Pécshez és Baranyához számos olyan izgalmas és érdekes legenda, mendemonda, szóbeszéd, valamint hely kötődik, melynek szereplői remeték, akikről érdemes többet tudni.
Boldog Mór, Pécs szentje
Boldog Mór bencés remeteszerzetes és későbbi pécsi püspök tiszta életéről és nemes tetteiről több legenda is ismert. Az egyik legszemléletesebb az, melynek főszereplői Móron kívül Szent István király és fia, Szent Imre. A király és fia a 11. század húszas éveiben látogatott el Pannonhalmára. A szerzetesek kígyózó sorban vonultak az államalapító király és fia elé, Imre pedig mindegyiket megcsókolta, de nem egyszer. Volt akit többször, és volt egy szerzetes – Boldog Mór –, akit a legtöbbször. Imre apja kérdésére elmondta, hogy isteni sugallatra csókolta meg Mórt hétszer, mivel ő volt az, aki a tisztább, legelhívatottabb híve Istennek.
Ezután István próbára tette Mórt. A szilencium órájában (a némaság órája ez) ment oda Mórhoz, megszólította, de Mór, a remeteközösség egyik legfiatalabb tagja nem szólalt meg. Az idősebb remeték ledorongolták Mórt, de István megvédte. Páratlan hitbuzgalma miatt Mórt pécsi püspökké tették, és ő is ott volt azok között, akik a tihanyi apátság alapítólevelét aláírták 1055-ben. Pécsett pedig 1064-ben ő koronázta meg Salamon királyt. Mór 1070 körül halt meg, 1848-ban szentté avatták, ma már, mint a Pécsi Egyházmegye védőszentjeként ismerjük.
Miért Jakab-hegy a Jakab-hegy?
Ha a Jakab-hegyről van szó, a legtöbb pécsinek az ott található földvárak ugranak be, nem pedig Szent Jakab, akiről a hegy a nevét kapta. De vajon mi köze a spanyolországi Compostellában eltemetett első vértanúnak, a szentnek, aki jelen volt Isten színeváltozásánál, egy mecseki hegyhez? Annyi, hogy mikor a pécsi püspökség élére a Szent Jakabot példaképének valló Bertalan püspök került, ő a Jakab-hegyen (és a Mecsekben máshol) élő, egymástól elszigetelt magányos remetéket egy házba hívta össze, és nekik adta a kővágószőlősi templomot.
Ezt az immáron szabályozott remeteközösséget a Compostellát többször megjárt Bertalan Szent Jakab oltalma alá helyezte. Érdekesség, hogy ezt a példát követte Özséb, esztergomi kanonok is, aki a pilisi remetéket egyesítette hasonlóképpen. Ezt a remeteközösséget Szent Pál remetének ajánlotta fel Özséb, de ezt a közösséget ma már „csak”, mint pálos rendet ismerjük. A jakab-hegyi és a pilisi remeték közösségeit Özséb össze is vonta.
Remete-forrás és Remeterét
A Remete-forrás és a Remeterét kedvelt pécsi turistahelyek. De vajon kikről, milyen remetékről kapták nevüket? Nos, a Remeterét az egyik legenda, vagy szóbeszéd szerint a környéken élő remeteközösségek kaszálója volt, ahol a szerzetesek csoportosan munkálkodtak.
Sokkal valószínűbb azonban az, hogy a rét egy pálos szerzetesről, bizonyos Török Antalról kapta a nevét, aki a közeli Szentkúton élt elvonult remeteéletet és a környékbeliek sokszor látták, ahogy elsétál a rétre, ahol elmélkedni, gondolkodni szokott. A Remete-forrás nevének eredete is hasonló, egy Mihály nevű remetéhez köthető, aki a Szuadó-völgyben élt magányosan. Ő volt a legközelebbi remete a forráshoz, őt ismerték a helyiek, így róla nevezték el.
A villányi gyilkos lovagremete
Remetének neveznek Villányban egy dűlőt, mely a Harsányi-hegy lábánál, egy dombvonulat alján található. Nem épp meglepően, ez a hely is nevét egy egykor itt élt remetéről kapta, akinek elég izgalmas – noha szóbeszédekre épülő – története van. Ez a remete nem volt mindig remete, fiatal német lovag volt, akit Raimundnak hívtak. Raimund beleszeretett egy grófkisasszonyba, ezt viszont nem tűrte a lány családja, bátyja kihívta Raimundot egy barátságos párbajra. Nem halálra játszottak, de Raimund véletlenül megölte a lány bátyját, értelemszerűen így lemondhatott a lány kezéről, a család pedig bosszút esküdött ellene.
Raimund befordult, bántotta, hogy gyilkos lett belőle. Egykori öreg tanítómesterének tanácsára vezeklésképp Istennek áldozta életét, lemondott vagyonáról és koldus lett, majd pedig a Szársomlyó mellé költözött, egy domboldalba vájt üreg lett otthona. Ha néha kimozdult a remetelakból, azért tette, hogy a szegényeknek alamizsnát gyűjtsön a környező falvakban. Egy zimankós télen egy vadász talált rá Raimundra a földbe vájt üregben egy faragott kereszt előtt hevert mozdulatlanul, keze imára kulcsolva merevedett meg.
A megnyúzott remete
Bertalan barát legendája színtiszta horror. A róla elnevezett gyükési kápolnát a török megszállás idején remeték gondozták, majd amikor megtudták, hogy jönnek a fosztogató törökök, gyorsan dobbantottak. Kivéve Bertalant, aki egyedül rejtette el a kápolna kincseit a Mecsek egy közeli barlangjába. Amikor a törökök az üres kápolnában csak Bertalant találták, egyből belefogtak a barát kínvallatásába, amit Bertalan keményen tűrt.
Fogták a megkínzott barátot, és lekísérték a a kápolna-dombról, majd egy Pécshez közeli présház mellett megnyúzták, és levágott bőrét a kezébe adták. Bertalan bőrével a kezében visszaindult a kápolnához, amelynek ajtajánál összeesett és meghalt. A törökök ettől az elhivatottságtól és lelki erőtől állítólag annyira megrettentek, hogy ezután a közelébe se mentek a kápolnának. Így lett Bertalan a bőrtelen apostol.
