Bachman Zoltán pécsi építészmesterrel beszélgettünk sikereiről és kudarcairól, a felsőoktatásról, az álmairól, és arról, hogy most – mikor újra küzdenie kell a rákkal – mik azok a dolgok, amiket megbánt, amiket még végre szeretne hajtani, és mik azok, amikre igazán büszke.
-Minek tartja magát inkább, építésznek, vagy egyetemi oktatónak?
-Tulajdonképpen egyiknek se igazán. Aki egy fenékkel próbál meg megülni két lovat, ott azért lehetnek gondok. De talán az egyetemi pálya fontosabb. A szakmai kudarcaim – mert vannak, és azokból a legjobb tanulni – elvittek oda, hogy a felsőoktatást katasztrofálisnak ítélem meg. Tök egyszerű dologról van szó, mert hát mi a lényeg? A diák. Az új felsőoktatási tervekben egy rohadt szó sincs a diákról. Tehetséggondozásról hülyeségek vannak benne.
Az egyetemből egy olyan helyet kellene csinálni, ahol jobb lenni, mint otthon. Mindenki a diákokat veti meg, hogy „ezek csak bulizni jönnek ide”. Igen, és? Fel kell használni a bulit arra, hogy abból valami jót hozzunk ki. Az én kis fiatal kollegáim szerencsére már okosabbak, mint mi. Nem csak a múltat foltozgatják.
-Van valami az egyetemi pályafutásában, amit még szeretne elérni?
-Azért imádkozom, hogy legyen még egy kis időm, mert látni szeretnék egy olyan boldog egyetemet, ahol a diákok minden percüket örömben töltik, ahova szívesen járnak. A diákok a jövő zálogai, mert tiszták, őszinték, és a hibájukból is erényt lehet csinálni, hisz a hibájuk csak a tapasztalatlanságukból fakad.
Az életet szeretve kell alkotni. Ha nem szeretjük magunkat és az életet, abból nem lesz teljesítmény. Ki a fene akar maga ellen dolgozni? Mi csak tilalomfákat állítunk fel, ha pedig azokat betartjuk, akkor mi lesz? Semmi. Ezeket el kell söpörni, és egy olyan kreatív, önmegvalósító közeget kell teremteni a fiataloknak, akik csodákra képesek. És most akkor azért mert nem jó matekos valaki, akkor nem lehet építész? Ha nincs elég pontja nem kerülhet be? Ezek a pontok semmit nem jelentenek. A sok marhaságot, ami a tehetségeket gátolja, el kell törölni.
[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=3UIdEPuWeEw&list=UUrCGFbFbDM9nn3_Lr6b2pJw” width=”670″]
-Milyen az új építész-generáció?
Az eredményeink szépek, hisz felnőtt egy pécsi fiatal generáció, akiknek sajátos hangjuk van, akik innovatívak, gondoljunk csak a Science Building-re, ami olyan korszerű és friss design, ami nemzetközi szinten is elismerést érdemel.
-Ha a városban jár, építészként szemléli Pécset?
-Hát isten ments! Abba beleőrülnék! Ez egy gyönyörű város, ez egy hihetetlen gazdag hely, és ez is a baja. Annyi kincse van, hogy nem bírjuk fenntartani. Ahol ülünk, itt a Cella Septihorában, ez is egy csoda, a világörökség része, de az isten pénze sem lenne elég, ahhoz, hogy ezeket a kis pécsi „csodacsúcsokat” egységessé szervezzék. Pedig az lenne az igazi.
-Néhány pécsi épülete megosztotta az embereket. Mit gondol például az Expo Center, vagy a Szent Bertalan harangtorony körüli botrányokról?
-Az Expo Center nyíltan politikai ügy volt. A pártok pedig – egyik hülyébb volt, mint a másik – rosszul kezelték az ügyet. Elcseszték a pályázatot, aztán megkérték az egyetemet, hogy segítsen, de hát „semmiből” nem lehet aranyat csinálni. A Szent Bertalan harangtorony és a mozgó építészete pedig egy világszám. Gondoljunk csak bele, az Eiffel-tornyot a mai napig nem ették meg a párizsiak, pedig aztán hol lenne az idegenforgalmuk nélküle? Steindl Imrét a világból ki akarták kergetni a Parlament miatt, pedig a világ egyik legszebb épülete. Mit mondhatok? C’est la vie. Az a baj, hogy nem figyelünk az élet csodájára, csak kis marhaságokon marakodunk.
