Az országban két helyütt: egy budapesti kiállítóhelyen és a Pécsi Galériában láthatóak ezekben a hetekben Ernszt András pécsi festőművész képei. A szorgalmas, fiatal alkotó a Széchenyi téri tárlaton az elmúlt két esztendő terméséből ad színes válogatást.
Szó szerint színeset. Mert kékek, lilák, zöldek, a türkiz, a narancs, a piros és a sárga megannyi árnyalata ejti rabul a szemlélőt, aki menthetetlenül kiválasztja kedvenc műveit, s vissza-visszatér hozzájuk, mert nem tud betelni velük. Visszafogott pasztell és derűtől sugárzó, levelekben tobzódó és fűszálak szálfaerdejébe álmodott formák és vonalak, fények és foltok vesznek körül minket a február 26-ig nyitva tartó kiállításon.
„Ha lenne a Mecseken egy házam, és a földszinten hófehérben tündöklő, tágas nappalim, az emeleten meg egy mályvaszín falú hálószobám, biztos, hogy ezeket szeretném ott látni” – mutat egy fiatal hölgy Ernszt András Nagyítás és Kék levélfolyam című festményeire a Pécsi Galéria újonnan nyílt kiállításán. Barátnője egyetértőleg bólogat. Nekem is van kedvencem – nyugtázom magamban, ahogy – gondolom – másoknak is. Mert léleksimogató képek között bóklászhatunk. S ha már életnagyságban nem, legalább a nemrég napvilágot látott, igényes katalógusban hazavihetjük őket. Jólesik belelapozni.
– Örülök, hogy Ernszt András festőművész kiállításával nyitjuk az idei évet a Széchenyi téri nagygalériában, s remélem, e tárlat az ő pályájának is fontos állomása lesz – mondta Gamus Árpád, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója a múlt pénteki megnyitó előtt. – Ernszt András Nagykanizsán született ugyan, ám szinte attól kezdve, hogy a Pécsi Művészeti Gimnáziumba került, részévé vált a városban zajló képzőművészeti történéseknek. Az egyetemen Valkó László növendékeként szerzett diplomát 1997-ben, aztán müncheni ösztöndíjak teremtettek számára kitekintési lehetőséget. Sokféle körben, sokféle módon mozog, jól foglalkoztatott művészként itthon és külföldön is több helyütt bemutatkozhatott már. Az utóbbi évek terméséből válogatva ő maga rendezte e tárlatot, s úgy érzem, a képei remekül megtalálták a tér hangsúlyos pontjait.
A kiállítást megnyitó művészettörténész, Mogán Orsolya e művek láttán kiemelte: Ernszt András a kevés, átütő erejű absztrakt festők egyike.
– Munkáiban a szín- és formakombinációkból, s ezek változatosságából eredő esztétikum a megkapó, melyben az univerzális festői értékek és a kortárs vonatkozások egyaránt jelen vannak – szól a műértői vélemény. – Lírai absztrakcióként határozhatók meg alkotásai, s az életművön belül megfigyelhetők benne finom elmozdulások, változások, amelyek szinte észrevétlenül zajlanak, akár egy organikus folyamat. Mint ahogy egy virág kinyílik. Az itt bemutatott képek némelyikén is felfedezhetünk egy-egy új vonást, például a kissé geometrizáló, plasztikusabb, monokróm színekkel fölvitt formákat.
A művészettörténész hangsúlyozta: e kiállítótérben minden festmény megtalálta a maga helyét, a művek ,,kommunikálnak egymással”, egyes darabok szinte rímpárokat alkotnak, ekként erősítve az általuk keltett hatást. Tán ebből is ered az egész tárlatnak – a lélekre ható muzsikához hasonlatos – felemelő hangulata.
Azt hihetnénk, klasszikus komolyzene szól halkan a háttérben, amikor e művek születnek. Mert harmónia és ritmus hatja át valamennyit. Ám Ernszt András bevallja: teljes csendben dolgozik; amikor fest, megszűnik számára a külvilág. Talán egyfajta belső zeneiség hatja át e nagyméretű munkákat – mondja megengedőn. Aztán elmeséli: mindegyik, itt látható festménye természeti ihletésű. Alap-motívumkincsüket falevelek, ágak, fűszálak jelentik, ezek lenyomatainak felhasználásával építette föl a különböző festői felületeket. Vegyes technikájú művekről van szó, melyek akril-, olajfestékkel készültek, de akadnak szórópisztollyal felvitt részeik is.
– Harminchét alkotást mutat be a tárlat, jórészt a 2010-2011-es évek terméséből válogattam, de találunk köztük egy-két régebbit és jó pár egészen újat is, melyeket idén januárban fejeztem be – meséli a művész. – Fontos, hogy az ember ne maradjon meg ugyanazon a szűk csapáson, amelyen addig dolgozott, hanem mindig igyekezzen új utakat is találni, amelyek gazdagítják maga teremtette világát. Engem is ez inspirál.
