra területén valami újat szeretnének csinálni. A kultúra pedig definíciója szerint az ember által alkotott dolgok összessége. Lényegében tehát olyan személyek, akik nem csak sodródni szeretnének az árral.
– Tehát fontos aktívnak is lenni?
– Általában azok a kulturális kreatívok, akik tényleg tesznek is valamit. Vannak olyanok, akik otthagyják például a banki állásukat, mert ott nem érzik jól magukat, és elmennek mondjuk szociális segítőnek. De adott esetben az is nagyon hasznos, ha valaki megszervezi környezetében a szemétgyűjtést. A mozgalom tagjainak érdeklődési köre pedig igen szerteágazó, az élet szinte minden területét lefedi.
– Ön hogy találkozott a témával?
– Annak idején, amikor először hallottam róla, vettem egy könyvet erről, és alaposan utánanéztem. Feltérképeztem a magyar vonalat, és kiderítettem, hogy itthon is volt egy, az amerikaihoz hasonló felmérés, ez azonban egy hamvába holt kísérlet lett. Engem azonban érdekelt a téma, úgyhogy tovább foglalkoztam vele.
-Akkor már létezett a mozgalom itthon is?
-Tudomásom szerint László Ervin tudományfilozófus hozta be az antropozófus Takács Péter segítségével. De sokat tett még a fogalom terjedéséért Fogel Frigyes, aki két filmet is készített a témában. Így szivárgott be a mozgalom lassan a magyar köztudatba, és az ország több pontján is kialakultak a helyi sejtek.
– Így Pécsett is…
– Pontosan. Ezt helyiek szervezik, kezdetben pedig Hajnal Klárát és engem is felkértek segíteni a beszélgetéseket. Az elején még előadásokat is tartottunk, most már inkább csak irányt próbálunk szabni az összejöveteleken, amiket nagyjából havi rendszerességgel tartunk – legközelebb március 28-án.
– Hogy kell ezeket elképzelni?
– Van, hogy a beszélgetések napi témákról szólnak, amennyiben ez igényként merül fel. Ilyenkor a téma felvetője tart egy vitaindítót, amelyet utána megtárgyalunk. De múltkor például elindult egy szerveződés is: 2-3-4 fős csoportokba gyűltek az emberek érdeklődési kör szerint, majd közös programokat indítottak. A most következő alkalom pedig azért lesz külön érdekes, mert a csapatok beszámolnak arról, hogy milyen eredményeket értek el.
– Miként működik ez pontosan Pécsett?
– Legalább 30-an, de van, hogy ennél is többen szoktunk egyszerre összejönni. Folyamatosan gyűjtjük az ötleteket, ami pedig életképes, azt megvalósítjuk. De hogy más példát említsek: van egy női kör is, amely a női tudatossággal, a nőiesség megélésével foglalkozik. Ugyanakkor akadnak olyanok is, akiket a meditációs kérdések foglalkoztatnak, mások növénycserét vagy visszaültetést szerveznek. De a tavasz közeledtével például fontos lehet a kiskertekről szóló tapasztalatcsere is.
– Példát próbálnak mutatni a cselekvéseikkel, vagy inkább a saját életüket szeretnék jobbá tenni?
– Egyértelműen a második. A kulturális kreatívok megnézik, hogy mit tudnak tenni, és azt véghez is viszik. De ezeket a cselekvéseket a saját örömükre teszik, a munka hasznossága miatt.
