Tragikus reggelre ébredtek a Gyár utca lakó: kiégett egy háromszintes ház, amelyben három gyermek élt szüleikkel. A családnak nincs biztosítása, a helyreállítás több millió forintra rúg az óvatos becslések szerint.
Talán az egyetlen jó dolog az, hogy éppen a papánál és a mamánál nyaralt az a három ikertestvér, akiknek otthona lakhatatlanná vált a reggeli vihar után.
– Még jó, hogy nem kellett ezt átélniük – mondta meggyötörten Krizsovszki György, a gyermekek édesapja, aki egyedül volt otthon, amikor a villám lesújtott a házra. A férfi éppen munkába indult, felesége ekkor már dolgozott.
– Reggel fél hétkor hallottam a csattanást, éppen öltöztem, a villám az elektromos vezetékeken futott végig, az egyik konnektort egyszerűen kidobta a szoba közepére. Elindultam felfelé a lépcsőn, de ekkor már láttam, hogy lángol a felső szint, pillanatok alatt begyulladt a tető – mondta.
A tűzoltók hiába értek ki percek alatt, a felső szintet már nem tudták megmenteni, a gyermekek – két 12 éves lány és az egy szem fiú – tetőtéri szobája is kiégett. Abba pedig szörnyű belegondolni is, mi lett volna, ha gyermekek szobájukban alszanak a villámcsapáskor.
Nem volt biztosításuk a házra, és a férfinak rendszeres jövedelme sincs, alkalmi munkából él.
– A Pintér-Konténertől kaptunk egy konténert, a Biokomtól várhatóan egy másik is érkezik. Az önkormányzat ideiglenes lakással segített. A Mediterrán Kft.-től pedig kedvezményesen vehetünk majd cserepet – mesélte a férfi.
Ugyanakkor azt nem tudja, hogy mennyibe fáj majd – ránézésre is több millióba kerülő – felújítás és azt sem, hogy arra miből lesz pénzük. Ráadásul az eső és az oltás miatt az alsóbb szintek is eláztak, sőt a villám vélhetően az elektromos készülékeiket is tönkretette.
Aki szeretne segíteni a családnak, írjon az [email protected] e-mail címre.