A május 25-i Afrika Nap apropójából beszélgettünk dr. Tarrósy Istvánnal, a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi igazgatójával, az Afrika Kutatóközpont vezetőjével arról, milyen élő kapcsolatai vannak Magyarországnak, azon belül is Pécsnek a fekete kontinenssel.
– Az átlagember nem biztos, hogy egyáltalán tud arról, létezik Afrika Nap. Mióta „ünnepeljük” a kontinenst minden év május 25-én?
– A legfontosabb, hogy ez a nap az afrikai egység gondolatából ered. Amikor 1963 májusában megalakult az Afrikai Egységszervezet, akkor döntöttek arról, hogy minden évben legyen a hónap 25. napja egyfajta „Afrika Nap”. Ez az egész kontinens számára rendkívül fontos, hiszen az egységszervezet – ami egyébként a később megalakult Afrikai Unió elődjének tekinthető – tette meg az első lépéseket abba az irányba, hogy a gyarmatosító hatalmaktól elszakadva Afrika nemzetei elinduljanak egy új irányba, ahol független államok pán-afrikanista közösségeként építhetik a saját afrikai útjaikat.
Az afrikai integráció kezdete volt ez.
– Ami most hogyan áll?
– Nagyon komoly előrelépések történtek, persze azért azt látjuk, hogy Afrika rendkívüli módon tagolt. Az Afrikai Uniónak mindenesetre fontos törekvései vannak, hogy az egységesülést, az integrációt előmozdítsák. Ma a kontinensen belül van nyolc regionális gazdasági közösség (REC), ahol az adott régió tagállamai mérvadó együttműködéseket valósítottak már meg. A Kelet-Afrikai Közösség hat tagja például rendkívül szorosra fonta az együttműködését. Regionális szinten tehát látható fejlődéseket regisztrálhatunk, azonban térségi együttműködések között jókora különbségek vannak még ma is. Az Afrikai Unió intézményesülésének fokát tekintve már-már az EU-hoz mérhető. Eleve, az Európai Unió bizonyos értelemben példaként is szolgált, szolgál az AU számára.
– Ha szervezettségben közelít is a szervezet az Európai Unióhoz, az azért jól látszik, hogy maga a kontinens, Afrika nemzetei még messze vannak az EU-s átlagtól. Ez a különbség belátható időn belül eltűnhet?
– Az EU-s átlag elérése az EU-n belül is fontos feladat nem egy tagállamban. Az utóbbi évtizedekben valójában minden egyes területen érezhető fejlődésen ment át Afrika számos országa. Kívülről nézve nagyon fontos, hogy próbáljunk meg elszakadni a kontinenssel szembeni sztereotípiáktól, legyenek azok negatívak, vagy akár pozitívak.
– Pozitív? A közvélekedés szerint Afrikával kapcsolatban inkább nem csak negatív előfeltételezésekkel szoktunk élni? A háborúk, az etnikai összetűzések, az éhínség miatt.
– Ezek között valóban létező problémákat találunk. Ugyanakkor van egy jellemző pozitív sztereotípia is, például az oroszlánokkal, a zsiráfokkal, a csodás, egzotikus tájakkal, a Nílussal, az esőerdőkkel kapcsolatban. Szerintem nagyon fontos úgy vizsgálni Afrikát, hogy ezeket az előítéleteket összegyúrjuk, egy afro-realista szemüvegen keresztül tekintve az afrikai mindennapokra. Mert, ahogy egyáltalán nem igaz az, hogy csak rossz dolgok történnek a kontinensen, úgy kár azzal áltatnia magát bárkinek is, hogy a páratlanul csodás környezeti adottságokon túl nincsenek komoly problémaforrások is. Igen, évtizedekkel ezelőtt akár mindennaposak voltak az etnikai konfliktusok a kontinens sok pontján, és még ma is találkozunk ilyenekkel néhány térségben, ez tehát nem újkeletű probléma. Mindez egyéb nehézségeket okoz, humán biztonsági következményei vannak, regionális léptékben. Akár migrációs fenyegetettséget is eredményezhet, amelyről hazánkban is sokat hallhattunk. Világos módon ez is a valóság része, de az egésznek csak egy része. A másik oldalon ott van az a tény is, gyors ütemben épülnek Afrika-szerte utak, vasutak és kikötők, általában az infrastruktúra, amely lehetővé képes tenni az ott élők számára, hogy hatékonyabban kapcsolódjanak be a globális folyamatokba. Ma már egyre több