3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálRendkívül váratlanul mondott le a pécsi képviselő

Rendkívül váratlanul mondott le a pécsi képviselő

Áprilistól új képviselője lesz az Összefogás Pécsért Egyesületnek a pécsi közgyűlésben, ugyanis Vicze Csilla lemond mandátumáról. Alig másfél éven belül már a szervezet második képviselője hagyja ott a testületet. 

A csütörtöki közgyűlési ülés elején Vicze Csilla (ÖPE) bejelentette, március 31-i hatállyal lemond képviselői mandátumáról.

A képviselő lapunknak elmondta, alapvetően lelkiismereti okok miatt döntött így, úgy látja, a hazai és az uniós jogszabályok egyre inkább központosítanak, ami szerinte a diktatúra kiépítésének veszélyét hordja magában, az önkormányzatoknak csökken a mozgásterük, így több kérdésben nehéz felelősséggel szavazni.

Az ellenzéki politikus egyébként alig több mint egy évig volt képviselő, miután Vozár Pál is lemondott posztjáról, így viszonylag kevés közgyűlésen vehetett részt. Vicze Csillát egyébként többen is alkalmasnak gondolták arra, hogy a következő választáson polgármesterjelöltje legyen az ellenzéki pártnak.

Vicze Csilla befejezi a képviselői munkát

Mandátumát az Összefogás Pécsért Egyesület választási listájáról töltik majd be.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő