Esztergár Lajos 1940-től 1944-ig volt Pécs polgármestere. Személye nagyon megosztó. Humanista, keresztény-nemzeti eszméket vallott, és így is ismerték, mégis ő volt az, aki kialakította a pécsi gettót. Viszont később háborús bűnösként és ellenségként kezelte a szélsőjobb és a kommunista hatalom is. Az 1956-os forradalom során viszont mindez talán örökre megváltozott.
Aki megnyugtatott egy egész várost
Az országosan ismert és elismert pécsi polgármester legjelentősebb közéleti megnyilvánulása 1943. június 6-án a pécsi Széchenyi téren megtartott ünnepi városi közgyűlésen történt, amikor úgymond „felajánlották” Pécs lakosságát a Jézus Szent Szíve templomnak.
Ez azért jelentős esemény, mert ez a gesztus a városvezetés és az egyházmegye a második világháború során a pécsi társadalomban tapasztalt „depresszió, letörtség, reménytelenség ellensúlyozását” jelentette – ahogy az Rozs András nyugalmazott pécsi levéltáros „Esztergár Lajos politikai-közéleti szerepe a 40-es években és ’56-ban” tanulmányából kiderül.
Esztergár szerint az a nap a lakosság megnyugtatását szolgálta, a pécsi családok „háborúba vitt fiaikért érzett aggodalmuk” mérséklését. Rozs András lapunknak elmondta, Esztergár a háborút közvetlenül meg nem tapasztaló, de attól rettegő város polgáraiért tett humánus, keresztényi erőfeszítésére sokáig megbecsüléssel emlékeztek vissza még a világháborút követő években is.
Aki kialakíttatta a pécsi gettót
Nem sokkal a városiak megnyugtatása után következett Esztergár legellentmondásosabb intézkedése, amelyet a mai napig többféleképpen is meg lehet ítélni. 1944 áprilisában lépett hatályba a gettó-rendelet, ami miatt az országban több polgármester is lemondott, Esztergár azonban maradt és végrehajtotta a magyar kormány rendelkezéseit.
Ő jelölte ki a gettót a Bánffy Dezső, a Kassa, az Ispitaalja és a Vas Gereben utcák határolta területen, a Pécsi Zsidó Tanács vezetőinek segítségével. A gettó-terv szerint 272 keresztény pécsi család (600 fő) helyére 3400 zsidó lakost telepítettek – közölte Rozs András. Azt azonban tudni kell, hogy a polgármesternek és a városi hivataloknak jogi felelőssége nem volt a zsidórendeletek végrehajtásában, azonban erkölcsi felelősségük volt.
Aki vállalta a meghurcolást
Esztergár talán abban bízott, hogy az ő tekintélyével a gettó-rendelet „humánus végrehajtása” kivitelezhető – erre egyébként Esztergár tett is utalásokat, közvetlen politikai nyilatkozatot nem adhatott ki, nem tehetett. A korabeli politikai erők azonban tisztában voltak Esztergár humanista politikai nézeteivel, a hatalmat Pécsen átvevő Nyilaskeresztes Párt 1944 októberében letartóztatta és internáltatta, tehát a szélsőjobb nem tartotta a saját szempontjából megbízható embernek. Aztán miután az internálásból szabadult, a kommunista rendőrség itthon háborús bűntett vádjával hurcolta meg. A polgármester 1945. június 15-ig volt hivatalban. Ahogy Rozs András írja: „Esztergár nem szélsőséges, hanem mérsékelt keresztény-nemzeti gondolkodású tisztes tisztviselő ember volt, aki meggyőződéséért a meghurcoltatást is vállalta”. Esztergárt végül nem találták bűnösnek.
Akit 1956-ban ünnepeltek
Az ’50-es évek nemzedéke – mondta Rozs András – nem felejtette el Esztergár polgármestersége alatt végrehajtott keresztény- és nemzeti szemléletű intézkedéseit és szellemiségét. Humanista értelmiségi városvezetőként (és egyetemi tanárként) emlékeztek rá. Ez a tekintély és tisztelet éledt fel 1956 októberének lázas, forradalmas napjaiban. Esztergár Lajost 1956. október 31-én a Pécsen „közfelkiáltással” beválasztották az ekkor megalakult Pécs város és Baranya megye Értelmiségi Tanácsába. Esztergárt a forradalom során nem háborús bűnösként, hanem mint tekintélyes volt városvezetőként ismerték el: „Nem lehet meghatódottság nélkül leírni azt a felemelő pillanatot, amikor Esztergár Lajos belépett a terembe. Ősz feje, kopott kabátja, szerénysége, egyszerűsége és kedves, meghatott mosolya olyan volt, hogy a tenyerek önkéntelenül verődtek össze. A szabadság, a szabad magyar haza megtestesítője volt abban a pillanatban…Szem nem maradt szárazon, de a megilletődés és a könnyek mögött a remény élt a szívekben” – írták róla.
Rozs András szerint ezzel ha nem is teljesen, de rehabilitálták Esztergárt, akinek meg kellett hajolnia a hatalom tervei előtt, de a humánum jegyében hasznos kompromisszumokat is kötött. A forradalom alatt a volt polgármester ugyanakkor eszmei, szellemi erőt adhatott a forradalmároknak.
