A kommunizmus áldozatainak emléknapja már 2002 óta mindig február 25-e. 1947-nek e napján hurcolták el a patacsi születésű Kovács Béla kisgazda politikust a kommunisták Szibériába, pusztán azért, mert ki mert állni a szovjet törekvések ellen. Vérbeli politikus volt, aki ugyan szegény parasztcsaládba született, a legmagasabb körökig vitte.
Kovács Béla 1908-ban született egy patacsi egyszerű, hatholdnyi földdel bíró szegény parasztcsaládban. Ez aztán egész életében rányomta a bélyegét a gondolkodására. Származásához képest magasan iskolázott volt: négy elemi és négy polgári osztályt járt ki, ezen kívül pár mezőgazdasági tanfolyamot végzett. Pincérnek tanult, feleségével közben sok időt töltöttek földműveléssel, 1940-re már 30 holdnyi földjük volt. Mindezek ellenére kivételesen értett a politikai szerepvállaláshoz. Már 19 évesen, 1927-ben tagja lett a patacsi képviselő-testületnek, 1932-ben helyettes bíró Mecsekalján.
[su_note note_color=”#cccfd8″]Kovács Béla pincérkedése később hasznosnak bizonyult. Mikor 1944-ben a Gestapo foglyul ejtette kisgazda politikustársát és barátját, Nagy Ferencet, a rendőrségi fogdában Kovács Béla profi módon, álruhában pincérkedve hozta-vitte az információkat.[/su_note]
A Kisgazdák élén
1933-ban kötelezte el magát a Független Kisgazdapárt (FKGP) iránt – a választás egyértelmű volt világfelfogásából következően. Ambiciózus jellemét tükrözi jól, hogy hat évre rá már a párt országos főtitkárhelyettese lett.
A második világháború nehéz napjaiban végig antifasiszta álláspontra helyezkedett, a német megszálláskor az ellenállási mozgalom része volt, ez a világégés lezárultakor, 1945-ben hozta meg az eredményét. Országosan megismerték a nevét. 1945-ben az ideiglenesen felállt debreceni kormányban belügyi államtitkár lett, az év augusztusától pedig az FKGP főtitkára. Népszerű politikus volt, aki kicsit talán túlzottan is naiv optimizmussal tekintett előre.
A rendszer ellensége
1946-ban kezdtek először ferde szemmel nézni rá a kommunisták, amikor ellenezte erősödő törekvéseiket, rendszeresen felszólalt Rákosiék ellen. Próbálta az FKGP függetlenségét megőrizni, ezzel pedig gyakorlatilag megpecsételte a saját sorsát.
1947 januárjában a belügyi hatóságok „államellenes összeesküvésekre” bukkantak, miszerint többen vissza szeretnék állítani a Horthy-rendszert, megdönteni a köztársaságot. Habozás nélkül letartóztattak több vezető FKGP-s politikust, nemsokára pedig már Kovács Bélának is magyarázkodnia kellett. Azonban annyira alaptalanok, bizonyíték nélküliek voltak ezek a vádak ellene, hogy az Országgyűlés elutasította Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését.
Ezután keményebb eszközökhöz folyamodtak, február 25-én bekérették a politikust a politikai rendőrségre, ahol az ávósok folyamatosan vallatták, rágalmazták eredménytelenül. Aznap még hazaengedték, majd este érte mentek és egyszerűen őrizetbe vették a politikust, mindenfajta vizsgálat nélkül. Nem telt el egy nap sem és már úton volt a Szovjetunióba.
A kommunisták lapja, a Szabad Nép így kommentálta az eseményt később:
„aktívan részt vett földalatti, szovjetellenes, fegyveres csoportok alapításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében.”
Tíz év meghurcoltatás
Hat évig raboskodott Szibériában a Gulagon, 1953-ban hurcolták át egy moszkvai börtönbe. 1955-ben adták ki végül a magyar kormánynak. Teljes szabadságát csak 1956 tavaszán nyerte vissza. A több mint tízéves fogság sem törte meg, teljes erőbedobással vett részt Nagy Imre őszi forradalmi kormányában. Ennek ellenére a szabadságharc vérbefojtása után nem történt kemény felelősségre vonás, csak a Nagy Imre-perben kellett meghallgatásokon részt vennie. Sőt, 1958-ban még az Országgyűlés tagja is lett, ahol a konszolidáció mellett tört lándzsát.
Bár a kemény fogság a tenni akarását nem törte meg, a testét mindenképpen. Többször agyvérzést, egyszer szívinfarktust is kapott a hosszú évek alatt. Ugyanakkor megtanult oroszul és németül, kicsit angolul is. Hosszas betegeskedés után végül 1959-ben hunyt el, miután rendszeresen kezelték a pécsi klinikán tüdővérzését követően.
Az első, de nem az utolsó áldozat
Miért választotta a jobboldali kormány pont az ő elhurcolásának napját a kommunizmus áldozatának emléknapjává? Kovács Béla „elsöprése” volt az első olyan elismert eset, amikor a hivatalos szovjet vezetők közvetlenül beleavatkoztak a magyar belügyekbe. És talán azért is, mert az ő félreállítása tipikus példája volt annak a tehetetlenségnek, kiszolgáltatottságnak, ami az egész nemzetet jellemezte azokban az években.
A pécsi önkormányzat által Szabadság-díjjal kitüntetett Horváth János, a még ma is élő 97 éves volt politikus ugyanúgy áldozatává vált a kommunista diktatúrának. Együtt politizált, majd raboskodott annak idején Kovács Bélával, akiről meleg szívvel beszélt: bátor, dolgát tenni kész emberként, halk szavú, de hatásos szónokként jellemezte, akivel gyakran olvasott együtt verseket és beszélgetett történelemről, politikáról, a valóságról.
Horváth Jánossal lapunk interjút is készített.
Február 23-án, szombaton koszorút helyez el a patacsi Kovács Béla emlékháznál Páva Zsolt, Pécs polgármestere a kommunizmus áldozatává vált politikusra emlékezvén.
Kiemelt kép: Kovács Béla szobra a fővárosi Kossuth téren (Kligl Gyula alkotása) – Forrása: szoborlap.hu
