A pécsiek jó része valószínűleg nem ismeri Bartalits Mihály nevét, noha az 1800-as években a város egyik legelismertebb szobrásza volt, sok helyen az ő művei díszítették a települést. Nem ő tehet róla, hogy sok munkáját már nem láthatjuk, hanem az utókor és az általa használt anyag.
Bartalits Mihály 1808-ban született Kalocsán, kőfaragónak tanult, tehetsége már egészen korán, inas korában megmutatkozott, nem véletlen, hogy a kalocsai érsek tanulmányútra küldte, Drezdában, Münchenben és Pesten is képezte magát. Ahhoz, hogy neve mégis Péccsel forrjon össze, egy másik egyházi méltóság kellett, a művészeteket és a tudományt pártoló Szepesy Ignác pécsi püspök ugyanis a városba hívta, több munkát is kínált neki.
Először a püspöki könyvtár díszítésére faragott szobrokat, majd 1846-ban egy igazán nagy megbízást kapott: a székesegyház déli homlokzatának apostolszobrait készíthette el. Az egyház meglehetősen igényes megbízó volt: valamennyi szoborról előzetesen gipszmodellt kellett készítenie, azokat egyesével bírálták el. A négyméteres szobrokat végül kilenc év alatt faragta ki, budafai homokkőből – később kiderült, ez nem volt éppen jó választás, mivel nem igazán bírták az időjárás viszontagságait. A szobrokat végül csak 1891-ig láthatta a pécsi közönség a dómon, akkor a bazilika neoromán átépítésekor lecserélték, most a bazilika mellett, a Gosztonyi-kőtárban, immár fedett helyen állnak – és még jelenlegi állapotukban is mutatják Bartalits Mihály kivételes tehetségét. (A bazilika apostolszobrainak regényes történetéről korábban már írtunk, ITT!)
Dolgozott a „szembeszomszédban” is, azonban itt sem volt szerencséje: a bazilikával szemközt álló Miasszonyunk-zárdatemplom homlokzatára készítette el többek között Keresztelő Szent János szobrát, ez azonban még a dóm apostolszobrainál is hamarabb lekerült, egy átalakítás során már 1878-ban eltávolították. Bartalits Mihály szobrai mellett felkéréseket kapott síremlékek készítésére is, leginkább a módosabb családok részére, ezek közül számos a Pécs-budai külvárosi temetőben állt, de a legtöbb mára elpusztult.
Szerencsére van olyan műve, amit most is megnézhetünk: ilyen például a Havi-hegyen a piéta-kereszt, ezt a mai napig megcsodálhatják az érdeklődők.
S van egy igazán különleges alkotása, amely a pécsi Sétatéren áll, ez a Zenészemlék, hivatalosabb nevén az Amtmann-Weidinger emlék, amelyet Bartalits Mihály 1866-ban készített. S hogy miért különleges ez az obeliszk, amely kissé el is veszik a Felső Sétatéren? (Sok pécsi valószínűleg azt sem tudja, áll ott egy szobor.) Ez volt ugyanis Pécs első világi, azaz nem egyházi, püspökségi köztéri alkotása, amelyet Amtmann Prosper és Weidinger Imre zenészek tiszteletére emeltek.
Bartalits Mihály 1879. szeptember 10-én Pécsett hunyt el – abban a városban, amelyet számos szoborral, alkotással tett még szebbé.
Forrás: Pécs Lexikon, Romváry Ferenc szócikke; pecsimuzeumok.hu
