Október hatodikára emlékezvén, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc fejezeteit fellapozva minden pécsi kíváncsi rá: vajon hogyan zajlott le a forradalom városunkban, hogyan élte meg a szabadságharcot a megyeszékhely. Igaz, hogy az itteni ütközet tulajdonképpen csak egy kis gerillacsapat bátor akciója volt a császári sereg ellen, mi azért büszkék lehetünk rájuk.
Forradalom Pécsen
Baranyában először Mohácson tudták meg a hírt március 17-én, 18-án pedig összeült a pécsi közgyűlés. Az általuk kiadott „Éljen a király! Éljen a haza!” röpirat címéből is már jól látszik a kettős álláspont, amit megfogalmaztak. Egyfelől hűség az uralkodó felé, a töretlen jó viszony megtartása. Másfelől lassú, békés megújulás az új eszmék által kijelölt irányba: a forradalom szó egyszer sem szerepelt a kiadványban.
Perczel Mór is Pécsett tartott lelkesítő, buzdító beszédet a Szentháromság-szobornál, a Széchenyi téren. Nagy szükség volt erre, hiszen hiába a röpirat, rengetegen nem tudtak még írni-olvasni.
Április elején már elkezdődött a nemzetőrök toborzása. A katonákat viszont el kellett látni fegyverrel, ami nem volt olcsó mulatság. A városban gyűjtést szerveztek. A pécsiek nyomására Scitovszky püspöknek is muszáj volt beleadni a közösbe, holott a katolikus vezetők erőteljesen a császárnak tartoztak hűséggel.
[su_note]Pécs városrészei közül a keleti hármas – Somogy, Vasas, Hird – akkor még önálló településekként játszottak fontos szerepet a szabadságharcban. 1848 nyarán kezdődtek meg a toborzások, összesen ezer főt állított ki később a három falu, ez óriási szám volt, főleg ilyen kis településektől. A pécsi nemzetőrökhöz csatlakozva egy szép számú kis sereg verbuválódott össze.[/su_note]
Szeptemberben mégsem bocsátkoztak harcba a szabadságharc kitörésekor és nem konfrontálódtak Jellasics csapataival. Inkább egy zseniális trükkel járultak hozzá a horvát bán bukásához Pákozdnál. Csapatainak utánpótlását sikerült késleltetni egy kis borral. Ezeket a csapatokat ugyanis a város látta „vendégül” – értsd: itt szálltak meg – és mivel nem szűkölködtek alkoholban a pécsiek, három napra kiütötték vele az utóvéd csapatokat. Jellasics csonka serege pedig nem volt ellenfele a Velencei tónál Görgey és Perczel csapatainak.
A véres szabadságharc és a pécsi „csata”
1849 januárjának utolsó napjaiban érkeztek meg a császári csapatok Pécsre, ekkor már nagyban tombolt a szabadságharc. A helyi nemzetőrök inkább Mohács felé menekültek, esélytelenek lettek volna az osztrákok ellen.
Nyárra viszont megérkeztek a szabadságharcos csapatok Baranyába, a császáriak pedig kivonultak Pécsről, hogy megütközzenek velük. Három napra felszabadult Pécs, ennyi idő állt a rendelkezésre ahhoz, hogy rendbe szedjék a csapatokat, mozgósítsanak minden hadra fogható férfit. A püspök pedig elérkezettnek látta az időt és sietve elhagyta Pécset, még mielőtt a népharag végezne vele. Nagykanizsáig jutott, ahol elfogták, és csupán a nála lévő értékek átadásával menthette meg az életét.
Időközben az osztrákok szétverték az ellenállókat, június 14-én elindultak visszafelé. Zárt kapukat találván ágyúzni kezdték a várost. Mintegy 250 lövést adtak le. Találat érte a Városházát, a régi Nádor-szálloda épületét. Korántsem lett volna szükség ekkora tűzerőre, hiszen alig pár tucat pécsi honvéd próbált ellenállni. Hamar véget ért a „csata”.
Pécsi hősök és vértanúk
A pécsi csata hőse, Burghardt Károly volt, aki vezette az ellenállást. Mire a hosszas ágyúzás után a császári csapatok a kapukhoz érkeztek, a legtöbb pécsi nemzetőr már vagy elesett vagy elmenekült. Ő pár társával együtt még hősiesen kitartott, amikor pedig már elfogyott a lőszer, egy vasdoronggal esett neki az osztrákoknak. Végül egy rögtönítélő hadbíróság halálra ítélte és helyben kivégezte.
Azért az Aradon kivégzettekhez hasonlóan Pécsett is két fő vértanúhalált halt október elején. Szilva János és Vertike Gábor pécsi honvédek az eszéki börtönből szöktek meg, pincékben bujkáltak, mikor pedig osztrák csapatok rájuk találtak az egyikben, rájuk gyújtották azt, így megadták magukat. Mindenesetre előbb agyonlőttek egy tizedest, megsebesítettek további négy főt.
Forrás: Történeti Gyűjteményi Osztály
