Összesen 14 évig volt Pécs polgármestere Páva Zsolt, 2009 óta pedig megszakítás nélkül vezeti a várost. Nyáron közölte, nem indul újra a tisztségért – az elmúlt évtized legfontosabb ügyeiről beszélgettünk a leköszönő városvezetővel.
– Mivel szembesült, amikor 2009-ben átvette Pécs vezetését?
– Nehéz egy interjúban tíz évet elmondani, és nyilván rengeteg dolog nem kerül elő. Ha az indulást vesszük, legalább két rétegét kell nézni az akkori pécsi világnak. Volt egy felső, mindenki által látott felszín: legnépszerűbb téma az Európa Kulturális Fővárosa program volt. Akkoriban teli volt a sajtó azzal, hogy Pécs mennyire le van maradva, a város mennyire nincs felkészülve, itt csúszás, ott csúszás mutatkozik. Nagyon depressziós, rossz hangulat uralkodott emiatt a városban. Nyilvánvaló volt, hogy ezzel kezdeni kell valamit. Ráadásul volt egy csoport, a pécsi civileké, akik gyakorlatilag maguk írták az EKF-pályázatot, és a politika utána mégis kiszorította őket a projekt közeléből.
De volt egy mélyebb réteg, ami nem volt annyira napi téma, ez pedig a város gazdasági értelemben vett leszakadása, amit ezután még tetézett a gazdasági világválság. Régi igazság, hogy az erősebbeket kevésbé érinti a válság, a gyengéket jobban – és Pécs akkor a gyengébbek közé tartozott. Az volt a kérdés, hogy Pécs ezzel a komplex helyzettel mit tud kezdeni.
– Utólag az látszik, furcsa módon az EKF-program kezelése bizonyult a könnyebbnek.
– Két olyan objektív adat is van, ami alátámasztja, így tulajdonképpen nem is nekem kell kimondanom: amit csak lehetett, kihoztuk az EKF-programból. Egyrészt az EU mindig monitorozza az EKF-évadokat, és ha valamelyik város rosszul szerepel, azt jelentésében nyilvánosságra hozza – mi ilyen elmarasztaló véleményt nem kaptunk. De ennél is fontosabb, hogy a pécsiek mit gondoltak az EKF-évről. 2010 elején egy nagymintás közvélemény-kutatás szerint 10 pécsiből csak 6 bízott abban, hogy sikeres lesz az év, 2011 elején, utólag viszont 10-ből 9-en sikeresnek ítélték. Mit is tettünk ezért? Nyilvánvaló volt, hogy az elődök csúszásait az építkezésekben fizikailag már képtelenség behozni pár hónap alatt, ezért mi szemléletet váltottunk. A programokra, a közösségre koncentráltunk, arra, hogy Pécs milyen sikeresen tudja a kultúráját bemutatni Európának. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy ha nem is teljeskörűen, de sikerült a civileket visszahozni a programba.
Úgy gondolom, hogy az EKF-évad mindenképp erősítette a pécsi tudatot, ez volt a kulcs.
– A gazdaság helyzete ennél is nehezebb volt talán, máig látjuk.
– A végeredményt nézve ma elégedett vagyok, mert sikerült sok dolgot megtennünk. Ha viszont kritikát kell mondanom, akár önmagamra is, az az, hogy ez a gazdaságélénkítés nem tudott korábban megindulni, hiszen a jól látható gazdaságerősítő folyamatok Pécsett 2017-től indultak el.
– Mi ennek az oka?
– Több is van, és nem mindegyikről tehetünk. Egyrészt átalakult az ország gazdaságföldrajzi szerkezete: amíg régen létezett a fejlettebb Dunántúl és az elmaradottabb Alföld, az elmúlt években észak–déli törésvonal látszik. Most, például a Thyssenkrupp beruházása mutatja, hogy ezt sikerült áttörni, és itt is megjelennek a nagyberuházások. Másrészt: korábban vérmes remények voltak az M6-os autópálya megépülése után, de gazdaságélénkítő folyamatokat a sztráda sem hozott. A következő ok szerintem Pécs úgymond „hátországa”: amíg például Győr mögött Bécs és Pozsony van, autópályák, repterek, addig mögöttünk a fejletlen Szlavónia és a Pécsnél is nagyobb gondokkal küzdő Eszék. Ezek miatt Pécs a reméltnél is lassabban tudott felzárkózni. De természetesen a helyi okok mellett sem mehetünk el: 2009-ben is láttuk, hogy valamilyen oknál fogva a korábbi városvezetés a gazdaságfejlesztés ügyét nem tartotta kiemelten fontosnak. Nem tettek meg lépéseket, ezért volt az, hogy magánerőből jöttek létre ipari területek, olykor spekuláns beruházások révén. Amikor polgármester lettem, akkor kezdtünk tárgyalást a magánbefektetővel, így sikerült városi ipari parkot létrehozni, majd az állam is vásárolt területet tőle. Hozzáteszem, jelenleg a nagy gyárépítések a Déli Ipari Parkban csak a városi és az állami területen zajlanak, a magánterületen nem. Olyan magas árat kérnek ugyanis, hogy nincs az a beruházó, aki ilyen feltételek mellett odamenne. Bár ez magánterület, így nincs közünk hozzá, de ez meglátásom szerint nem jó irány.
– Gyakorlatilag teljes polgármestersége idején állandó probléma volt az önkormányzat költségvetése, az utolsó lezárt év azonban pozitívummal fejeződött be.
– Igen, sikerült, hogy úgy mondjam, a „finisben” elérni, hogy több mint 4,6 milliárdos plusszal zárjunk, ami példátlanul magas összeg. Egyrészt tényleg nagyon szigorú, kemény munkára volt szükség, de az elmúlt két évben jelentősen nőttek az iparűzésiadó-bevételek is. Azonban egyéb változások is történtek az elmúlt évtizedben: a vízszolgáltatót visszavettük a francia tulajdonostól, és a pécsieket kizsigerelő, pofátlan díjakat csökkentettük, azaz fogalmazhatok úgy is, Pécsett volt az országban először rezsicsökkentés. De említhetném a buszközlekedést, amit úgy vettünk át, hogy havi 4000 járatkimaradás volt, most komfortos buszok szolgálják a pécsieket, jóval utasbarátabb menetrenddel. Ez mind-mind akár egy önálló interjútéma is lehetne.
– Nyáron jelentette be, nem indul a polgármesterségért. Sok pécsit érdekel, mit fog csinálni a jövőben?
– Először is többet szeretnék lenni a családommal, főleg, hogy nemrég megszületett a második unokám. A családra az elmúlt években a napi 10-12 óra munka mellett jóval kevesebb idő jutott, mint szerettem volna. De nem akarok még visszavonulni, érzek magamban erőt, hogy dolgozzak, ennek a részleteit a jövő hozza majd el. Zárásként még valamit szeretnék mondani: köszönöm a pécsieknek, köszönöm Pécs minden polgárának, hogy ennyi ideig segítették a munkámat, de köszönöm az elmúlt években elmondott kritikákat is. Köszönöm, hogy együtt építhettük Pécset, ezt a nagyszerű várost, és nagyon bízom benne, hogy Pécs a jövőben is gyarapodni fog.