afrikai gyermek tud a lakóhelyéhez közel iskolába járni. Pár évtizede még sokak számára elérhetetlen volt az oktatás, ugyanis „látótávolságon belül” nem akadt iskola. Mostanra sok helyen pedig már inkább az okoz nehézséget, hogy bár iskola van, gyerek is, de kevés a munkaerő, tanárhiány jelentkezik, vagy épp nincs elég megfelelően képzett tanár. Mindezek azért jól mutatják, hogy egy zajló fejlődés, változás közepette szükséges az afrikai államokat, embereket szemlélnünk. Talán sokan nem tudják, de a világ tíz leggyorsabban gyarapodó gazdasága között például Etiópia és Ruanda már jó ideje ott van. És ez a fejlődés egyébként az etnikai különbségek, az abból eredő konfliktusok számának csökkenésében is tetten érhető. Ha megnézzük, hogy mondjuk 1960 és 1990 között mennyi fegyveres konfliktus volt Afrika-szerte, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi 1-2 évtizedben jelentősen csökkent azok száma. Az eredeti kérdésre visszatérve, én magam úgy látom, hogy további néhány évtized folyamatos fejlődésével juthat el az európai gazdasági-technológia fejlettségi szint, integráció közelébe Afrika, és ehhez megfontoltan kell megválasztania azokat a külső szereplőket, akikkel együttműködik.
– Magyarországnak fontos Afrika? Vagy úgy is kérdezhetem, hogy Afrikának fontos Magyarország?
– Egyre inkább, illetve újból. Az egykori keleti blokk országainak, így Magyarországnak is, még a rendszerváltás előtt komoly kapcsolati hálója működött Afrika irányába. Aztán 1990 után ezeket mintha elvágták volna, hiszen az euro-atlanti integráció mellett ekkoriban minden háttérbe szorult. Aztán a 2000-es évek második felétől, az EU-s bővítéseket követően, de főleg 2010 után egyre inkább felgyorsultak az események. Már az Európai Unió Tanácsának 2011-es soros magyar elnökségéhez köthető a globális nyitás meghirdetése. Azóta pedig azt látom, hogy itthon komoly törekvések vannak Magyarország Afrikával fennálló kapcsolatának újrahangolására. Van már például hazánknak afrikai külpolitikai stratégiája, és egyre inkább nyithatunk afelé, hogy kereskedelmi érdekeket is érvényesíteni tudjunk a tudástranszfer mellett.
– Pécs hol helyezkedik el a magyar-afrikai kapcsolatokban?
– Azt mondhatom, hogy kiemelkedő helyen. Elég, ha annyit mondok, hogy a Pécsi Tudományegyetem az egyetlen felsőoktatási intézmény idehaza, amely már 2009 óta rendelkezik Afrika Kutatóközponttal. Ez egy unikális, sok tudományágat átfogó szervezet, kiterjedt afrikai kapcsolatrendszerrel, valamint egyfajta koordinációs centrum a hazai afrikanisztikai törekvésekben.
– Pécs és Afrika között élő a kapcsolat?
– Olyannyira élő, hogy folyamatos az ottani egyetemek és a PTE közti cserekapcsolat, hallgatók és oktatók tekintetében is. De már 15 éve szerkesztjük és adjuk ki az Afrika Tanulmányok folyóiratot, Afrika konferenciákat, szabadegyetemeket szervezünk, de humanitárius területen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve is kapcsolatunk van a kontinenssel. Sőt, a Magyar Tudományos Akadémián belül hathatós szerepvállalásunkkal jött létre egy Afrika Albizottság, amelyben különböző tudományágak képviselőivel, nagy egységet felmutatva képviseljük Afrika ügyét.
– Önnek honnan jött az Afrika iránti szenvedély? Hiszen azért nehéz lenne azt mondani, hogy ez egy általános terület.
– Még 1998/99-ben résztanulmányokat folytattam az Egyesült Királyságban, Leicesterben az egyetemen. Akkor nyílt fel igazán a szemem, és kezdtem komolyan érdeklődni a fejlődő országok iránt. Aztán nem sokkal később, az ezredfordulón volt szerencsém Tanzániában és Egyiptomban eltöltenem egy hónapot. Azt szoktam mondani, hogy valószínűleg akkor költözött belém az „Afrika-vírus”. Amikor a repülővel onnan jöttem hazafelé, akkor dőlt el, hogy ezzel akarok foglalkozni. És azóta igazából az afrikanisztika teszi ki az életem meghatározó részét.
