Csak a papírok szerint 80 éves. Mindenki más úgy gondolja, két évtizedet letagadhat. Lenyűgöző vitalitása, remek humora, pergő beszéde és kifogyhatatlan mesélőkedve cseppet sem kopott az évek során. Zöld kétkerekűjén szeli a várost, hisz tétlenkedni nincs ideje. Előadásokat tart, legújabb kötetét készíti elő, a jubiláló cserkészmozgalom ügyében jár el, néhanapján komponál, s ha hall egy jó viccet, azonnal papírra veti. A köztiszteletben álló karnagyot január 24-én 18 órakor a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában születésnapi koncerttel köszöntik.
Nem muzsikusnak készült, hanem orvosnak. Ám a sors úgy akarta, hogy Ivasivka Mátyás a test helyett a lelket ápolja, méghozzá zenével. Így, évtizedek távolából visszatekintve, ezt egyáltalán nem is bánja. Miként szépszámú tanítványa, kórustagja sem. Közülük van, aki Kossuth-díjas operaénekes lett, vagy orvos, pedagógus, mérnök, akinek a betegeihez, a gyerekekhez vagy épp a kollégáihoz tán az átlagosnál több kedves szava akad, emberségesebb hangnemben szól másokhoz. S ha ez így van, beigazolódik a karnagy úr szakmai ars poeticája, melyet Kodálytól kölcsönöz, s így szól: a tiszta „zenei levegőben” felnövekvő gyermek lelkileg is egészséges felnőtt marad.
– Tanári pályámat Zalaegerszegen kezdtem, aztán Pécsre kerülvén 49 évig tanítottam a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, és ezzel párhuzamosan 33 évig a Janusban, az utóbb időben pedig a Pécsi Tudományegyetemen is – meséli. – Ami a kórusokat illeti, volt, hogy egyszerre többet is vezettem, ám legtovább, 37 éven keresztül a Janus Pannonius Női Karral dolgoztam, s majdnem három évtizeden át irányítottam a Mecseki Szénbányák Férfikarát. Ez utóbbi attól volt nagy kihívás és gyötrelmesen gyönyörű munka, hogy a bányászok, aki oda jártak, nemhogy a kottát nem ismerték, de még a betűt se nagyon. Négy elemit végzett – ahogy ők mondták – gránerek voltak, köztük sok morva, szlovén és más nemzetiségű vendégmunkással.
– Hogyan tudott dolgozni velük?
– Előénekeltem nekik, fülhallás útján tanultak. Lelkesíteni kellett őket. Sikerült. Az esti műszak előtt is ott voltak a próbán. Hazai ősbemutatóként Liszt Ferenc egyik kompozícióját latin szöveggel énekelték, és Bartók-művet is a műsorunkra tűzhettünk. Tillai Aurél ormánsági népdalokra írt, kifejezetten a kórusnak komponált darabjával az egyik zenei minősítőn megkaptuk a fesztiválkórus fokozatot.
– Ami a szerzőket illeti, volt Önben kurázsi…
– Arra gondol, hogy 1963-ban levelet küldtem a világ hét, akkor leghíresebb komponistájának? Igen, megírtam nekik, hogy kórusaimmal szeretném megszólaltatni néhány darabjukat, s kértem tőlük kórusműveket. Az idő tájt csillagászati áron lehetett csak hozzájutni egy-egy francia, angol, amerikai vagy nyugatnémet kottához, ráadásul rengeteget kellett rá várni is. Hárman azonnal válaszoltak: Sztravinszkij, aki Bartók mellett a XX. század legnagyobb zeneszerzője volt, Britten később egyik miséjének bemutatóját is rám bízta, Orff pedig hangszereket is küldött nekünk. Vele ápoltuk a legtermékenyebb szakmai kapcsolatot. Imádta a népművészetet, ezért 75. születésnapjára a női kar tagjai gyönyörű kalocsai és kalotaszegi mintákkal kivarrt díszpárnát készítettek neki.
– Mire a legbüszkébb?
– Egy cserkészettel kapcsolatos dupla cd-re, amely öt világrészre jutott el, most épp a mozgalom egyesült államokbeli központja kapott belőle 25 példányt. Dalok szerepelnek rajta, a cserkészinduló hétféle változatban is, valamint prózarészletek, vallomások a nemzet színészeinek, Sinkovits Imrének és Bánffy Györgynek a tolmácsolásában.
– Hobbija a viccgyűjtés. Mióta is űzi?
– 1955-ben kezdtem. A családban nemcsak apám és a többi férfi, hanem édesanyám is remek viccmesélő volt! Én amit hallottam, lejegyeztem a naptáramba, aztán amelyik még az esztendő végén is érdekesnek tűnt, azt megtartottam, megjegyeztem. Ezekből és jeles pécsi egyéniségekhez fűződő anekdotákból jelenik meg tavasszal a legújabb, immár tizenötödik kötetem, a Pro Pannonia Kiadónál.
– Szabad egy példát, ízelítőül?
– Vargha Damján ciszterci pap professzor volt, a középkori kódexirodalom talán legnagyobb hazai szakértője, neki köszönhetjük a Szent Mór Kollégium létrejöttét. Egy nyár végi napon vacsorára hívták a Pius templom környékére. Este hatalmas vihar kerekedett. A házigazdák marasztalták, ne induljon el ilyen időben, aludjon náluk, külön szobát is biztosítanak számára. Előbb vonakodott, aztán beleegyezett. A kávé és a sütemény szervírozása után a professzor eltűnt. Fél óra múlva, bőrig ázva jelent meg az ajtóban. Hol volt? – faggatták megrökönyödötten. – Hazamentem a pizsamámért – felelte.
– Honnan ered vitalitása?
– Bárdos Lajost kell idéznem a válaszhoz, aki maga is így fogalmazott a hasonló kérdésre: jól választottam meg a szüleimet, nem ittam meg napi fél liter konyakot és nem szívtam el 30-40 cigarettát, s legfőképpen: folyamatosan dolgozom és terveim vannak. József Attila írja egy helyütt, hogy legyen meg bennünk „éhe a tudásnak”. Nagyszerű tanáraim, példaképeim és a cserkészet ezt alaposan felszították bennem! Hozzáteszem: a család is fontos! Négy gyermekem, hat unokám és csodálatos feleségem van. Ha újrakezdhetném, ötvenedszer is mindent így csinálnék!
